Állókép

Beszámolók

Élőkép

Glosszaskatulya

Hang

Hírek

Mozgókép

Nyomat

Nyüzsgés

Szaklap

Aktuális ajánlatok

Aktuális szakmai programok

ÁLLÓKÉP (archívum)

Képgyártó dinasztia Székelyudvarhelyen
A Kováts-napfényműterem száz éve
(Néprajzi Múzeum, Budapest, 2007. március 20. - szeptember 30.)

A huszadik század első évtizedében épült Székelyudvarhelyen, a Kossuth
utca 21. szám alatt az a napfényműterem, amelyben egykoron id. Kováts
István, majd ifjabb Kováts István, napjainkban pedig Kováts Árpád és
felesége fényképezi a betérőket.
A kiállítás első részében a kisvárosi "fényírda" sajátos miliője
elevenedik meg, ahol a látogatók az eredeti műterem különleges
hangulatában érezhetik magukat. A nézők az itt készült felvételeket
szemlélve valóságos "időutazást" tesznek, hiszen nem csupán az öltözetek
és a divatstílusok mások korszakonként, hanem a fényképezkedők és az
alkalmakat kísérő szokások is. A helyi fotográfusok lokálpatrióta
polgárok és alkalmi fotoriporterek is voltak: egyéniségükből adódó
érdeklődésből, hivatástudatból vagy a családi képvagyont féltő-óvó
megfontolásból rengeteget fényképeztek a műterem falain kívül.
Székelyudvarhely, a híres iskolaváros kulturális és kézműipari központ,
és a vonzáskörzetéhez tartozó falvak más és más arcukat mutatják a
fényképeken.
A székelyudvarhelyi műterem a 21. század elején is eredeti rendeltetése
szerint működik, és várja a magukat megörökíteni vágyókat. Pillanatnyi
igény vagy hangulat szerint készülhet polaroid felvétel, digitális
kamerával készített vagy historikus díszletek között, a nagygéppel
felvett fénykép. A kiállítás érdekes a messziről jött látogatónak, de
újdonságokat tartogat a helybelieknek, de az erdélyieknek is, mivel
eddig még soha sem látott felvételeket mutat be a közönségnek.

Negyed magyar (Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros, Liget Galéria - Budapest)
Remix a 2006-ban Prágában bemutatott, Tamara Moyzes és Zuzana Štefková által rendezett Czechpoint kiállítás anyagából

Kiállító művészek:

Bodó Sándor (HU), Jir(i C(ernický (CZ), David C(erný (CZ), Tanja Dabo (HR), Nitsan Domidiano (IL), Iván Edeza (MEX), Harun Farocki (D), Katharina Fiegl – Eva Jir(ic(ková (A-SK), Jir(i Franta (CZ), Viktor Frešo (SK), Mandy Gehrt (D), El-Hassan Róza (HU), Albert Heta (KOS), Horváth Tibor (HU), Interkulturális Tájékozódó (HU), Rafa Jakubowicz (PL), Enrique Ježik (MEX), Kaszás Tamás - Loránt Anikó (HU), Khoór Lilla – Will Potter (HU-UK), Radim Labuda (SK), MKKP [Magyar Kétfarkú Kutya Párt] (HU), Mécs Miklós (HU), Avi Mograbi (IL), Michal Moravc(ík (SK), Pacsika Rudolf (HU), PODEBAL: Petr Motyc(ka, Antonín Kopp, Jan Kotík (CZ); Sárai Borbála Luca (HU), Avdey Ter-Oganyan (RUS), David Ter-Oganyan (RUS), Veress Zsolt [Nemes Csaba] (HU), Lorena Wolffer (MEX), Nevet Yitschak – Lior Fridman (IL), Martin Zet (CZ), Manar Zuabi (PAL)

A budapesti Liget Galériában és a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben bemutatásra kerülő Negyed magyar című nemzetközi kiállítás olyan kritikai kifejezésformákat térképez fel, amelyeken keresztül a művészek az egyént körülvevő, sokszor adottnak és ebből kifolyólag állandónak tekintett politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális rendszereket, illetve azok logikáját elemzik, kérdőjelezik meg, vagy szembesítik alternatívákkal. A kiállított munkák vitalitása abból ered, hogy az elméleti felvetések megélt helyzetek tapasztalataira épülnek.

A kiállítás előzményeként tavaly Prágában megrendezett Czechpoint tárlat a politikai és társadalmi kirekesztés, illetve átjárhatóság témáira összpontosított, és közép-európai művészek munkái mellett mexikói, izraeli és moldáv vendégkurátorok válogatásait mutatta be. A mostani “remix” újrakeveri a kiállítók névsorát és a tematikai súlypontokat. A Liget Galériában és a Kortárs Művészeti Intézetben látható művek egy része azt vizsgálja, hányféle összetevő alakítja az identitást, s hogy ez az (ön)meghatározás mennyire állandó. Más munkák az egyén szintjéről a társadalom, a nemzet, a nemzetközi relációk, valamint a kultúra és a vallás síkjára mozdítják el ezt a kérdésfelvetést.

A kiállítás címe a szlovák Viktor Frešo egyik 2004-es munkájára utal, amelyben a helyi magyarellenes polgármester tévés kirohanására azzal reagált, hogy az “Negyed magyar vagyok és negyedrészt büszke rá” feliratot fújta festékkel a zsolnai galéria falára. Az Negyed magyar című kiállítás arra is rákérdez, hogy miként módosul egy kritikai állásfoglalás értelme, ha más környezetbe helyeződik át, illetve arra, hogy művészeti munkák segítségével közelebb kerülhetünk-e tőlünk távoleső, általunk kevésbé ismert konfliktushelyzetekhez, témakörökhöz; hogy képesek vagyunk-e más szemszögből tekinteni saját környezetünkre?

A kiállítás keretrendezvényeként az Interkulturális Tájékozódó márciusban városnéző túrát szervez Dunaújvárosban. A túrával kapcsolatos további információ a 06 25 412 220-as telefonszámon, vagy az info@ica-d.hu emailcímen kérhető.

A kiállítás a Liget Galériában megtekinthet március 19-ig, szerdától-hétfőig 14-18 óráig.
Liget Galéria www.ligetgaleria.c3.hu

A kiállítás a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben megtekinthető március 30-ig, az ünnepnapok és a vasárnapok kivételével naponta 10-18 óráig.
www.ica-d.hu

A világ legteljesebb művészbélyeg-gyűjteményéböl, a budapesti Artpool
Művészetkutató Központ kollekciójából válogatott kiállításon 25
ország 250 művészétől származó, mintegy félezer művészbélyegeket
láthat a közönség. A Szépművészeti Múzeumban március 23-án nyíló
különleges tárlaton a művészbélyeg történet klasszikus fluxus
művészitöl kezdve a legfiatalabb generációig a világ összes jelentős
művészbélyeg alkotójától láthatók munkák.

A kiállítás, valamint a gyűjtemény egész anyaga az interneten is
megtekinthető, tehát a múzeumi séta akár a múzeumban állva, akár
otthon ülve kezdhető, avagy folytatható.
(www.artpool.hu/Artistamp/87-07/).

Nihad Nino Pušija: Flaneur 1986-2006 (IMPEX, Budapest, VIII., Futó utca 48., 2007. március 21. 20h)

- egy Berlinben élő bosnyák fotográfus zenével és sörrel kísért vetítése -

20h - első vetítés

- sörszünet -

21.30 - második vetítés
******************
Nihad Nino Pušija

Boszniában született; a nyolcvanas években újságírónak tanult a szarajevói egyetemen. Szabadúszó fotósként járta be Angliát, Belgiumot, Olaszországot és Amerikát, majd 1992-ben Berlinben telepedett le. A berlini NGBK (Neue Gesellshaft für Bildende Kunst) és a Kunstamt Kreuzberg támogatásában működő "Zyklop foto fabrik" vezetője; a Zyklop olyan fiatal fotóművészekből áll, akiknek a jugoszláv háború miatt kellett félbehagyniuk tanulmányaikat.

Nino az idei Velencei Biennálén először bemutatkozó Roma Pavilon kiállító művésze. 2006 októberében a budapesti 2B Galéria „We are what we are“ kiállításán mutatta be képeit; az Amaro Drom tavalyi májusi számában készített vele interjút:
http://www.amarodrom.hu/archivum/2006/05/24.html

Megnyitó: november 24., péntek 18.00
Megnyitja: Dr. Beke László művészettörténész

Az izlandi születésű, hegedűsnek tanult Steina Vasulka a médiaművészet legendás alakja.

Zenészként a Prágai Konzervatóriumban töltött ösztöndíja alkalmával ismerte meg férjét, a legenda másik szereplőjét, a cseh Woody Vasulkát. 1964-es házasságukat követo"en New York-ba költöztek, ahol Steina a korai videó-eszközök megjelenésétől kezdődően használja ezt a médiumot.

A műfaj olyan úttörőivel együtt, mint Nam June Paik kísérletezi ki és tágítja a technika adta leheto"ségeket, így többek közt neki is köszönheto", hogy a videó is a képzűművészet eszköztárába került.

Férjével és Andres Mannikkal 1971-ben megalapítják a "Kitchen"-t, amely az elektronikus média egyik legfontosabb helyszínévé válik.

A video és audió jelek manipulálása révén az elektronikus kép és hang lényegének megismerésére törekednek. A kísérletek eredményeképpen olyan korszakos munkák születnek, mint az 1997-es Velencei Biennálé izlandi pavilonjában bemutatott Orka, vagy a Midi-hegedűvel előállítható videoképek.

A férjével Woody-val közösen, és az önállóan alkotott műveit a médiaművészet klasszikus alkotásai között tartják számon.

A Pixel Galéria számára készített Szférák című videoszekvenciái korábbi műveinek (Machine Vision, Of the North, Seven Spheres) továbbfejlesztett változatai. Ezek egy speciális eszköz - egy motorok által mozgatott lencse- és tükörrendszer ill. egy Boris elnevezésű szoftver - által generált videomátrixok: a felvett képek egy bolygószerű alakzat terében jelennek meg, a mikrotörténések, a tájrezdülések szférikus dimenziókat öltve beszélnek a mi kis sárgolyónk ökoszisztémáinak sérülékenységéről.

JARI SILOMÄKI: Próbák a felnőttkorhoz - fotókiállítás (Mai manó Ház, Budapest, II. emeleti kiállítótermei 2007. január 22- március 4.)

A Helsinki Iskola a fotótörténet egyik legújabb fejezete, melynek képviselői a Helsinki Art és Design Egyetem (TAIK University) oktatási metódusának köszönhetően a koncept művészet mellett a sajtó és a dokumentarista fotográfia sajátos ötvözetéből alakították ki nyelvezetüket. Jari Silomäki következetes munkáiban a Helsinki Iskola esszenciáját nyújtja.

Jari Silomäki Próbák a felnőttkorhoz című sorozatában fotó-képregényként mutatja be ennek a fájdalmakkal teli, ugyanakkor sokszor komikus folyamatnak egy-egy aspektusát. A fotó-esszé az identitáskeresést a pár-keresés kontextusába helyezi, s az "igazi" hajszolása, a féltékenység, az egyedüllét, az egymásra találás különféle változatait tárja elénk. A lírai fotókat a rájuk írt szövegek, és a szereplők megjelenései fűzik össze narratív egységgé. Az egyes állapotok időnek és térnek ellentmondva térnek vissza újra és újra, mintha körbevennék az embert, ugrásra készen. A kis képformátum, a nagyrészt fekete-fehér világ is az intimitás és a nosztalgia felé visznek, ugyanakkor e fotók ereje többek között abban rejlik, hogy ezen a csöndes és korántsem provokatív módon mégis valós tapasztalatokról mesélnek, azok ragacsos, tapintható testi és abszolút megemelt, szimbólummá formált lelki rétegeinek egyidejű elénk tárásával. A napló-szerű kezelés annak is köszönhető, hogy a főhős a fotós maga. Ám míg a képek kíséro" szövegei naplóbejegyzésként is értelmezhetőek, magukon a fotókon Silomäkit egy dubőr jeleníti meg. Fikcióvá teszi-e a művet az elbeszélőt helyettesítő színész? Hol húzódik a határ dokumentum és fikció között? Húzhatunk-e határvonalat a valós életben, illetve a képzelet birodalmában megélt élmények szétszálazhatatlan szövevénye között?

Csizmadia Alexa, Somogyi Zsófia

Sáska Támasz folyamatosan bővülő narratív dia sorozatából mutat be egy ez alkalomra kibővített válogatást. A képek eredetileg egy interneten elérhető naplószerű struktúrába, blogba (megtekinthető: http://narrative.freeblog.hu) kerülnek fel másfél éve rendszeresen. A fotók a mesediaként ismert kép formátumot követik, ennek megfelelően szöveg aláírással egészülnek ki. Minden egyes darab egy lehetséges hosszabb történet töredékeiként értelmezhető. De annak ellenére, hogy gyakran egymásra való utalásokat is tartalmaznak, mégsem alkotnak lineáris egységet. A képek alapja legtöbb esetben digitális fotó, illetve ritkábban hagyományos fotó beszkennelt változata. A képek kidolgozása, retusálása minden esetben számítógéppel történik, ezért is indokolt az internetes közzététel formája. Mivel mostanra a képek száma meghaladta a nyolcvanat, meg lehet velük tölteni egy körtáras dia vetítőt is, mely a digitálisnál sokkal szebb minőségben teszi lehetővé a kép sorozat kiállításon való bemutatását.

Surányi Miklós itt látható munkáit Sáska Támasz dia sorozatához válogatták közösen. A képek az aktuális projektekkel párhuzamosan, de azoktól függetlenül készültek, olyan "kedvence", melyek egyszerű technikai okokból, többnyire a formátumuk miatt estek ki a sorozatokból. Ezek általában „indulóképek“ voltak, a sorozatok kezdő darabjai, de a projekt idővel túlnőtt rajtuk és a képkészítés technikája is irányt váltott. De ettől eltekintve továbbra is fontosak.
A képek bár nem egy sorozat részeként készültek, egymást is kiegészítik.
Mindegyik egy díszlet, egy történet nagyobb szcénájának egy darabját sejtetik. Legtöbbjük digitális technikával, a belső felvételek esetében körvakuval készült, ami a képeket rajzszerűvé teszi. www.snap.hu

Surányi Miklósnak párhuzamosan nyílik kiállítása a Karton Galériában "Fotósorozatok" címmel ferbruár 21.-én. (www.karton.hu)

Ciprian Muresan, Hito Steyerl, Oliver Ressler: A veszélyeztetett test állama (Trafó Galéria, Budapest, IX. Liliom u. 41. 2007. március 4-ig.)

A parlamenti demokrácia szabályai szerint működő államokban négyévente választásokat tartanak, ahol a politikai pártok az ország irányitását pályázzák meg. A nyertes párt vezetői politikai hatalmat kapnak, a vesztesek ellenzékbe kerülnek, látszolag kirekesztődnek a politika hatlami diskurzusából. Úgy a kormányzó mint az ellenzéki pártok a nép nevében szólnak. Az emberek elkezdenek „nép”-ként élni, olyan közösségként viselkedni akinek a szájából minduntalan kiveszik a szót.
Amennyiben viszont bármely országban a politikai gondolkodás eltűnik a közszférából, a társadalom egésze válik sebezhetővé. Az állampolgárok apolitikus pozíciója lehetővé teszi a félelemkeltés politikai játszmáit és az ezzel járó tucatnyi bizonytalansági tényező fenntartását.
Magyarországon az utobbi időben a nemzet védelme, a félelem elhárítása, a fájdalom elkerülése úgymond legitimizálta a több irányból érkező, sok esetben törvénybe ütköző biztonsági hadjáratok és intézkedések sorozatát.
Ennek következtében napvilágra került a „veszélyeztetett test” egyik jellemzője, az, hogy könnyen enged az irracionalizmus vonzásának, elveszíti az önreflexivitását, ami a közösség pozitív megtapasztalásának elsorvadásához vezet.
A kiállítás bemutatja Ciprian Muresan (Ro), Oliver Ressler (A) és Hito Steyerl (D) munkáit, amelyek alapul szolgálhatnak az egyén és a közösség politikumhoz fűződő viszonyának vizsgálatához. A veszélyeztetett test állama című kiállítás egy nagyobb projekt kiindulópontja, amely a sérülékeny közszféra problematikáját tárgyalja, különös tekintettel a tavaly őszi budapesti demonstrációkra. A kiállított munkák ugyanakkor nem merítik ki a felvetett problémát, inkább a téma képzőművészeti megközelítéséhez kínálnak stratégiákat azáltal, hogy releváns művészi pozíciókat mutatnak be.

AZON A NAPON (My Weather Diary) Jari Silomaki finn fotóművész kiállítása (Dorottya Galéria, Budapest, 2006. november 7 - december 9.)

Fotóhónap 2006

A Helsinki Iskola a fotótörténet egyik legújabb fejezete, melynek képviselői a Helsinki Art és Design Egyetem (TAIK University) oktatási metódusának köszönhetően a koncept művészet mellett a sajtó és a dokumentarista fotográfia sajátos ötvözetéből alakították ki nyelvezetüket. Jari Silomäki következetes munkáiban a Helsinki Iskola esszenciáját nyújtja. Magyarországon elsoként a Dorottya Galéria mutatja be a művész munkáit.

A sorozat egy nagy ívű 2001 óta zajló projekt, melynek során a fotós minden nap készít egy tájképet. A képekre néhány mondatos szöveget ír, amelyek az adott nap egy-egy eseményének esetleges lenyomatai. A szöveg lehet egy intim életrajzi esemény reflexiója vagy egy, a hírügynökségek aznapi anyagából kiragadott hír. Ily módon a világ eseményei a személyes narratíva részévé válnak, az életrajzi motívumok pedig globális jelentoségre tesznek szert. Silomäki a World Trade Center összeomlásának napján egy finn középületről készített fotót, Arthur Miller halálának napján egy londoni metrólejáratról. A világ távoli pontjait egy-egy globális esemény egyetlen ponttá zsugorítja össze az Azon a napon sorozat képein, mindennél szemléletesebben kifejezve a "világfalu"-ként jellemzett kollektív klausztrofóbiát. A naplószerű formátum, a képekhez társított érzékeny, szinte költői szövegek révén a sorozat a fotómuvészet és a szépirodalom határmezsgyéjén egyensúlyoz.

Megnyitó: 2006. november 7-én, kedden 18 órakor

Bevezetot mond: Nagy Gergely, író

Megtekintheto: hétfőtől szombatig, 10-18 óra között

A kiállítás weboldala: www.silomaki-budapest.com

Szilágyi Lenke: Partik - fotókiállítás (Jövő Háza Központ Teátrum Piros-Fekete Galéria, 2006. november 8 - december 9.)

A fotóhónap kereteiben Budapesten megvalósuló kiállítás a hazai szakma és közönség számára két szempontból is újdonság: a fekete-fehér képeivel magának hírnevet szerzett fotográfus legújabb, nagyszabású sorozata a lehető legélénkebb színekben pompázik; emellett kizárólag digitális technológiával készült.

Szilágyi Lenke érzékeny képalkotása az emberi sorsnak elsősorban igazi, mint szomorú oldalát megörökítő hajlama révén vált ismertté. Emlékezetet, álmot utánzó fotói akkor készülnek, amikor az idő "megsűrűsödik": az ilyen helyzetekben jelenlétével az adott, tökéletlen látványba beleavatkozik, kijavítja a képkivágat szempontjából számára megfelelové. Szereploi önként tárulkoznak fel, lencséje elott hamar kényelmetlenné válik titkot hordani. Mindemellett nem zárkózik el a látvány optikai gazdagításától: tükröződések, torzult fényterelések csak fokozzák a sejtelmes, látomásos hangulatot.

A Partik is, a technológiai pálfordulat ellenére következetesen viszik tovább Szilágyi stílusát. A bulik világában a fénytechnika készen szolgáltatja a túlvilági jelenés díszletét. Központi téma marad az emberi alak, de nem a személyisége, hanem az élménye.

Megnyitó: 2006. november 21-én, kedden, 18 órakor.
A kiállítást megnyitja Fitz Péter művészettörténész.

A kiállítás megtekinthető 2006. december 12-ig, szombat kivételével, mindennap 10-18 óráig.

Katarina Sevic és László Gergely: Házi Múzeum (Magyar Képzőművészeti Egyetem; Aula, 2006. november 24-ig)

Megnyitó: 2006. november 8-án 19h, a kiállítást megnyitja: Turay Hedvig, művészettörténész

Katarina Sevic és László Gergely a Magyar Képzőművészeti Egyetem Aulájában különböző tárgyi emlékek, korhű dokumentumok (levelek, alaprajz, fotók) felhasználásával építettek fel egy múzeumot. A központi téma egy Dalmáciában, Zuljanában található családi nyaraló, melynek korszakokra bontható történetét (pre-Sevic, Sevic, poszt-Sevic) dolgozták fel. A hagyományosnak tekinthető, tudományos szemlélettel kialakított néprajzi múzeumoktól azonban különbözik Katarina Sevic és László Gergely múzeuma: az egyes tárgyak leírókartonjai nem követik a katalogizálás szabályait, és a talált tárgyi emlékek sem egy szakmai szelekciót követően kerültek a nagy nyilvánosság elé. A ház körül talált és összegyujtött tárgyak, - közöttük olykor nehezen beazonosítható darabok vagy jelentéktelennek tuno háztartási hulladékok is vannak - a hozzájuk fuzött magyarázatok, valamint a családi archívumból elokerült képeslapok, fotók és levelek társaságában kerülnek kontextusba. A kiállított dokumentumok az ország, a régió történelmi eseményeire is utalva, a ház életének bemutatásán keresztül a családtörténet egyes részleteibe is bepillantást engednek. A tavaly elkezdett Házi múzeum projekt a 2006. november 10 -11 között megrendezésre kerülo Exponált Emlék című nemzetközi konferenciához kapcsolódódik, melyet az AICA magyar tagozata szervez Budapesten, a Goethe Intézetben. A múzeum fotógyűjteményét november második felében Belgrádban, a Remont Galériában mutatják be.

részlet a Házi Múzeum című kiadványból

Három éve, 13 évvel a dél-szláv háború után, adatott meg szerb állampolgároknak eloször, hogy vízum nélkül újra horvát területre léphessenek. Sokan már első évben kihasználták ezt a lehetőséget, hogy felkeressék elhagyott birtokaikat vagy nyaralóikat. A visszatéroket sok esetben birtokaik új tulajdonosa vagy házaik romjai fogadták. A szerb tulajdont gyakran helyi közösségek és a hadsereg közös erővel tették a földel egyenlové.

Katarina Sevic és László Gergely hasonló körülmények között találtak rá arra a házra, ami 25 éven keresztül, a háború előtt, Katarina családjának nyaralója volt dél Dalmáciában, Zuljanaban. A háború óta szemmel láthatóan többen is használatba vették a kokunyhót. A szomszédok elbeszélései szerint laktak ott katonák, bosnyák menekültek és hajléktalanok.

Az elmúlt két évben 1-1 hónapot töltöttünk azzal, hogy helyreállítsuk a házat, amiben a falain kívül nem maradt semmi épp. Csak a takarítás több mint egy hétig tartott.

Takarítás közben, a házban és a ház körül, számtalan tárgyat találtunk, melynek egy részét meg is oriztünk. Mindegyikhez más-más emlék, érzelmi töltet társult. A tárgyak egy ház történetének tanúi, és együtt válnak olvashatóvá. Ezért határoztuk el, hogy kísérletet teszünk a ház múltjának feltérképezésre, és létre hoztuk a házi múzeumot. Feltártuk a terepet, és régészeti elveket alkalmazva, ott helyben katalogizáltuk a talált tárgyakat.

Adrian Paci , Igor Grubic , Kis Varsó , Michael Blum, Nick Crowe , Nils Norman , Sanja Ivekovic: A forradalom nem kerti party
(Trafó Galéria, Budapest, IX. Liliom u. 41. 2006. október 26. - november 26.)

A Forradalom nem kerti party című nemzetközi kiállítás az 1956-os magyar forradalom elotti tiszteletadás, amely a kortárs muvészet kontextusában vizsgálja a forradalom társadalmi és politikai visszhangjait.

Mint a szovjet uralom és a kommunista rendszer elleni első népfelkelés Kelet-Európában, az 1956-os magyar forradalom a késobbi forradalmi megmozdulások elofutárává vált. Mindemellett, a dekolonializációs mozgalmakhoz hasonlóan, egy szélesebb geopolitikai változás részét is képezte és Európa-szerte éreztette hatását mind kulturálisan, mind politikailag. Muvészettörténeti szempontból a budapesti Sztálin szobor ledöntése a szocreál végét is jelezte. A forradalom igazságának megfogalmazása része a történelemről szóló vitáknak, az újraírás és értelmezés folyamán formálódik, amelyben a muvészet meghatározó részt vállal.

A kiállítás olyan új és nemrég készült műveket mutat be, amelyek egyrészt azt a globális gazdasági és politikai kontextust vizsgálják, amely a forradalmak hátterét képezi, másrészt a forradalom személyes és művészi örökségének áthatásait rajzolják meg. A munkák a múlt és jövő elbukott politikai harcai felett érzett szomorúságot fogalmazzák meg, valamint felmutatják a kommunista múlt és a poszt-kommunista jelen közös tapasztalati bázisát. A kiállításon a forradalmi irodalommal, az ellenállás harcosainak nemi alapú, a kortárs média közvetítette képeivel, és az 1956-os eseményeknek a forradalom és művészet kapcsolatára gyakorolt hatásával foglalkozó alkotások is szerepelnek.

Pap Réka: Rasa.

IMPEX - Kortárs Művészeti Szolgáltató (Budapest, VIII. kerület, Futó utca 48. Nyitva tartás: szerdától szombatig 19-22 óráig)

Az IMPEX - Kortárs Művészeti Szolgáltató egy új művészeti színtér Józsefvárosban, az új West Balkán egyik épületében. Így egy kulturális intézmény és szórakozóhely kölcsönösen elonyös együttmuködése valósul meg, amely az elképzelések szerint hosszú távú fenntarthatóságot biztosít egy független, non-profit kisintézmény számára.

AZ IMPEX NYITÓPROGRAMJAI:

2006. október 12 - 31.: Fix - Fodor János egyéni kiállítása

Megnyitó: 2006. október 12., csütörtök, 19h

A Lumen Fotóművészeti Alapítvány szervezésében (www.photolumen.hu )

A pillanatnyi együttállást konstellációnak nevezik. Ez lehet véletlen és lehet szándékolt, de mindketto esetében a megnevezés arra utal, hogy olyan jelenségnek lehetünk tanúi, amely önmagán túlmutató jelentést mutat.

Fodor János kiváló megfigyelő. Jár kel a világban, miközben észrevesz apró dolgokat, amelyek önmagukban létezok, de az o szemében ezek összefüggésbe kerülnek más valóságelemekkel, amelyek ugyanazon a helyen és idoben láthatók. Az egyszeru tények párosításhoz vezetnek, olyan kapcsolatkereséshez, aminek során egy kiválasztott dolog egy másik kiválasztott dologgal kerül összefüggésbe, és így jelentésközvetítové válik. A valóság tele van apró részletekkel, amelyek jelentést kaphatnak, ha megfeleloképpen párosítjuk oket. A muvész feladatának egyike lehet, hogy ezekre a kapcsolatokra felhívja a figyelmet azt állítván, hog y világunk feltárandó konstellációkkal telített felület.

Fodor több médiumra kiterjedo munkásságában az összefüggésekre rámutató analitikus, feltáró magatartásforma az összeköto elem. Legyen akár rajz, fénykép, tárgy vagy videó, a munkák minden esetben olyan gesztusokat mutatnak be, amelyek a valóság megismerésének rejtett dimenzióit tárják fel.

...Fodor bár a szavak embere, mégsem tud mindent elmondani arról, amit átél. Verbalitáson túlmutató közlési módszere a képzomuvészet, aminek segítségével olyan dolgokat is a figyelem középpontjába tud állítani, amelyeket a legtöbben elkerülnénk.

(Petrányi Zsolt)

2006. október 16., hétfo, 19h: Muvészeti gyakorlatok a régióból - Hristina Ivanoska (Macedónia) prezentációja

A Dinamo - független muvészeti muhely szervezésében (www.dinamo.hu )

Hristina Ivanoska muvész, illetve a 'Press to Exit' projekttér alapító tagja és program szervezoje. Skopjében él és dolgozik.

Hristina Ivanoska muvészeti gyakorlatát a konvencionális társadalmi és politikai rendszer által definiált szerepek és normák elleni egyéni lépések keresésére építi. Munkái a globalizáció körülményei alatti létezésnek különbözo lehetséges formáival hozhatók összefüggésbe, miközben gyakran érintik a túlélés, a biztonság, a szabadság, az önfenntartás és az életszínvonal témáit.

A Press to exit projekttér. 2002-ben alakult, hogy olyan új produkcióknak, kutatásnak, diskurzusnak és kiállításnak adjon helyet, melyek a kortárs képzomuvészet legfrissebb gyakorlataira és koncepcióira fókuszálnak.

http://www.scca.org.mk/artists/hristina

http://www.presstoexit.org.mk/

Körzőgyár, Építészeti galéria megnyitó (1056 Budapest, Molnár u. 35. 2006. október 31-ig)

megnyitó: 2006. október 13. 17:00 (péntek)
a kiállítást megnyitja: Bojár Iván András, a galéria tulajdonosa; Martinkó József, designkritikus; Szirtes János, képzomuvész; Vadász Bence (vödörfej), építész


Az OCTOGON architecture&design új kiállítóhellyel bovíti kortárs képzomuvészeti tevékenységét: budai galériái mellett a belvárosban nyíló egykori Körzogyár kétszintes, nagyléptéku terei, különleges architektúrája és atmoszférája helyspecifikus installációk és csoportos bemutatók rendezésére teremt különleges alkalmakat havi rendszerességgel. A magyar és közép-kelet európai muvészek, muvészeti intézetek, csoportok közremuködésével zajló kiállítások mellett társrendezvények helyszíneként, fizikai és szellemi alkotómuhelyként üzemel majd a Körzogyár.

Az elso kiállításra és egyben a kiállítóhely ünnepélyes felavatására 2006. október 13-án, pénteken 17 órakor kerül sor: az Építészet Hónapja 2006 keretében három építész-designer kiállító, a Boltmuhely, a Medence Csoport és M. Miltényi Miklós mutatkozik be. A kiállítás október 31-ig lesz nyitva, hétköznapokon 12-18 között.

Boltmuhely – Itt egy hely!
A Boltmuhely olyan helyspecifikus kezdeményezés, melynek célja szukebb (hetedik kerületi, illetve budapesti) és tágabb (magyar) környezetének megfigyelése, és az erre való, különbözo médiumokon keresztül történo reakció. A projekt kezdeményezoje két grafikus, egy építész és egy fotós: Majoros Zita, Mándoki Anna, Káli Béla, Richard Adkin. A programok több szinten zajlanak: egyrészt szellemi alkotás, terméktervezés és gyártás, másrészt események, beszélgetések, eloadások és performanszok szervezése révén. Kiállításukon a város mint alapanyag jelenik meg – urcáival, tereivel, lakóival, azok vágyaival, titkaival – egy munka köztes állomásaként, mely Karakterizáció címen a Boltmuhelynek helyet adó hetedik kerületi karakterek felkutatásával és életre keltésével foglalkozik.

Medence Csoport – Keleti anyag-Nyugati forma
Mióta 2000-ben megalakult a Medence Csoport, munkáin keresztül kutatja, hogy miként hozható összhangba a bambusz a nyugati kultúra építészeti formáival. Folyamatos kísérletezések során keresi az anyag felhasználhatóságának, beépíthetoségének, valamint más anyagokkal való társításának határait. Munkáiban a környezettudatos magatartásra és a természetes anyagok használatára törekszik. Környezetkultúrával és környezettervezéssel foglalkozik a természet-muvészet-közösség hármas egységének megvalósítását tuzve ki célul. Fizikai és szellemi alkotómuhelyként ötvözi az építészet, bútor- és tárgytervezés, képzomuvészet, szobrászat, installációk, média- és vizuális muvészet, eloadómuvészet ágait. A csapat minden tagja tervezoként és kivitelezoként is részt vesz a projektekben: Gross András építész, Magyar Gergely vizuális kommunikációs tervezo, Terebessy Tóbiás designer, Bodóczky Antal vizuális kommunikációs tervezo, Buczkó Bence designer, Ónody Ágnes muvészeti szervezo.

M. Miltényi Miklós – Jól festek!
Az építész most kivételesen festményeit és grafikáit vonultatja fel.

Síppal, dobbal, didzseriduval... Népek hangszerei a Néprajzi Múzeumból (Néprajzi Múzeum, Budapest, 2007. november 4.-ig)

A Tavaszi Fesztivál rendezvényeként megnyíló kiállítás a világ népeinek hangszereiből ad nagyszabású válogatást. A kiállítás és a kapcsolódó kiadványok a Bartók-jubileum jegyében készülnek. A bemutató célja, hogy a látogatók megismerhessék a világ változatos hangszerkultúráját, képet kaphassanak a hangszerek hasonlóságairól, különbözőségeiről, és megismerhessék a hangszerek felosztásának rendszereit.

A Néprajzi Múzeum mintegy háromezer népi hangszert őriz a világ minden tájáról. A múzeum gazdag gyűjteményét megalapozó korai nagy gyarapítások kezdettől fogva kiterjedtek hangszerekre is. Xántus János 1869-1870 közötti kelet- és délkelet-ázsiai gyűjtésének anyagát például kilencven hangszer, illetve hangszeralkatrész gazdagítja. Gróf Zichy Jenő oroszországi és kelet-ázsiai expedíciója nyomán egykor a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályára került tárgyak között szintén találhatók zenével kapcsolatosak. Már az 1899-ben rendezett időszaki kiállításon bemutattak ezek közül osztják sámándobokat, csontdorombot, kéthúrú hegedűt, hárfaféléket és énekszámláló pálcikákat. A hazai hangszerek gyűjtése csak később kezdődött el, és lassabb ütemben folytatódott. Bartók Béla az 1900-as évek elején Algériába utazott, hogy arab zenét gyűjtsön. A szlovákok és a románok körében folytatott kutatásai közismertek, de megfordult a törököknél és más ázsiai népeknél is. Sárosi Bálint afrikai, Vikár László ázsiai kutatásai szintén nemzetközi jelentőségűek.

Napjainkra jellemző, hogy a tőlünk távoli, gyakran Európán kívüli zenei kultúrákból származó hangszerek a különböző népzenei vagy világzenei fesztiválokon bukkannak föl. Sikerük gyakran ismeretlenségüknek, egzotikus hangzásuknak köszönhető.

TRANSITIONERS
A Société Réaliste (Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy) projektje (Trafó Galéria, Budapest, 2006. szeptember 15. - október 15.)

Megnyitó: 2006. szeptember 15., 19h

A TRANSITIONERS című projekt kiindulópontja a közelmúlt egyik jellegzetes politikai jelensége, az ún. „színes forradalmak”. A forradalmak ezen igen sajátságos típusa a szovjet birodalom bukását követő idoszakban bukkant fel és formája azóta folyamatosan változik, mutálódik, nem csak a volt kommunista országokban, hanem más autoriter diktatúrákban is. E forradalmak közös jellemzoje a demokrácia, a liberális gazdaság és a nemzeti függetlenség követelése: vezetoik a Nyugat politikai és gazdasági modelljéhez való közeledést hirdetik, mindegyiküket egy-egy karakterisztikus szimbólum jelképez, általában egy szín vagy egy növény.

Az elmúlt tizenöt évben a „színes forradalmak” listája egyre bővült. Némelyek sikeres hatalomátvételhez vezettek, mint például a grúziai rózsás forradalom (2003), az ukrán narancsszínű forradalom (2004), a kirgiz tulipános forradalom (2005), a buldózer forradalomként is nevezett Milosevic ellenes demonstráció Szerbiában (2000), illetve a libanoni cédrus forradalom (2005). Mások a társadalom fontosabb evolúciós lépcsofokaként értelmezhetoek, mint például a 2005-ös iraki választások, melyet bíbor forradalomként jellemeztek egyes kommentárok, vagy a kuvaiti nok emancipációs küzdelme (2005), melyet kék forradalomnak neveztek el. Megint más csoportot altotnak azon ellenzéki mozgalmak, melyek még nem tudták megdönteni a fennálló rezsimeket, mint például az azerbajdzsáni zöld (Yox!) és narancsszínu (Orange Movement) ifjúsági mozgalmak, a belorusz Bölény (Zubr), az ukrán eseményekkel párhuzamosan tervezett moldáviai szolo forradalom illetve a mongol és a baskír ellenzékiek sárga, illetve narancsszínu mozgalmai. A történelmi elozmények közül említhetjük a portugál szegfus forradalmat (1974), a prágai bársonyos forradalmat (1989), illetve a balti államok éneklő forradalmait (1988-1990).

E forradalmak mozgatórugói egyfelől a diákmozgalmak (így például az 1998-ban Belgrádban alapított Otpor, a grúziai Kmara, az ukrán Prora, a belorusz Zubr, vagy az albán MJAFT!), másfelol a lakosság diktatúra-ellenes érzelmei. Emellett a Nyugat támogatása sem elhanyagolható, mely nemcsak diplomáciai, hanem gyakran pénzügyi, szellemi és logisztikai segítség is egyben, és amely az ún. „politikai fejlesztési alapok” infrastruktúráin keresztül ér célba.

A TRANSITIONERS projekt nem kíván foglalkozni sem az egyes forradalmak, mozgalmak jogosságával, megalapozottságával, sem a felbukkanásuk specifikus kontextusával. Központi problematikája a spontán, gyors és radikális társadalmi átalakulás mitológiája és a forradalom stratégiai tervezettsége közötti kapcsolat. A forradalmi megoldás, mely ellen a nyugati demokratikus államok kétszáz éven át küzdöttek, végso soron a nyugati érdekszféra kiteljesítésének alapveto eszközévé vált. A TRANSITIONERS két alappillére a forradalom modelljének átalakulása, illetve a forradalom mediális megjelenítésére való törekvés.

A párizsi székhelyu muvész-páros, a Société Réaliste egy forradalmi design-irodát hoz létre, amely a megfelelo eszközökkel, stratégiákkal és tanácsadással segít bárkit egy politikai átmenet elokészítésében. A projekt egy installáció formájában valósul meg, mely maga a TRANSITIONERS bemutatóterme, ahol a látogató megismerkedhet a cég missziójához, azaz politikai átmenetek, fordulatok elokészítéséhez nélkülözhetetlen technikákkal és stratégiákkal.

A rendszerváltás utáni kulturális változások egyik érdekes jelensége, hogy nálunk is megjelent, amit Umberto Eco a hetvenes évektol kezdve „új középkorként” emlegetett. A Magyarországon és Közép-Kelet-Európában újra feltámasztott középkor sajátos jegyeket mutat, amelyek megkülönböztetik a történelmi fesztiválok, látványosságok nyugati formáitól. Mindenekelott sokkal több benne a politika – olykor pozitív, de sokszor fenyegeto vagy pusztító formában. A Jugoszlávia felbomlását követo háborúk a középkori muemlékeket is hadszíntérré tették. Más országokban a politikai csatákat vívják meg a középkori emlékek körül; vagy újonnan felépítik a nemzeti emlékhellyé tett középkori muemlékeket, a hajdan lerombolt óriástemplomokat.
De van más is: állami és egyházi évfordulók, millenáris ünnepségek, új nemzeti szentté avatások, az archaikus tradíciók újraélesztése a hozzájuk kapcsolódó ideológiák, pogány kultuszhelyek, panoptikumok, turisztikai és gasztronómiai kiárusítások, filmek, rockoperák és fesztiválok révén. Hatalmas, burjánzó massza, melynek szinte ragályos terjeszkedését érdeklodve, meglepodve és olykor aggodalommal szemléljük.
A kiállítás bemutatja az új muközépkor szövevényes politikai szerepét, hol szórakoztató, hol fenyegeto megnyilvánulásait is. A kiállítás gazdag fotó és dokumentum anyaga, az „új középkor” lovagi tornáinak fegyverei, felszerelése, középkori tárgyak másolatai, újraálmodott korabeli öltözékek, ezt a jelenséget jól illusztráló filmek színes kavalkádja várja a látogatót a Centrális Galériában.

Naissances - születések (Musée de l'Homme, 17 place du Trocadéro, Párizs XVI. 2006. szeptember 4-ig)

Tárgyak, szokások, rítusok mind a születés témája körül. Nagyszabású kiállítás a párizsi Musée de l'Homme és a Születési és gyermekközpont közös szervezésében. A terhesség, a szülés, az anyaság eddig még ilyen összefoglaló formában nem nagyon került a közönség elé. Sajnos, azonban a szervezők ugyanígy el is vesztek a széles látókörben, nehéz megtalálni a kiállítás vezérfonalát. Nagy papírdrapériák által kialakított, kissé zord, sötét terekben rendszertelenül, jelennek meg a különböző, nem igazán jól tagolható tematikák. Videó a szülésekről, csúcshigiéniás kórházi körülmények bemutatása, szagminták és eszközök egymás mellett. Néhány rituális tárgy, figura belekeverve, hogy a befogadó múzeum is hozzátegyen valamit a történethez. Pár nagy tablón és videón a Franciaországban élő vallások szokásvilágának, rituáléinak bemutatása mellett elsétálhatunk a terhesség bejelenését szimbolizáló tárgyakig, mint például egy mobiltelefonon küldött sms-ig. A kiállítás térben, korban egyaránt ugrál, nem igazán könnyen követhető végig. A vállalkozás érdekes, fontos, és úgy tűnik a közönséghez megtalálta az utat. Szakmailag azonban kifogásolható.

bd

Műanyag (Néprajzi Múzeum, Budapest, 2006. április 28. - október 1.)

"A század asszonya, az nem hanyag, az öltözéke modern műanyag" - búgja "az elszánt módon korszerű nőről" Psota Irén 1959-ben. Modern, mert minden tárgya műanyag, sőt nemcsak harisnyája, szempillája, testi bájai, de minden más is: érzelmei, ideáljai egyaránt. Magabiztosak vagyunk, mert minden helyettesíthető, pótolható az emberi leleménnyel, így lesz körülöttünk minden mű, az anyagok és a tárgyak. De mindezt cseppnyi kétely, irónia övezi már a dinamikusan előremasírozó "hatvanas" és "hetvenes" években is, mert ijedten látjuk: valóban túl sok minden mű, örömeink, céljaink, eszméink. Ki gondol azonban ma már arra, hogy a modern élet és a műanyag szinte egy és ugyanaz? Pillepalack, tejeszacskó, kerti szék - napjaink tárgyi közhelyei, nyomukban a vészharangot kongatók hadával. Mintha csak a százforintos boltok és a vásári kirakodók kínálata lenne része mindennapi életünknek; de mi lenne, ha egyszerre minden eltűnne a kezünk közül, ami ezeken túl is műanyag? Ekkor jönnénk rá, hogy itt van, megkerülhetetlenül benne, vele élünk, s ezáltal mindmegannyi mai tapasztalatunk részese, kifejezője. Ezt kell - túl a közhelyeken - kicsit jobban értenünk, hogy mai világunkról is többet tudjunk meg. Sokszor mondjuk, hogy mindennapi tárgyi környezetünk éppannyira zűrzavaros, mint lenyűgöző, éppúgy izgalmas, mint nehezen megérthető. A kiállítás azt ajánlja, hogy néhány egyszerű, az etnográfiában honos eszköz segítségével szembesüljünk mai tárgyaink egy nagy halmazával, s ezáltal tárgyainkban testet öltő önmagunkkal.

A műanyag kiállításhoz kapcsolódó kamarakiállítások:

Gyűjtemények gyűjtője: műanyag tárgyak Szonyei György magángyűjteményében
2006. április 27 - május 24.
Csonttól a műanyagig: gombfociból szektorlabda
2006. május 24 - június 20.
Bakelitbarázdák: lemezek és gyűjtok
2006. június 24 - augusztus 20.
A műanyag szebbé tesz: műanyag a kortárs ékszertervezésben
A Sterling Galéria gyűjteménye
2006. augusztus 24 - október 1.
A kamarakiállítások helye: földszinti folyosó.

Gondolkodni Tilos!- A kubai elnyomás arcai - Oliviero Toscani fotóinstallációja (Jövő Háza Központ (volt Millenáris Park) 2006. június 25-ig.)

Fogadó, Padlás Galéria

A Freedom House szervezésében Budapestre látogató vándorkiállítás a világhíru fotós kubai portréit mutatja be. Még a nagy világcégek megrendelésére készített munkáiban is gondolkodásra készteto muvész a szólásszabadság elkötelezettje. A közép-amerikai szigetországban még mindig jelen lévo elnyomás, a szabadságjogok csorbítása ellen emeli fel szavát fotóinstallációjával, mely csak egy hétig tekintheto meg Magyarországon. A Múzeumok Éjszakáján máshol nem látható kubai témájú filmek vetítése, egy kerekasztal-beszélgetés és igazi kubai muzsika kíséri a kiállítást.

2003. március 18-án Kubában letartóztattak 75 emberi jogi aktivistát, akik közül sokan a Varela-terven dolgoztak. A Varela-terv egy aláírásgyujto akció Kuba demokratizálásáért, amely a többpártrendszer bevezetésérol szóló népszavazás kiírását kéri. Néhány nappal a letartóztatásokat követoen meg is születtek a rendkívül szigorú, hattól huszonnyolc évig terjedo szabadságvesztés büntetések olyan vádak alapján, mint "hazaárulás" vagy "politikai összeesküvés". Az ítéletek alapja az 1999-ben elfogadott 88. törvény volt, amelyre a kubaiak csak a "szájpecek törvény" néven utalnak. A 88. törvényt elfogadását követoen 2003-ban alkalmazták elso ízben. A letartóztatások óta a 75 politikai fogoly közül 14-et egészségügyi okok miatt feltételesen szabadlábra bocsátottak, ám több tucat emberi jogi aktivistát bebörtönöztek. Így a lelkiismereti foglyok száma a kubai börtönökben mára meghaladja a 330-at. Két évvel a nagy letartóztatási hullám után, hogy fenntartsa a közvélemény érdeklodését a politikai foglyok helyzetét illetoen, az El a kezekkel Káintól egyesület és az olasz Helsinki Bizottság kezdeményezésére Oliviero Toscani elkészítette azt a fotósorozatot, amely Európa több nagyvárosa után most egy hétre (!!) Budapestre érkezett a Freedom House szervezésében.

Ferenczi Sándor és a budapesti pszichoanalitikus iskola (Centrális Galéria, 1051 Budapest., Október 6. u. 11., 2006. június 15 - augusztus 20.)
Megnyitó: 2006. június 15. 18h, a kiállítást megnyitja: Pléh Csaba akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese

Freud 1918-ban úgy tekintett Budapestre, mint az európai pszichoanalitikus mozgalom lehetséges központjára. E vélekedését részben Ferenczi Sándor személyére, évtizedes közös munkálkodásukra, barátságukra alapozta, részben pedig a Ferenczi által létrehozott pszichoanalitikus közösségre. A város korabeli atmoszféráját meghatározó, a pszichoanalitikus gondolatokkal szimpatizáló avantgard értelmiség is e gondolat mellett szólt. A modernizálódó Magyarország fovárosa, Budapest nyitott volt az “új embernézetre” (Ignotus).

A kiállítás lehetoséget teremt arra, hogy Ferenczi életútján, családi, baráti és szakmai kapcsolatain keresztül nyomon követhessük a pszichoanalitikus mozgalom magyarországi kibontakozásának és virágzásának évtizedeit, a pszichoanalízis elmélyült kapcsolatrendszerét az irodalommal, a képzomuvészettel és a társadalomtudományokkal.

Budapest nagy formátumú analitikusok otthona lett. Többen közülük Ferenczi tanítványai voltak. Közéjük tartozott a késobb Angliába emigrált Bálint Mihály és Bálint Alice, az Egyesült Államokban letelepedett Margaret Mahler és Benedek Teréz, valamint a pszichoanalitikus antropológia megteremtoje, Róheim Géza. A kiállítás történelmi-politikai összefüggések hátterében érzékelteti a magyar analitikusok emigrációját és termékeny befolyásukat a modern pszichoanalízis és pszichoterápia fejlodésre.

Külön figyelmet szentelünk a sztálini idoszaknak és a poszt-sztálini éveknek, középpontba állítva azokat a pszichoanalitikusokat – többek között Hollós Istvánt, Hermann Imrét, Hajdu Lilit, Rajka Tibort, Székács Istvánt –, akik itthon túlélve a fasizmus éveit, majd a Rákosi diktatúrát, a több évtizedes hallgatás után, a folyamatosságot jelentették a budapesti iskola és a mai pszichoanalitikus nemzedék között.

A kiállítás alapja a Magyar Magic év keretében a londoni Freud Múzeumban „Ferenczi and the Budapest School of Psychoanalysis” címmel bemutatott nagy sikeru kiállítás anyaga, de kiegészül olyan dokumentumokkal és képzomuvészeti alkotásokkal, amelyek most kerülnek eloször a nyilvánosság elé.

Nádler István(1938, Visegrád) a’60-as évek végétől, ‘70-es évek elejétől kibontakozó magyar hard edge, strukturális és szeriális művészet, az absztrakció egyik legmarkánsabb képviselője. Korai munkái az informel festészetből kiinduló, a francia lírai absztrakcióhoz kapcsolódó alkotások voltak. Erősen érzelmi-érzéki indíttatású festészetét később felváltja egy személytelenebb, intellektuálisabb szemlélet.
Idei kiállításának különlegessége, hogy az összeállított anyag a festőművész akadémiai székfoglalója, és először kerül sor ilyen eseményre a Várfok Galériában.
Tulajdonképpen két kiállítást láthatnak majd a látogatók, az egyiket „Új képek” címmel az XO Teremben, a másikat „Esterházy Péter portréja” címmel a Várfok Teremben. Az Új képek anyaga kapcsolódik a korábbi festményekhez, a képteremtés a két tér: transzcendens és valódi találkozásáról, ütköztetéséről szól. A mélyen meditatív fekete képek után most visszatértek a színek, melyekben a transzcendens/fekete világ homorú vagy félgömbszerű tereket hoz létre. A transzcendensnek ez a kétfélesége határozza meg befogadó/passzív vagy vonzó/aktív mivoltát. A geometrikus tér/sík és a dinamikus gesztus kettőssége továbbra is jellemző marad, megjelenik a derékszög, illetve fontossá válik a fent és a lent összekötése, majd a függőleges gesztusok hatása. A gesztusok teremtik a képi feszültséget, az élénk, keveretlen, egymással élesen konfrontálódó színek / terek kompozícióiban.
A Várfok Terem tárlata egy különleges sorozat, Esterházy Péter portré sorozata. Itt Nádler tárgynélküli festészetében megjelennek a képi elemek, amellett, hogy a transzcendens és valós terek konfliktusát tovább viszi. Szellemi portrék születtek, ahol nemcsak a hagyományos arckép elkészítése történt, hanem egy, az ember teljességét jobban megfogó értelmezés.

The Visionaries / A képzelet építészei (Trafó, Kortárs Művészetek Háza, Budapest)

“A politikusok mindig gyakorlatiasan manővereznek a következő választásokig. Mint alapvető problémamegoldók, használhatatlanok.”
- R. Buckminster Fullernek tulajdonítva

Március 23-tól április 15-ig Michael Rakowitz művész együttműködést kezdeményez a város lakóival budapesti közterületeken vizionárius építészeti kollázsok és modellek létrehozására, amelyek a hetedik kerület és más területek rehabilitációs folyamatai következtében lerombolt épületekkel és foghíjtelkekkel foglalkoznak.
A városlakók álmait vitaindító és kritikus perspektívákat nyitó ábrázoló eszközként gyűjtjük össze annak érdekében, hogy alternatív vizuális lehetőségeket nyújtsunk a befektetők terveivel szemben, akik ezen helyszínek jövőjét meghatározzák.

Rakowitz egy szendvics-táblát visel magán, amelynek felépítése azoktól az ideiglenes szerkezetektől ered, amelyeken a választási kampány plakátjai láthatók városszerte. A testről leemelve a szerkezet átalakul mobil rajzstúdióvá, eszközökkel és ülésekkel kiegészítve. A résztvevőket arra invitáljuk, hogy találkozzanak a művésszel a meghirdetett időpontokban és helyszíneken, vagy előre egyeztethetnek találkozót egy megbeszélt helyszínen.

Az eredményt a Trafó Galériában mutatjuk be egy április 14-én nyíló kiállítás keretében.

Michael Rakowitz e-mailben vagy SMS-en érhető el.

e-mail: michael.rakowitz@gmail.com
sms: +36 30 243 2076

MAGYAR AFRIKAI-KUTATÓK FOTOGRÁFIÁI
Az Anthropolis Egyesület fotókiállítása a Várban (Budapesti Történeti Múzeum, 2006. március 10-április 10.)
Itthon először látható válogatást teszünk közzé a 19. század végétől egészen napjainkig a magyar Afrika-kutatás során készült fotóanyagból: gróf Teleki Samu, Torday Emil, gróf Almásy László és Ecsedy Csaba korszakos jelentősségű munkássága mellett megismerkedhet a napjainkban készült fényképekkel is.
Helyszín: Budavári Palota - Budapesti Történeti Múzeum (Budapest I. Szent György tér 2. "E" épület, I. em. Metszettár)
Letölthető háttéranyag >> meghívó >>
Képek ízelítőül: 1, 2, 3, 4, 5.

"Divatot a dolgozó nőnek!" Válogatás az 1950-es, 1960-as évek divatrajzaiból (Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2006. április 1-ig)

"Kiállításunk - reményeink szerint - a Re-Vízió sorozat első állomása.

Sorozatcímünk így kettős jelentéssel bír: Múzeumunkban zajlik a tíz évente kötelező revízió, melynek során munkatársaink minden itt őrzött tárgyat ellenőriznek. Így kerülnek kezünkbe nem elfelejtett, de rég nem látott darabok. Sorozatunkkal az ezek okozta örömet szeretnénk a látogatókkal megosztani. Emellett az '50-es, '60-as évek divatja ma ismét az érdeklődés középpontjában áll, újjászületnek formák, ruhadarabok, anyagok ebből a korból - ezért lehet érdekes divatrajzaink "újra látása", mely sokaknak a fiatalság felidézését jelenti...

A kiállított művek az 1958-ban, a Kádár-korszak konszolidációjának idején, az Iparművészeti Vállalat keretein belül alakult Modell Divatstúdió (majd Komplex Textilstúdió) munkatársaitól származnak: Hajdú Katalin, Kruppa Gabriella, Soltész Nagy Anna, Szilvitzky Margit és Záhonyi Lujza rajzaiból válogathattunk. A Stúdiót az első, főiskolai szinten képzett divattervező generáció tagjai hozták létre, alapos felkészültséggel, kiváló rajtudással. A rajzok lenyűgöző grafikai színvonala egy zsűri létezésének köszönhető: a terveket elbírálók egy része nem feltétlenül értett a divathoz, az ő meggyőzésüket szolgálta a művek kidolgozottsága.

A fennmaradt divatrajzok talán kissé hamisan sugározzák a kor hangulatát, mégis kedvesen mosolyogtatóak az egykor ilyen ruhákat viselők számára, de a mai fiatalok érdeklődésére is érdemesek. Kiállításunkkal nem kizárólag a kor divatját akarjuk bemutatni: ha vázlatosan is, de szeretnénk megidézni az '50-es, '60-as évek hangulatát. Ezt szolgálják az alkotók visszaemlékezései, a divatrajzok mellett kiállított néhány ruha, kalap, táska, divatlap. A gyerekeket az akkoriban nagyon kedvelt, körbevágható, színezhető öltöztető-babákkal, a felnőtteket néhány korabeli képes újsággal várjuk - néhány perc üldögélésre is. A kiállítást az Ács Irén és Tóth József fotóművészek által felajánlott fényképek (és néhány divatfotó), valamint Tomka Zsóka divattervező-iparművész, az egykori Rotschild Szalon munkatársának és Sarkantyu Judit keramikusművész az '50-es évek divatját bemutató divattörténeti babái teszi színesebbé.

A kiállításhoz szervezendő programjaink is a "szellem-idézést" szolgálják. Beszélgetésre várjuk a rajzok készítőit és a kor divathoz kötődő személyiségeit; az '50-es, '60-as évekkel foglalkozó könyv-szerzőket, illetve színházi személyiségeket. Havonta egyszer egy-egy ekkor készült filmet vetítünk az érdeklődőknek."

GERHES GÁBOR (Budapest 1962) képzômuvész, fontos szerepet játszik a magyar és a nemzetközi kortárs muvészeti életben. Sajátos abszurditással átszott muvei meghatározó pozíciót birtokolnak a jelenkori magyar muvészetben. Korábban Soros, Eötvös, és Derkovits-ösztöndíjas, a Fiatal Képzômuvészek Stúdiója volt alelnöke, Munkácsy-díjas. Muveivel, már a 90-es évek elejétol számos jelentôs hazai és nemzetközi kiállításon szerepel. (Grand Palais – Párizs, Akadámie der Künste – Berlin, 3. Prágai Biennálé, Galerija Skuc– Ljubljana, Knoll Gallerie – Wien–Budapest, FRAC-Montpellier, Ludwig Múzeum Budapest, Taiwan, USA, Villa Manin –Velence).

A londoni Anthony Reynolds Gallery 2004-ben majd 2005-ben is bemutatja muveit.
A galéria jóvoltából – egyedüli magyar résztvevôként –, szerepel az Art Basel 2004-en. Ezzel párhuzamosan a Residency Cité Internationale des Arts, Paris ösztöndíjával 2004-ben negyedévet Párizsban tölt.

1997/98-tol egyre inkább foglalkoztatja a fotó, mint muvészeti médium. Muvei alapjául valós méretben vagy makettként megépített helyszíneken játszódó, megrendezett sajátos szituációk szolgálnak. Mostani – Vintage Galéria-beli kiállításán – legújabb fotómunkái mellet – egyedülálló módon –, plexi lemezekbe mart, lézergaravírozással készített rajzokat is bemutat.

„…Gerhes Gábor, hamis és ironikus valóságok rendezôje, akinek rendezései olyan gondosan kidolgozottak, hogy a részletek szinte gyôzedelmeskednek. A címek arra szolgálnak, hogy kulcsot adjanak a szemünk elôtt kibontakozó cselekményhez. Bár a cím látszólag tényleg felfedi a kontextust, valójában nem visz közelebb a megoldáshoz. Alkotásának miértje adja Gerhes muvészetének igazi tétjét. Világlátása olyan, mint egy szofistáé, aki egyszemélyben Diogenész-tanítvány is: lámpással keresi emberét fényes nappal…”
Ami Barak
muvészettörténész/kurátor
a Departement de l´Art dans la ville de la Mairie de Paris igazgatója

Kicsiny Balázs: Interjú az Ivócsarnokban (Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum - Templomtér, 1037 Budapest, Kiscelli u. 108. 2006. március 12-ig)

Kicsiny Balázs 2005-ben az 51. Velencei Biennálé magyar pavilonjának kiállítója volt Navigációs kísérlet című installáció együttesével. A 2006-os kiállítás sorozat a Velencei Biennáléra készült műveket mutatja be új helyszíneken - Magyarországon és az Egyesült Államokban -, másrészt pedig új művekkel bővült, melyek gondolatilag szorosan kapcsolódnak az előzményekhez.

A Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum kiállítása az Interjú az Ivócsarnokban címet kapta. A központi helyet az Ivócsarnok (2005) című nagyszabású installáció foglalja el. A mű Velence irreális létére reflektál, a városra, amely vízre épült, és mégis évszázadok óta fennmaradt és nem süllyed el. A tizenkét térdeplő, pizsamás, gumicsizmás figura, nők és férfiak búvársisakban, serlegekből isznak. A mű paradoxonok és fogalmi parabolák megjelenítése, az ébrenlét-álom, a kiszolgáltatottság-védettség, az őselemnek való kiszolgáltatottság és ráutaltság - mint a víz és a levegő- metaforája, a társadalomba vetettség, az individuális elkülönülés kettősségeire épülő együttese. A műhöz szorosan kapcsolódik az Interjú az Ivócsarnokban című videómű, amely az -Inclusive Europe- nemzetközi konferencia alkalmából készült Budapesten. Az Európai Unió kulturális minisztereinek találkozóján az Ivócsarnok installációjában készültek a protokoll interjúk, ezt a különös paradoxont rögzítette Kicsiny Balázs. A harmadik mű a Suszterinas című, ugyancsak a Velencei Biennáléra készült videómű. Az emberi alakokra komponált óra természetesen a véges-végtelen időt jelzi. Az óralap-kör közepén fekszik oldalára dőlve egy félszemű öregember, a Bolygó Zsidó, elhasznált öltönyben, nyakkendővel, botját a padlóra fektetve, szinte mozdulatlan testtartásban, mintha zenét hallgatna. Ő a legendabeli Ahasvérus cipész, aki nem engedte a Golgotához vezető úton elhaladó Jézust padján megpihenni, kigúnyolta, ezért az idők végezetéig, az Utolsó Ítéletig bolyongania kell. Az óralap mind a tizenkét számánál cipésznek öltözött nők ülnek suszterszéken, a kör centrumának háttal, lábuk között talpával felfordított cipőt tartanak sámfán. Kezükben kalapács, arcukat özvegyi fátyol rejti. A kör szélén mezítlábas, kezét cipőbe rejtő cipészinas kúszik szemben az óra járásával, szemben az idővel. Amikor a cipészinas elhalad egy-egy számon ülő cipésznő előtt, az ráüt kalapácsával a sámfára helyezett cipő talpára, ezzel jelzi, ütemezi az időt.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum tulajdona a Winterreise című, Velencében is bemutatott mű, mely a kiscelli Szoborcsarnokban látható. Témája a tájékozódás, a helymeghatározás, az irány és ellenirány metaforája, a tér bejárhatóságának paradoxona. Arra a helyzetre hívja fel a figyelmet, amikor egy nagyobb közösségnek alapvető változások közepette kell szembenéznie múlttal és jövővel. Megkérdőjeleződnek az irányok - helyes és helytelen, jó és rossz -, mindazok az alapértékek, melyek a tájékozódással kapcsolatos fogalomrendszerek szerint kétségbevonhatatlannak tűntek.

A kiállítást rendezte: Fitz Péter
Megtekinthető: hétfő kivételével 10-16 óráig
Információ: 3887-817 telefonon
e-mail: fovarosikeptar@mail.btm.hu http://www.btmfk.iif.hu

Kasso (Kassowitz Félix): Kasso (kArton Galéria és Múzeum - raktArt, 1054 Budapest, Alkotmány utca 18. 2006. március 18-ig)

Kassowitz Félix (1907. Bécs - 1983. Budapest)
A Kassowitz névről manapság talán legtöbben Mathieu Kassovitz, a színész- rendező személyére asszociálnak (München, Amelie csodálatos élete), és kevesen tudják, hogy az ő nagyapja volt, az a Kassowitz Félix (Kasso), aki a karikatúra rajzolás és reklámgrafikai tevékenység mellett, az elsők között kezdett el Magyarországon animációs reklámfilmek készítésével foglalkozni.
A kArton Galériában eredetei karikatúrái, grafikái, valamint munkavédelmi plakátjai mellett, Macskássy Gyulával közösen készített animációs-filmjei kerülnek bemutatásra.
"Macskássy Dezső mai visszaemlékezése szerint ronda pesti bérház volt a Bajza utca 68. szám alatt található, melynek a negyedik emeletén két műterem volt. Az egyiket három fiatal művészember bérelte: Halász János, Macskássy Gyula és Kassowitz Félix, a másikat egy Zádori Oszkár nevű szobrász.
1932-t írtunk akkor. A három fiatalember reklámgrafikai munkákból, majd később reklámfilmek készítéséből tartotta fenn magát. Cégüket Coloriton-nak nevezték, és akkor készítették el azóta is ismert, emblematikusan rájuk jellemző újévi kártyájukat, a halfejű, a vígan szivarozó és a macskafejű filmszalag-figurát.
Halász János beszámolója szerint, mintegy 30-40 reklámfilmet készítettek együtt. Színes rajz- és bábreklámjaikkal nagy sikert arattak. " A bipack rendszer Berlinből érkezett Magyarországra. Erre készítettük a felvételt. A negatívot kiküldtük előhívásra, és a kész film onnan jött vissza. Ugyan egy kétperces film munkálatai nem egy napig tartottak, hanem egy hónapig, de sok megbízásunk volt, és technikailag javult a munka színvonala."
A műterembérlésből Halász után a következő kiszálló Kassowitz Félix volt, aki 1935-ben visszatért a karikatúrához, hiszen számos újság várta és igényelte szellemes rajzait, de előbb még learatta az utolsó, általa készített reklámfilm, az Odol-fogpasztareklám sikerét.
Később Kassowitz a 40-es évek elején rajzolt Jaschik Álmosnál is. Nagy valószínűséggel Jaschik rajzfilmkészítési kezdeményezése ambicionálta, és állt be abba a stábba, amely a Gyémántkrajcár című népmesét kívánta megfilmesíteni. A film rajzainak és háttereinek mintegy egynegyede el is készült, de 1943-ban egy bombatalálat következtében a raktározó filmépület mindenestül elpusztult.
Kassowitz a háború után rövid ideig segített Valker Istvánnak a Rajzos Híradók készítésében, majd kizárólag a karikatúrák rajzolásának szentelte életét.
1947-ben rajzaival a Nemzeti Szalonban szerepelt, 1953-ban az Ernst Múzeumban volt kiállítása. 1958-ban a Sportmúzeum "Sport-karikatúra" tárlatán láthatták műveit, 1959-ben a plovdivi Nemzetközi Karikatúra kiállításon, 1968-ban Gelsenkirchenben.
1957-ben jelent meg a Kasso-rajzok című albuma (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1957.)
Kasso nem tanult rajzolni semmiféle művésziskolában. Első karikatúráit 1930-32-ben készítette. Hat éven át rajzfilmeket, színes reklámfilmeket, trükkfilmeket készített. A felszabadulás óta a Ludas Matyi munkatársa, az ország egyik legnépszerűbb, közszeretetben álló karikatúra művésze. Kerekfejű gyerekeit, jellegzetes figuráit és mosolygó, bölcs humorát országszerte ismerik és értik."
(Dizseri Eszter)

megtekinthető: hétfő - péntek: 13.00 - 18.00, szombat: 10.00 - 14.00

Forgács Péter: A dunai exodus - A folyó beszédes áramlatai (Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Művészetek Palotája, 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. 2006. március 19-ig)

A dunai exodus címmel 1997-ben Forgács Péter egyórás dokumentumfilmet készített. E filmen alapul az az interaktív installáció, melyet a Los Angeles-i Getty Museum ösztöndíjasaként 2000 és 2002 között hozott létre. A Getty Museum után az installációt bemutatta a németországi ZKM, a barcelonai CCCB, a helsinki Kiasma és a berkeley-i Judah Magnes Museum is. Magyarországon először a Ludwig Múzeumban látható a mű, mely a nyáron az ulmi Donaufestre, majd Brüsszelbe utazik.
Forgács Péter műve a Shoát közvetlenül megelőző korszakkal foglalkozik. A tágabb értelemben vett Közép- és Dél Európát átfogó Duna folyóra fűződik fel két történet, mely a Duna-völgyi népek 1939-40-ben átélt drámáját eleveníti fel látványosan és történelmi hitelességgel.
A dunai exodus három különböző történetben meríti meg a látogatókat. Az egyik a kelet-európai zsidók menekülése a náci üldöztetés elől 1939-ben, amint megpróbálnak elérni egy Fekete-tengeri hajót, mely Palesztina biztonságába szállítja majd őket. A második történet 1940-ben zajlik, Beszarábia területeinek szovjet megszállása után. Emigráns német parasztok kénytelenek elhagyni választott otthonukat, hogy visszatérjenek a Harmadik Birodalom "biztonságába", azonban végül Lengyelországba telepítik őket. A két, ellentétes irányba tartó csoportot Andrásovits Nándor (1894-1958) hajóskapitány szállította a Dunán és amatőr filmesként dokumentálta is ezeket az utazásokat. A harmadik történet a kapitányról és a folyóról szól, melynek fodrozódó hullámai számos kultúrát és korszakot kötöttek össze Közép-Európa viharos története során.
Forgács Péter hatvan perces, díjnyertes "A dunai Exodus" című filmjéhez Andrásovits eredeti 8 milliméteres felvételeit használta fel, amelyeket a kapitány özvegyétől kapott. A zsidók utazásáról szóló negyvenkilenc percnyi anyagot Varga János történész-levéltáros adományozta Forgácsnak.

Web: www.ludwigmuseum.hu

How to Do Things? – In the Middle of (No)Where...BUDAPEST (Trafó Galéria, Budapest, 2006. február 1-26.)

A „Hogyan cselekedjünk –a (sem)mi közepén” című projekt egy képzeletbeli Közép-Európa tizennégy országának művészei és intézményei bevonásával (Litvániától Fehér-Oroszországon, Ukrajnán át Moldáviáig és Hollandiától Szlovéniáig) valósul meg. A kezdeményező berlini kurátorok úgy értelmezik ezt az általuk meghatározott Közép-Európát, mint egy képzeletbeli szerkezetet, egy kísérleti kommunikációs és együttműködési terepet, amely túllép fizikai és mentális határokat. A projekt a régió öt városában kerül megvalósításra (Koppenhága, Berlin, Kijev, Budapest, Bukarest), minden alkalommal más formában, alkalmazkodva a helyi környezethez.

A projekt performatív, hely-specifikus, társadalmi kérdésekkel foglalkozó művészeti megközelítéseket mutat be. A létrejövő munkák megváltoztatják a kapcsolatot a műalkotás és a közönsége között, közelebb hozzák őket egymáshoz, teret adva a párbeszédnek közösségi, urbanisztikai, fogyasztói kérdéskörökről. A művészet egy kommunikációs formává válik, amely képes személyes nézőpontokat megmutatni.

A projekt főkurátorai: Antje Weitzel és Dorothee Bienert
Résztvevő művészek: Andreas Fogarasi, Julia Wójczik és mások
A budapesti program társkurátora: Somogyi Hajnalka

Magánügy? (Műcsarnok, Budapest, XIV. Dózsa György út 37. 2006. február 26-ig)

művészek: Benczúr Emese, Birkás Ákos, Chilf Mária, Csoszó Gabriella, Esterházy Marcell, Fabricius Anna, Gerber Pál, Kerekes Gábor, Keserue Zsolt, Kissoál Szabolcs, Kokesch Ádám, Lóránt Anikó, Magyar gergely, Orbán György, Pálfi Szabolcs, The RANDOMROUTINES,

A Műcsarnok megújult vezetésének célkitűzései között nem csupán a befelé- és kifelé irányuló stratégiaváltási szándék és elkötelezettség szerepel, de az általánosan jellemző hazai kiállítási gyakorlat megújítása is, ami egyben a kortárs művészet hatékonyabb kommunikálására tett kísérletet jelent.
A Magánügy? című kiállítás referenciájaként és útmutatójaként több korábbi kiállítás is megemlíthető: A gondolat formái I-II., 1993, Óbudai Társaskör Galéria, Óbudai Pincegaléria, Budapest, kurátor: Andrási Gábor; Áthallás, 2000, Műcsarnok, Budapest: kurátor: Petrányi Zsolt; Klíma, 2001, Műcsarnok, Budapest: kurátor: Petrányi Zsolt; Szervíz, 2001, Műcsarnok, Budapest: kurátor: Angel Judit.
Az új kurátori stáb első közös munkája olyan állásfoglalás (statement), amely egyszerre igyekszik egyéni kurátori stratégiákat és szakmai tapasztalatokat integrálni, valamint ezek új szempontokat kínáló megközelítéseit és koncepcióit érvényesíteni. A kiállítás a Műcsarnok „kipróbált” gyakorlatának ismeretében újraértelmezi az intézmény - mint társadalmi tér és közvetítő felület - megkülönböztető vonásait és sajátosságait.
Intim, érzéki, személyes indíttatásból született munkákból kiindulva és elsősorban a rajzra, mint médiumra koncentrálva a Magánügy? egy, a „magán” és a „köz” fogalmai közötti átjárást és ambivalens kapcsolatát modellező projektté nőtt. Ebben az értelemben számos most bemutatásra kerülő mű a néző műközeliségét, személyes tapasztalatát és érintettségét hívja elő. Ugyanakkor
különféle művészeti pozícióikat és alkotói stratégiákat társító konstellációkon keresztül a kiállítás azt vizsgálja, hogy a művész pozíciójának meghatározásán és körülírásán túl mi lehet a kultúra kontextusában megmutatott önreflexió célja.
Hogyan manifesztálódhat a művész pillanatnyi állapotának közvetítése -az aktuális „Én-kép”- az alkotás-gondolkodás-konceptualizálás intimitásán túl a kiállítótér közösségi terébe történő beemelésével.
A több részre/„fejezetre” tagolódó kiállítás az alkotói stratégiák kisebb metszetét bemutatva egy működési modell kialakítására tesz kísérletet. Ez a kísérlet egyben javaslat a Műcsarnok kiállítóterének (fizikai és jelképes kontextusának) átértelmezésére, illetve ehhez kapcsolódóan egy másfajta kurátori gondolkodásmódnak és kiállítás-építési folyamatnak a bevezetésére. (A projektnek kezdettől fogva fontos része volt együttműködésünk a Balázs Béla Stúdió Alapítvánnyal és a Magyar Iparművészeti Egyetemmel.)

A Magánügy? „gerincét” a Kerekes Gábor által tervezett „LEGO”, a Műcsarnok raktáraiból, maradék- és hulladékanyagaiból, efemer elemekből és a Retextil által készített tárgyakból épített „labirintus” alkotja. Az egymást követő termekben eltérő alakot felvevő és különböző funkciókat betöltő téregységek – olyan többnyire leharcolt tárgyakból állnak, amelyek rétegeikben hordozzák számtalan korábbi kiállítás és koncepció lenyomatát. Ebbe az új bemutató- és közösségi terekként is működő helyspecifikus installációba költöznek bele, épülnek rá-, vagy alá más művészek munkái. A nézőnek felkínált pihenők is a szokásostól eltérő befogadói attitűdöt támogatják.
A kiállítás választott médiumai különböző grafikai technikák, az installáció, a film, a fotó, a videó és a festészet. Az efemer kifejezésének adekvát eszközeként, a rajz – intenzitásnak és koncentrációnak változó dimenzióiban – működhet mint különösebb hely és eszközigénnyel sem rendelkező „leggyorsabb”, ugyanakkor esetenként a festészethez hasonlóan lassan, több rétegben, építkező technika.
A Magánügy? kiállítás maga is projekciós felületté, „médiummá” válik, láthatóvá téve olyan munkákat, és művészeti gyakorlatokat, amelyek akár párhuzamosan is jelen lehetnek egy életműben és a nagyközönség számára jobbára ismeretlenek.

Roma holokauszt és rasszizmus Európában kiállítás (Centrális Galéria, V. Budapest, Arany János u. 32.)

A Centrális Galériában január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján nyílik meg a "Roma holokauszt és rasszizmus a mai Európában" című kiállítás. Rendezője a Német Szinti és Roma Dokumentációs és Kultúrközpont (Heidelberg) és a budapesti Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány.

A 72 méter hosszú, mintegy 150 négyzetméternyi területet elfoglaló látványos kiállítás megértését mobil készülékeken hallgatható magyar nyelvű hangzó anyag is segíti. Célja, hogy a látogatót szembesítse a második világháború borzalmainak egy kevés nyilvánosságot kapott fejezetével, a cigányság deportálásának és megsemmisítésének kísérletével. A kiállítás azonban nemcsak a haláltáborokról szól, hanem az oda vezető történelmi előzményekről, és a romák 1945 után is folytatódó, faji alapú hátrányos megkülönböztetéséről is, különös tekintettel Közép- és Kelet-Európa társadalmaira.

Az utazó kiállítást január 17-én Strasbourgban, az Európai Parlamentben mutatták be a közönségnek, s útjának első állomása Budapest. Ezt követően a kiállítás következő állomásai Pécs, Prága, Brno, majd Lengyelország és Hollandia kiállítóhelyei.

Lásd még (index.hu) >>>

Az utóbbi évtizedek nagyon sok változást hoztak az életünkbe. Gondolhatunk ez alatt elsősorban a politikai változásokra, melyek feloldották korábbi bezártságunkat, kitágították határainkat. Azóta a külföldi utazás, külföldön való hosszabb tartózkodás (tanulás, munka) egyre szervesebb és természetes része lett életünknek. Ennek előnyeit talán elsősorban a fiatal generációk tudják kihasználni, akik emiatt is új módon élik meg szűkebb és tágabb környezetük történéseit.

Gondolhatunk aztán a virtuális határok kitágulására is, melyet nem csak a politikai változások, hanem a médiumok hallatlan gyors és széleskörű fejlődése is eredményez. A világ minden tájáról másodpercek alatt minket elérő információ áradat hatalmasra duzzadt az utóbbi években, néha szinte befogadhatatlan mennyiségű "újdonsággal" árasztva el bennünket. S ráadásul ennek típusa is megváltozott: ma már elsősorban vizuális, képi információkat kapunk, akárhová nézünk. Eligazodni azonban talán éppen emiatt egyre nehezebb közöttük.

A fotó médium alapvető szerepe is változóban van: új, a mai világot megfogni, megörökíteni, értelmezni képes műfajok alakulnak, melyek természetesen a hagyományos alapokra épülnek, de érzékenyen és naprakészen reagálnak a kor miatt felvetődő új kérdésekre is.

A COMEAROUND kiállítás sorozat ezen érintett problémakörök néhány aspektusát kívánja néhány tárlat erejéig körbe járni. A fiatal magyar fotográfusok hosszabb-rövidebb külföldi tartózkodásaik során többféle módon örökítették meg a látottakat, s azon keresztül a helyek hangulatát, az ottani életérzést. Külső szemlélőkként voltak jelen, sajátos művészi hozzáállással készítették el sorozataikat, munkájuk során az embereket és tereiket egészen eltérő nézőpontokból látták (mind az emberi, mind a művészi természetből adódan), így munkáik új "nézési-látási", megfigyelési módok hordozói is egyben. Ami összeköti őket, az az alapvetés, hogy mindnyájan a szubjektív dokumentarizmus hagyományos fotó műfajának talaján indultak, választott témájuk (az ember és környezete), illetve a vállaltan szubjektív művészi hozzáállás tekintetében. Azonban minden sorozat az ebből "kivezető" utat is képviseli, egyéni megoldási módokat mutat fel, mind a műfaj nagy hagyományaitól, mind a mára jellemző vizuális dömping által inspirálva. Így tárlataikkal nem csak, hogy a világ különféle helyeinek különféle arcait tárják a nagyközönség elé, hanem a fotográfia mai kérdéseire is egyfajta válaszokat adnak, kísérletek tesznek a releváns (új nézőpontokat adni, a befogadónak vizuális úton megélhető művészeti élményt nyújtani) utak megtalálására.

A galéria honlapja: >>>

Szakrális terek - Modern Finn templomépítészet 1939-1995 (Budapest Galéria - Budapest Kiállítóterem, Budapest V. Szabadsajtó út, 2006 február 19-ig)

A mintegy 200 háború után épült templom közül a Szakrális terek című kiállítás tizenkét épületet mutat be, amelyek különböző évtizedeket, más-más jellegű templom- és kápolnaépületeket képviselnek. A Finn Építészeti Múzeum által készített tárlaton Jari Jetsonen fotóművész fényképein kívül rajzok és makettek is láthatók.

A Szakrális terek című kiállítás az állam, az egyház és az építészet között is kapcsolatot teremt: Finnországban az egyház, mint intézmény és az állam viszonya rendkívül közeli, a finnek több mint 80 százaléka az evangélikus egyház tagja. A másik államegyháznak, az ortodox egyháznak különösen az ország keleti részeiben erős a hatása. Az evangélikus egyház istentiszteletein az igehirdetés és igehallgatás áll a középpontban. A templom tere az oltár és a szószék felé fordul. A temetőkápolnákban a temetési szertartásnak keretet adó térsorozat hangulata dominál.

Az építészeti kifejezőeszközök a templomépítészetben a legkifinomultabbak. A modern finn templomépítészet legsajátosabb jellemzője a fény és a tér finom kölcsönhatása, míg másik fontos témája a természetközeliség. Az ornamentika helyett ezek a jellegzetességek adják meg a modern finn templom hangulatát. A dísztelenség mélyen gyökerezik a finnek múltjában és nemzeti karakterében.

A tárlat a következő finn építészek templomait mutatja be: Erik Bryggman, Kaija és Heikki Siren, Alvar Aalto, Viljo Revell, Aarno Ruusuvuori, Raili és Reima Pietilä, Timo és Tuomo Suomalainen, Pekka Pitkänen, Käpy és Simo Paavilainen, Kristian Gullichsen, Juha Leiviskä, Matti Sanaksenaho.

VÁROS / TÁJ / BEAVATKOZÁS - Eva Würdinger, Fekete Zsolt, Koronczi Endre, Laura Samaraweerová, Lukas Schaller, Veronika Hofinger kiállítása (Dorottya Galéria, Budapest, V. Dorottya u. 8. 2006. február 11.-ig)

Az urbánus táj ma oly aktuális témájával foglalkozó Város/Táj/Beavatkozás című fotókiállítás ausztriai és magyarországi művészek munkáit mutatja be. A kiválasztott művek természet és civilizáció, valós és konstruált környezet metszeteire fókuszálnak, olyan városi tájak, ahol a hátrahagyott jelek és tárgyak fontos szereplőkké válnak. A szürreális jeleneteket ábrázoló, csendes emlékezésre késztető, vagy épp a társadalmi felelősség kérdésére vagy világlátásunk problémáira utaló képek láttán felmerülhet bennünk a kérdés: Hogy került ez ide? Mi lesz vele?
A kiállítás osztrák kurátora január 9-én este a Dinamoban tart előadást a Fotogalerie Wien egyesület és galéria tevékenységéről kitekintéssel az osztrák fotószcénára, január 11-én délután pedig a Dorottya Galériában várja mindazokat, akik szívesen megmutatnák neki munkáikat egy portfolió konzultáció keretében.

Programok
A Fotogalerie Wien bemutatkozása 2006. január 9., hétfő 18.00, DINAMO (IX. Tűzoltó u. 22.) www.dinamo.hu
Eva Würdinger kiállítása megnyitó: január 10., kedd 20.00, LUMEN GALÉRIA (VI. Király u. 46 ., Kuplung)
megtekinthető 2006. január 10 - 31., minden nap 14 - 04 között, www.photolumen.hu
Portfolió-bemutató 2006. január 11., szerda 16.00-17.30, DOROTTYA GALÉRIA (V. Dorottya u. 8.)
Alkoss te is! – kreatív foglalkozás gyerekeknek és fiataloknak, DOROTTYA GALÉRIA (V. Dorottya u. 8.) kontakt: 06 30 343 6267

Szöllősi Géza: Suzuka és barátai (Műcsarnok, Budapest., XIV. Dózsa György út 37. 2006. január 29-ig)

Szöllősi Géza az internetről tölti le képei alapanyagát. Munkáinak technikája eldönthetetlen: valahol a fotó és digitális nyomat közé tehető. A Suzuka és barátai-sorozat fő lelőhelye a japán real-doll típusú, életnagyságú, élethű, mozgatható babák katalógusoldalai. Számítógéppel ezeket a karaktereket illeszti saját, illetve mások által készített amatőr családi képekbe. Az eredetileg szexuális célokra használt babák arcán megjelenő mesterséges érzelem így egészen más, „valódi” értelmet nyer.

Sztálinvárosi munkásnők (Intercisa Múzeum, Dunaújváros Városház tér 4. 2005. december 31-ig)

"Tombol a hóvihar. A Demeter-brigád az igazgatósági épületen birkózik az ítéletidővel. Demeterné arca zúzmarás. Kékrefagyott kezében a vibrátor úgy mozog, mint a koreai fronton a gyorstüzelésű gépfegyver a kínai önkéntes kezében." (Sztálin Vasmű Építője, 1952.08.08)

1951 után egyre több nő érkezett az akkor még Dunapentele nevű községbe, hogy a pártpropaganda által közvetített "új nőideál" jegyében nehéz fizikai munkát végezzenek, főleg az építőiparban. Az itt dolgozó nőknek állított emléket egy kiállítás keretében a dunaújvárosi Intercisa múzeum, ahol olyan korabeli fényképek kerülnek bemutatásra, melyek eddig még sehol nem állítottak ki. A fotók, - hűen a kiállítás címéhez, - kizárólag az 1951-61 közötti időszakból válogatnak, hiszen ekkor hívták a várost Sztálinvárosnak (1956-ban visszakapta a Dunapentele nevet, de 1957 novemberétől ismét Sztálinváros). A kiállítás kizárólag sajtóanyagokból válogat, így természetesen nem az igazi sztálinvárosi életbe látunk bele, hanem arról nyerünk képet, milyennek láttatta a kőműves, dolgozó hölgyeket a korabeli sajtó.ű
A kiállításhoz egy kiadvány is készült, melyhez a a múzeum vezetője, Matussné Lendvai Márta készített írásos anyagot, Sztálinvárosi nők a helyi sajtó tükrében címmel.

kalas

Résztvevők:

Guttman Barbara, Korodi János, Nyári Zsolt, Varga Rita

Nyitva tartás: H-P 11-18 óra Sz-V zárva

Orosz művészet a 19. század második felében: az identitás keresése (Musée d'Orsay, Párizs, Franciaország 2006. január 8-ig.)

Nagyszabású és nagy ívű orosz képzőművészeti bemutatkozás színhelye a párizsi Musée d'Orsay. Úgy tűnik, Oroszország, az orosz kultúra újra felfedezése, bemutatása divatos lett Nyugat-Európában, nézők tódulnak sok, eddig elzárt mű megnézésére. A 19. század második felének orosz képzőművészetet bemutató „Az identitás keresése” alcímű tárlat három nagy blokkban tárgyalja a korszakot. Már a festészeti, szobrászati bemutatkozás is jó pár érdekességet rejt, hiszen e rész leginkább az orosz vidék, a természethez, a népihez, az ősihez való visszafordulás korszakának munkáit sorakoztatja fel. A gigantikus, az ember a keresi a nyugalmat a természetben, a vidéken jellegű vásznak mellett számos a naivhoz visszaforduló mű található itt.

Legizgalmasabbnak talán mégis a második rész, a 19. század végét megörökítő fényképek bizonyultak. Míg az első blokk idillikus orosz vidéket ábrázol, a fotók – kitűnő válogatásban – a kőkemény realitást hozzák, ugyanonnan. Sár lepte utcák, szegény emberek, néhány kóválygó állat az egyszerű falusi faházak környékén. Mindez nem éppen az az ideális orosz vidék, amit Csehovtól a festményekig várnánk. Technikai érdelességként még 4 korai színes (nem színezett) kép is bemutatásra kerül, a 20. század első évtizedére datálva, színes népviseletet ábrázolva. Felbukkannak a matrioska baba „alapját” képező, egymásba összefonódott asszonyok csoportja, mindent teljesen befedő, harang alakú viseletben.

Web: http://www.musee-orsay.fr

Egy társaság, szakmai szervezet tagjai általában tagdíjat fizetnek. Két évvel ezelőtt azonban az elnökség úgy gondolta, hogy ne a tagdíj kösse a fotográfusokat a Társasághoz, hanem az a tevékenység, amely iránt mindannyian elhivatottságot éreznek: a fotografálás. Megkérték tehát a tagságot, hogy tagsági díj helyett ajánljanak fel egy-egy képet a Társaságnak. Így jött létre az első Tagsági bélyeg kiállítás.

Egy év kihagyással ugyan, de immár a Tagsági bélyeg 2. kiállítás képei láthatók, az NKA és a Nemzeti Kullturális Örökség Minisztériuma támogatásával.

Az idei "tagsági díjakból" ismét egy nagyon érdekes és értékes kiállítás született. A meghatározott tematika nélkül kiadott felhívásra a fotóriporterek olyan alkotásokat küldtek be, amelykből a kiállítás látogatói képet kaphatnak a hazai sajtófotó helyzetéről, megismerhetik azokat a témákat, jelenségeket, amelyek a fotóriportereket manapság foglalkoztatják. Ugyanakkor a kiállítás egy keresztmetszetet is nyújt napjaink Magyarországáról és egy kis kitekintés a nagyvilágra.

A Mai Manó Házban megrendezendő kiállításon első pillantásra 12 portrét látunk, a portrékon arc és kézjeleket. Portrésorozatot, ahol a sorozat minden egyes darabja jelentéssel bír, mert mindegyik egy-egy nyelvi jel - töredék. A siketek és nagyothallók jelnyelvét felmutatva a tizenkét portré együtt egyetlen mondattá "olvasható", nézhető össze. A jelnyelvet ismerő kiállítás-látogató számára az üzenet azonnal értelmezhető, a jelnyelvet nem ismerők azonban csak hosszabb idő elteltével, a kontextus és az utalások figyelembevételével tudják értelmezni a képeket. Megfordul a megszokott kommunikációs metódus. A "jelelők" beavatottá, a halló, beszélő nézők "kirekesztetté" válnak.

A mondat egy dalsor, melyet a képen szereplő modellek soha nem hallhattak. ...
"Még nincs lefutva semmi..."

Gyenis Tibor: Rendszergazda/System Engineer (Vintage Galéria, 1053 Budapest., V. Magyar u. 26. 2005. november 25-ig.)

Megnyitó: 2005. október 18. 18h, a kiállítást megnyitja: Erhardt Miklós

Gyenis Tibor legújabb munkáin tájak és belső terek jelennek meg. A látképek különféle assamblage-szerűen használt elemekből alkotott építészeti és geometrikus struktúrákkal egészülnek ki. A fotográfiák helyszínén talált tárgyak – elhajított ruhák, rossz TV-k, lécdarabok – az építőelemei a sebtiben összetákolt modelleknek. Gyenis az entropikus elemek újrarendezésével tesz kísérletet a rendrakásra.

Fiatal lengyel formatervezők és a fogyasztói társadalom - A fogyasztással szemben (Lengyel Intézet, Platán Galéria, Budapest 1065, Andrássy út 32. 2005. novembar 18-ig)

A FOGYASZTÁSSAL SZEMBENI attitűd témája, amely a 2004-es St.Etienne-i Design Biennálé lengyel kiállításának vezérmotívuma volt, és most a budapesti Lengyel Intézetben is bemutatásra kerül, azon problémák visszatükröződése, amelyekkel társadalmunk szembesült az elmúlt években. Többségünknek mindez új tapasztalat, és nem mindig tudunk vele mit kezdeni.

A FOGYASZTÁSSAL SZEMBENI attitűd témáját úgy fogalmaztuk meg, hogy a tervezőkre semmilyen határozott értékítéletet ne kényszerítsünk, hanem inkább szabad kezet adtunk nekik a probléma kiválasztásában. A bemutatott munkák három különféle alapállást tükröznek: az ELFOGADÁST, mint a tervezés alárendelődését a fogyasztói magatartásnak, az ELLENKEZÉST, amely a fogyasztástól eltérő, más szükségleteket hangsúlyozó témákat (ökológia, a hátrányos helyzetűek, a hajléktalanság) vállal fel, és az IRÓNIÁT, azaz a fogyasztás, mint újfajta fétis kigúnyolását.

A munkákat a 2+3D című országos formatervezői folyóiratban és más internetes oldalakon meghirdetett pályázaton keresztül válogattuk ki. Több mint 300 pályázat érkezett be fényképes vagy rajzos dokumentáció formájában, amelyek közül az értékelő bizottság 67 tervet választott ki a Biennáléra. A budapesti kiállításon ezekből mutatunk be 42 munkát.

A kiválasztott darabok legtöbbje diákok, vagy olyan alkotók munkája, akik nemrég fejezték be egyetemi tanulmányaikat. Javaslataik a legi?abb tervezőnemzedék alkotói termését képviselik, akik most próbálják megtalálni helyüket a munkaerőpiacon. Ez pedig nem könnyű, ami nagymértékben a lengyel termelés egyelőre nem túl jó állapotának köszönhető, valamint annak, hogy éppen emiatt a tervező szerepe is alulértékelt. A köztudatban ez a szakma sokkal inkább az egyedi darabokat létrehozó művészettel függ össze, mint az ipari tervezéssel. Noha tagadhatatlanul pozitív folyamatok szemlélői vagyunk, amelyeknek kedvez az új gazdasági szituáció, ezek azonban egyelőre még messze vannak elvárásainktól és ambícióinktól.

A fiatal tervezők különféle módokon próbálnak megküzdeni ezzel a problémával. Néhányan más szakmákban találnak munkát, túlnyomórészt az olyan rokon területeken, mint például a reklám, az elszántabbak viszont a legkülönfélébb módszerekkel igyekeznek reklámozni magukat és minden nehézség ellenére a szakmájukban próbálnak dolgozni, néha saját gyártást beindítva. A résztvevők többsége kiállításokon és pályázatokon építi saját portfolióját, ezzel biztosítva önmaga népszerűsítésnek eredményességét és a médiában való megjelenés esélyeit. A budapesti kiállítás szintén egy ilyen alkalom számukra.

Czesława Frejlich

Hegedűs 2 László kiállítása (Ernst Múzeum, 1065 Budapest., VI. Nagymező u. 8. 2005. november 23-ig)

kiállítása Hegedűs 2 László művészetét, assemblage-ait nem lehet stílusirányzatok közé sorolni. Mindig szokatlan képi megoldásokkal jelentkezik, bármelyik művészeti ágban alkot, bármilyen témát dolgoz fel. Maga készíti el alkotásainak önálló világát, amely valahol a valóságos és a teremtett világ határmezsgyéjén mozog, leggyakrabban a mulandóság és az élet között. Talált, keresett és készített tárgyak, motívumok, képek és gondolatok a szereplői letisztult munkáinak, melyek egyik legfontosabb jellemzője a furcsa, megdöbbentő, ám mégis familiáris képzettársítás. Hegedűs 2 László 1975 óta alkot a vizuális művészet három területén: a képző-, fotó- és filmművészetben. Az Ernst Múzeumi kiállítás célja - mely kortárs életműveket bemutató kiállítássorozatának legújabb tárlata - a művész munkásságának minél teljesebb megismertetése, az utóbbi harminc év alkotásaiból készült válogatással. A művekben fellelhető kettősségek, képzettársítások, ismétlődések és ellentétek izgatják a nézőt, személyes élményeinkkel játszanak. Képei hatása alól ezért kibújni nem lehet. Az általuk keltett asszociációk, érzések és érzelmek zavarba ejtők és az emlékezetünkre hatnak, akár a jó költemények. Az alkotó kezdeti műfajai az elmúlt 30 év folyamán művészkönyvekkel és egyéb objektekkel, festményekkel, az egyre hangsúlyosabb fotózással és az animációs filmet felváltó digitális trükkökre épülő rövidfilmekkel egészültek ki. Hegedűs 2 Lászlónak már számtalan önálló kiállítása volt, idén nyáron a prágaiak ismerkedhettek meg művészetével. A budapesti közönség azonban még sosem láthatott ilyen sokszínű válogatást az életműből, mellyel a művészt 55. születésnapja alkalmából köszöntjük. A tárlat kapcsán egy összegző kiadvány is készül, melynek előszavát Radnóti Sándor írja.

Fekete Zoltán, HumanArt estek: „Az ember vajon mi?” (Retorta Galéria, 1054 Budapest, V., Széchenyi utca 3. 2005. október 21-ig.)

Emberek vagyunk. Ezt senki nem vitatja. Mégis, mit jelent embernek lenni? Mivel azonosítjuk az embert? Függetlenül anyagi helyzetünktől, neveltetésünktől, vallásunktól, kultúránktól, foglalkozásunktól, valami közös bennünk. Valóban csak a testünk, csupán termelők és fogyasztók lennénk? Mi az bennünk, ami független a környezettől, a társadalmi-kulturális hatásoktól? Hogyan tudjuk áttörni saját korlátainkat, és kifejezni azt, ami tényleg vagyunk, azt, ami miatt sokkal távolabb vagyunk az állatoktól, és sokkal közelebb az istenihez.

„A jövő emberi lénye nem akar majd nyerni, dolgokat birtokolni, érezni akar, alkotni, építeni, tanulni határok nélkül. Nem akar majd birtokolni, ellenőrizni. Az emberi lény meg fogja érteni, hogy az érzelmek és gondolatok fejlődésének millió formája van, hogy az érzéseknek és gondolatoknak elképzelhetetlen sokszínűsége létezik.”
(Silo)

Roskó Gábor, Szemző Tibor: Addig-addig utazgattam, míg megtaláltam önmagam
(K. Petrys Ház, 1085 Budapest, Horánszky u. 13. II. em. 2005. október 21.)

Kiállítás Szemző Tibor Csoma legendárium munkacímmel készülő filmjéhez festett képekből.

Roskó jellegzetes, erőteljes, semmivel össze nem téveszthető figurái ezúttal Csoma elképzelt Indiájának világát tárják elénk.

A Csoma-filmben kétféle képanyag pereg majd előttünk: az egyik a szovátai Csoma-legendák színes animációjának Roskó Gábor által kitalált és megfestett, s Papp Károly által megmozgatott hasonlíthatatlan, kicsit gyerekkorunk diafilmjeit idéző világa; a másik egy fekete-fehér film Szaladják István kameráján keresztül, mely Csoma útját követi: Tibet, a Himalája buddhista világa, Darjeeling, Calcutta, arcok, emberek, tájak, olykor akár eseménytelen képsorok, egy olyan jelenléti filmezés eredményeképp, amely nem értelmez, nem beállított képeket készít, de nem is dokumentál; inkább megemeli, szinte szakralizálja akár a leghétköznapibb pillanatot. (A filmnek ezen részét a stáb 2003 őszén forgatta le Indiában.)

E két nagyon eltérő képi világból Losonci Teri vágó rakta össze a film építményét.

Csoma már útnak indulásakor 13 nyelvet beszélt. Törőcsik Mari narrációja mellett ez a film is legalább ennyi nyelven szól majd, ennyi nyelven vezet keresztül bennünket egy különös és izgalmas úton.

Mint Szemző korábbi munkáiban, úgy a Csoma-filmben is kiemelt szerepe van a zenének, különös tekintettel arra, hogy a film Csoma Sándor belső hangját szeretné megszólaltatni.

Jelenleg a képi és hangi utómunkái folynak, amelyek előreláthatólag az év végéig befejeződnek.

Sárosi Anita: Little China (Trafó Galéria, Bp., IX. Liliom u. 41. 2005. november 3-ig.)

Sárosi Anita munkái új módon közelítik meg a filmes narratíva és a technika nyújtotta lehetőségeket, egyben egy új, idegen kultúrát képviselő helyszín megismerésének lehetőségeit egy kívülálló számára.

A kiállítás anyaga két fő részből áll: két párhuzamosan futó 2x20 perces videoanyagból, valamint egy interaktív, 10 órányi kép- és hanganyagot, ill. szövegeket tartalmazó audiovizuális kollázsból.
Az egyik mozgóképanyagon dokumentum jellegű felvételek láthatóak, amelyeket Kínában készített a művész az utcán éjjel-nappal pizsamában sétáló emberekről, ami ott szokás (nagyon otthonos). A másik videón három európai lány –Sárosi Anita és két társa – Shanghaiban elindul egy kollégiumból pizsamában a Bundra, a belváros szívébe. A teljes utazást rögzítették: a buszutazást, a sétálást és a végén a megérkezést a Bundra, ahol megrendelésre polaroid fotó készül a lányokról, amit minden turista tipikus emlékként készít/tet magáról ezen a helyen.
A videók a helyi sajátosságokból kiindulva, játékosan mutatnak be egy eseménysort. Az egész utazás és sétálás alatt csak néhány járókelőnek tűnik fel, hogy három fehér leányzó pizsamában sétál Shanghai belvárosában, hiszen ez ott a lehető legtermészetesebb. A lányok viszont kifejezetten élvezik a helyzetet és vidáman olvadnak a környezetbe, mert pizsamában sétálni tulajdonképpen nagyon kellemes dolog.
Az interaktív, 10 órányi kép- és hanganyagot, ill. szövegeket tartalmazó mű egy audiovizuális kollázs a művész 90 napos kínai utazása során Shanghajban, Tibetben és Pekingben videokamerával rögzített nyersanyagokból, valamint 20 beszámoló- vagy naplószerű levélből. A kollázsban a néző/felhasználó szabadon vándorolhat, eldöntheti, hogy mit szeretne megtudni és a tartalom mely részei érdemesek a számára az alaposabb elmélyülésre. Ha pl. valakit a shuzuoi Unesco által védett régi kínai kertek érdekelnek, nem kell végignéznie a Tibetben felvett anyagokat, vagy ha valaki a kínai hétköznapi élet iránt érdeklődik, nem szükséges a Putou szigeti buddhista kolostorokban készült felvételeket néznie, mint egy lineáris szervezésű film esetén.

EgyHetes (Műcsarnok, Budapest 2005. szeptember 20 - 25.)

A kiállítást szeptember 19-én 18 órakor Sturcz János művészettörténész nyitja meg.

Műcsarnokban harmadik alkalommal megrendezendő EgyHetes című kiállításon tizenkét teremben tizenkét művész alkotása kerül bemutatásra.
A kiállítás célja, hogy a kortárs magyar festészet aktuális történései, fejleményei közül néhány fontosabb mozzanatot megismertessen a látogatókkal. A kiállított munkákban közös, hogy a művészek a festészet különböző hagyományaihoz nyúlnak vissza; - néhányan az évszázadokkal korábbi, mások a közelmúlt (harminc-negyven évvel ezelőtti) stílusait értelmezik újra. A kiállítók közül László Dániel, Mátis Rita, Varga Rita az újat valamilyen régebbi művészeti stílusban (pittura colta) keresi, míg Győrffy László, Kovács Lola, Barabás Zsófi képeit a művészet stílusjegyeinek olyan eklektikus egyesítése jellemzi, amely érzékletes, metaforikus és szubjektív orientációkat tartalmaz (new image painting). Feltűnik a kiállításon a monokróm festészet újraértelmezése is: úgy is, mint a festészet folyamatos vizsgálata és úgy is, mint rákérdezés a festészet lehetőségeire, a műalkotás folyamatosan átstrukturálódott helyzeteire; - például Bullás József, Károlyi Zsigmond, Losonczy István, Reményi Schmal Róza képein. Barakonyi Zsombor festészeti médiumai gördeszkák és hajótestek, ezeken jelennek meg festményei, Romvári Márton pedig az idő érzékeltetését és láthatóvá tételét gesztusképekkel, festett fadobozokkal és ezekben elhelyezett személyes tárgyakkal interpretálja

Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) (Vizivárosi Galéria, 1027 Budapest, II. Kapás u. 55. 2005. szeptember 7 - 28.)

Kiállító művészek:
Bátai Sándor • Bohár András • Csernák Máté • Csíkvári Péter • Detvay Jenő • Drozsnyik Dávid • Gábos József • HAász Ágnes • Harangozó Ferenc • Herendi Péter • Hernádi Paula • Kántor József • Koroknai Zsolt • Kováts Borbála • Lux Antal • Nagy Stoica Georgeta • Ország László • Pál Csaba • Papp László • Péter Ágnes • Repászki Ferenc • Sándor Edit • Sós Evelin • Stark István • Szlaukó László • Szombathy Bálint • Szöllőssy Enikő • Vass Tibor • Wrobel Péter

ROSALIND NASHASHIBI: Hreash House (Dorottya Galéria, 1051 Budapest, Dorottya u. 8. 2005. szeptember 1- 30.)

"Életünket az általunk teremtett keretek, intézmények tartják össze. Ezeknek a társadalmi konstrukcióknak saját világuk van. Engem leginkább az érdekel, hogyan léphetek be ezekbe a világokba, hogy tanulmányozzam, mit is hoztunk létre valójában, hogyan alakítjuk oket és hogyan vagyunk képesek együtt élni velük."

Rosalind Nashashibi Rosalind Nashashibi palesztin és ír szülőktől származó, Glasgowban élő és dolgozó művész. A fiatal alkotó munkáira néhány éve figyelt fel a nemzetközi muvészvilág. 2003-ban nagy sikerrel képviselte Skóciát a Velencei Biennálén, és elnyerte a Beck's Future díjat, mely az egyik legnagyobb honoráriummal járó kortárs művészeti díj Angliában. Akár 16 mm-es filmmel, videóval, akár kollázs technikával, rajzzal és nyomatokkal dolgozik, minden munkája a megfigyelésre épül. Az idő múlásának átélése, az emberi gesztusok és a bennünket körülvevo sémák folyamatos ismétlodése alkotják munkájának meghatározó elemeit. Kamerája elidozik az embereken, helyszíneken, mindennapi tevékenységeken és azok környezetén. Meditatív filmjeiben a képzettársításainkból fakadó érzésekre, gondolatokra épít. A hétköznapok különleges pillanatainak hangulatát tárja elénk Rosalind Nashashibi, melyeket muvészi látásmódja számunkra is új nézőpontba helyez. A Dorottya Galériában bemutatásra kerülő filmben (Hreash House) egy palesztin család otthonába pillanthatunk be. A film a nagycsaládos élet élményét különleges képekben, a hangokat háttérzsongássá finomítva tárja elénk, s világít rá kultúráink eltérő családfogalmaira.

Europe-in-Art (Budapest, VI., Andrássy út 93. 2005. szeptember 9 - október 4.)

A HVB Bank műgyűjteménye Közép - és kelet - Európán át körútra indult,
amelynek következő állomása Budapest. A Europe-in-Art című vándorkiállítás
nyolc ország nemzetközi kortársművészeti gyűjteményének válogatását képezi.
A kiállításon bemutatásra kerülő 100 műtárgyát a bank
művészettörténészeinek - a 30 ezres gyűjteményt jól reprezentáló -
előválogatása után a mintegy hatvanezer fős munkatársi gárda választotta ki,
internetes szavazás útján. A hatalmas méretű és magas színvonalú gyűjtemény
a 20. századi és kortárs
művészet széles spektrumát fogja át, a kiállításon többek között szerepelnek
Andreas Gursky, Nobuyoshi Araki, Sigmar Polke, Gerhard Richter, Adriena Simutova, Erwin Wurm, valamint Fehér László, Halász Károly, Lőrincz Tamás, Mulasics László, Ötvös Zoltán munkái.

Pinczehelyi Sándor Fotómunkák/Photoworks 1972-1980 (Vintage Galéria, 1053 Budapest., V. Magyar u. 26. 2005. szeptember 06. - október 14.)

Pinczehelyi fotósorozatainak első kiállítására 1974-ben, a pécsi Janus Pannonius múzeumban került sor. A katalógus bevezetőjét Beke László írta. E szövegből idézünk:

Pinczehelyi Sándor, akárcsak a Pécsi Műhely többi tagja előszőr a geometrikus művészethez vonzódott; kiállítása azonban, mely az utolsó három évet foglalja össze, már a processy és a konceptművészet jellegzetes problémáit dolgozza fel. Korábbi konstruktivista munkái a színes forma és a tér nyelvét vizsgálták, újabb fotóinak és fotósorozatainak tárgya az idő. Két eljárás-séma kínálkozik most a művész számára: a környazatében megfigyelt folyamatok dokumentálása, valamint folyamatok mesterséges létrahozása. A tárgyi jellegű műalkotás fogalma mindkét esetben alkotási folyamattá tágul. Az idő múlásának érzékeltetése természetesen nem a folyamat kontinuitásának megörzésével történik (erre csak a film képes), hanem szakaszokra bontásával, esetleg csupán kezdő-, és végpontjának szembeállításával. Az időb eli kontinuitás/diszkontinuitás viszony képi metafórái adják meg az idő tipikus megjelenési formáit: mennyiségi és minőségi formai változás, események periodikus váltakozása, növekedés és elfogyás, hely és helyzetváltoztató mozgás, régi és új szembeállítása, egy egység részeinek felsorolása, stb. Az elvont viszonyok konkrét megjelenése nem ritkán paradox képi metaforákar eredményez, más szóval a ?filozófiai? probléma ábrázolására szolgáló banális téma a művészeti értelmezés ironikus szándékáról tanúskodik.
Tévedés lenne azt állítani, hogy Pinczehelyi folyamat-műveivel hátat fordított konstruktivista múltjának: a folyamatosan változó környezet, vagy egy esemény fázisait bemutató képsor közeli rokona egy formai permutációs vagy variációs sorozatnak. Pinczehelyi régi és új művészi világát szerencsésen kapcsolják össze az utcakő-munkák. (Az utcakő témája minduntalan megjelenik a legújabb magyar művészetben!) Az első képsor mértani rendben lerakott útburkolat-struktúrát mutat ? többféle nézetből (nosztalgia a rendezett formaviláág iránt, és ugyanakkor a körüljárás folyamatának érzékeltetése). Egy másik (megfordítható) képsor kockakövek rendezettlen halmazából kibontakozó ötágú csillagot ábrázol, mely ismét átvezet a csillagrajzolás folyamatának dokumentációjához, és egyszersmind Pinczehelyi talán legérdekesebb, jelentésben leggazdagabb témájához. Az ütágú csillag, a sarlóval és kalapáccsal együtt, megjelenik nála folyamat-, sőt testalakítási problémaként, de úgy is, de úgy is mint szabályos mértani forma ? és miközben a távoli múlt felé mutat (Villard de Honnecourt pentagrammájáig és tovább), aktuális politikai szimbólum szerepét is megőrzi.

Hajas Tibor: Kényszerleszállás - retrospektív kiállítás Ludwig Múzeum - Kortárs Muvészeti Múzeum 2005. szeptember 4-ig.)

Megnyitó: 2005. június 16-án, csütörtökön 18:00 órára
Megnyitja: Hajdú István műkritikus Helyszín: Auditorium (Ludwig Múzeum, I. emelet)

Szimpózium az Auditoriumban 13-17 óráig.

A megnyitó napján megrendezett félnapos szimpózium apropóját egyfelől az életműkiállítás, másfelől az Enciklopédia Kiadó gondozásában frissen megjelent Hajas Tibor: Szövegek című kötet adja (szerkesztette: Almási Éva).
A szimpózium célja, hogy különbözo megközelítésben mutassa be, illetve értelmezze Hajas Tibor komplex és radikális életmuvét.

Az MG Galéria szeretettel meghívja az 1 hét 1 mű kiállítás-sorozatából
feLugossy László Nonprofit engesztelés című kiállítására.

Megnyitja: Szirtes János képzőművész
Megnyitó: 2005. június 3. 18 óra
Megtekinthető: 2005. június 6-10. 12-18 óra között

MG Galéria
1052 Budapest, Váci u. 17. félemelet 3.
(70) 314 45 99

NAGYÍTÁSOK - Történelmi városrészek dokumentálása
Belső-Erzsébetváros és Terézváros (2005. április 15-től, Erzsébetvárosi Közösségi Ház Díszterme (Budapest, VII. Wesselényi u. 17.)

Mind sokan tudjátok, az ősszel nagy fotós esemény történt Budapest belvárosában.
Ahogy szóba került a belvárosi zsidó negyed rendezésének gondolata, Plank Ibolya az Örökségvédelmi Hivatal Fotótárának vezetője azon kapta magát, hogy szinte egyetlen fotója sincs az érintett területről.
Mivel ez így nem maradhat, emígyen töprengett a megoldáson:
- Jajj!
- Annyi a ház itt mint a tenger!
- Annyi idő nincs a világon, hogy a fotósom ezt végig fotózza!
- Annyi pénz nics a világon, hogy külső fotósok ezt végig fotózzák!
- Mitt tegyek?

És a szikra kipattant csodás elméjéből:
Szerzett némi pénzt, ami az anyag költségét fedezte csupán és felhívta az összes kedves fotós ismerősét - legalább harmincat plusz két fotóstanonc osztályt - hogy válaljon el mindenki önként két-három ház fotózását, kötetlenül, csupán néhány szempont figyelembe vételével.

Nos az anyag elkészült, melyre tegnap meghívót is tördelhettem, és így szeretettel me
ghívhatunk Titeket.

A képek minőségét sok olyan név jelzi akiket szeretünk és elismerünk. Legyen ez meglepetés!

A meghívó szövege:

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
tisztelettel meghívja Önt és barátait
a Műemléki Világnap alkalmából rendezett

NAGYÍTÁSOK

Történelmi városrészek dokumentálása
Belső-Erzsébetváros és Terézváros

című kiállítás megnyitására

az Erzsébetvárosi Közösségi Ház Dísztermébe
(Budapest, VII. Wesselényi u. 17.)

2005. április 15-én 12 órára

A kiállítást megnyitja

Hunvald György- Erzsébetváros polgármestere

A programot bemutatja
Cs. Plank Ibolya- Kurátor

Erzsébetváros nemcsak fizikai valójában, hanem abban a vonatkozásban is egyedi, hogy lakói, magukénak érezvén környezetüket, nem hagyták sorsára, hanem felemelték szavukat a városrész értékeinek megmentéséért.

A civil összefogással egy időben, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is megkezdte a
terület örökségleltárának elkészítését és a védelmi koncepció kidolgozását. Ezt követ
ően a Hivatal kezdeményezésére, fényképészek egy csoportja hozzálátott az erzsébetvárosi építészeti értékek szakmai szempontok szerinti megörökítéséhez.
A sikeres kezdet után a programban résztvevők elhatározták, hogy a Hivatal támogatása mellett folytatni fogják a történelmi városrészek dokumentálását.

2005 január 11-én olyan csoportos kiállítást nyitunk meg a látogatóknak, amely impozáns képzőművészeti anyagával és a hozzá tartozó informatív szövegekkel, dokumentumokkal új megvilágításba helyezi a legendás Fiatal Művészek Klubját.

Az FMK-Azok a 80-as évek című kiállításunk több generációt szólít meg: élvezhető, ismeretterjesztő mind az FMK-t jól ismerő, mind a Klubot kevésbé ismerő nézők számára.

A 70-es, 80-as évek kulturális örökségének feldolgozása elsősorban képzőművészeti tekintetben élénk diskurzust, együtt gondolkozást kíván. Szeretnénk ezt minden rendelkezésünkre álló eszközzel elősegíteni. A kiállítás idején a KOGART újság megjelentetése mellett külön beszélgetéssorozatot szervezünk, délelőttönként a Kogart Café című rádióműsorunkban.

A Kogart Pódium előadásain is az FMK szellemének megidézése a cél. Olyan előadókat hívunk meg mind zenei, mind filmes és irodalmi területről, akik az FMK-ban legendás szerepléseikkel írták be magukat a köztudatba.

Reméljük a kiállítás megtekintésével Önök is osztani fogják véleményünket: ezzel a kiállítással mindenképpen hiánypótló és értékteremtő kulturális produkció születik.

Az FMK története több mint három évtizede - a 60-as évektől 1997-ig 30 év képzőművészeti, irodalmi, zenei fejleményeit fedi le. Ez a korszak egyetlen kiállítással nem dolgozható fel a teljesség igényével. Ezért hosszas mérlegelés után az FMK történetének egy körülhatárolt, jól bemutatható és kellően dokumentált periódusát választottuk érdekesen-értékesen, s hűen prezentálhatónak."

Infó: www.kogart.hu

A több mint 150 festményt, akvarellt, pasztellképet és gouache-t felvonultató kiállítás legjelentősebb darabjai az a 17 monumentális késői alkotás, amelyekkel Chagall mintegy utat készített az utána következő modern művészetnek. A kiállítás anyaga Nizzából, a "Musée National Message Biblique Marc Chagall" gyűjteményéből érkezett Bécsbe.

Képek, cigányok, cigányképek (Millenáris Park, B csarnok, Budapest, 2005. március 11-30.)

Roma tematikájú kortárs fotókiállítás, ahol olyan alkotók képeit mutatjuk be, akik a hetvenes évektől napjainkig sajátos képi világgal örökítették meg a cigány sorsot. A kiállítást a századelőtől kezdve ugyanebben a témában készített fotográfiák egészítik ki, kísérletet téve arra, hogy egymás mellett mutassunk be közel egy évszázados különbséggel roma arcokat, szokásokat és mindennapokat, ahogy a fényképészek több generációja látta, látja őket a fotográfia kezdeteitől a kortárs fotóművészetig, és képek, ahogy a romák magukat láttatják.

A profi fotós anyagot a romák által készített nem művészi igényű fotókkal, bensőséges fotóalbumok képeivel, a roma privátfotográfiával állítjuk párhuzamba, hogy az előbbiek igazságtartalmát, az alkotók látásmódját megvizsgálhassuk. Kiderülhet, hogy hogyan változott a fotográfia nyelvezete, technikája, a fotósok szemlélete, a romák és az objektív viszonya a fotográfia kezdeteitől a mai napig.

A kiállítás archív részét a Néprajzi Múzeum, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum és a Horus Archívum gyűjteményéből illetve roma családi fotóalbumokból válogatjuk.

A kiállításon külön szekcióban bemutatjuk a Magyar Iparművé-szeti Egyetem diákjainak a Design in Situ pályázatra készített szociális bútorterveit.

A kiállítás illetve a hozzá kapcsolódó programsor szervezésében közreműködik a Rádió C, a Roma Sajtóközpont, a RomaArt internetes portál és az Amaro Drom újság. Támogatónk a HP Magyarország Kft.

A megnyitón az Ando Drom zenekar koncerje mellett Csepeli György szociológus, az IHM államtitkára és Szuhay Péter a Néprajzi Múzeum Romagyűjteményének muzeológusa tart megnyitóbeszédet.

A kiállításhoz filmsorozat és beszélgetések kapcsolódnak a romaoktatás, a romamédia témáiban. Részletek a nyüzsgésben: >>

Városképek
Az Artemisszió Alapítvány és a grenoble-i Musée Dauphinois kiállítása (Néprajzi Múzeum, Budapest 2004. november 29. - 2005. április 3., II. emelet)

Grenoble, Berriat negyed és Budapest, Terézváros - ez az a két helyszín, amelyet a kiállítás fotográfiák, hangzó anyagok és szövegek segítségével a látogatók elé tár. A két várost nemcsak több mint ezer kilométer választja el egymástól, hanem alapvetoen különbözo történelmi fejlodésük is. Mi indokolja mégis az összevetést? A kiállítás nem annyira összehasonlítani akar, hanem a kontraszton keresztül a francia és a magyar városnegyed közötti párhuzamokat próbálja megmutatni. A kétféle modell egymásnak tükröt tart saját maga megmutatásával-megnyilatkozásával. A megmutatás ugyanakkor nem arra épül, hogy a kiállítás a városi élet bonyolultságát leegyszerusítse egy sor, az összevetés megkönnyítését célzó jelenségre. A fotográfiák inkább "kinyitják" egymás felé a két városrészt, felvillantják a város nehezen megfogható változékonyságát. A rendezok a két városi kerületet véletlenszeru és történelmi kölcsönhatások mindig alakulóban lévo eredményeként fogják fel. Ily módon próbálnak választ adni arra a kérdésre, hogy miben is áll egy városnak és lakóinak kapcsolata, mi egy-egy városrész sokat emlegetett "identitása". A kiállítás elso része a francia várost mutatja be, elsosorban a fotográfus, Michel Gasarian különbözo méretu és installációjú fényképei - városképek, portrék -, valamint különbözo családi fotók és interjúrészletek segítségével. A látogató sajátos városi térben sétál, amelynek során a külso városi terektol a belso, emberi intimitásokhoz juthat el. A második, terézvárosi rész foként Hajnal László Endre felvételein alapszik, de itt is olvashatók interjúrészletek, láthatók családi fotóalbumok, személyes emlékek. A város épületeivel, utcáival, "ízeivel", lakóival találkozhatunk, érzékelhetjük, hogyan élnek egymás mellett eltérő kisebbségi és csoportkultúrák, történeti korok és fejlődési utak jelképei, emlékek és vallások, különféle tér- és időhasználati szokások.

A kiállítást először a grenoble-i Musée dauphinois mutatja be 2003. október 10-től, nyolc hónapon keresztül.

A.Gergely András - Szántó Diana - Komjáthy Zsuzsa - Udvarhelyi Éva Tessza: Városantropológia - magából a képből nézve című írása: (.doc formátumban) >>

Nemzetközi Graffiti Múzeum első nyilvános bemutatkozása (Karton Galéria, Budapest, 2005. február 23- március 16.)

A bemutatkozás célja a graffiti egyfajta kultúrtörténeti feldolgozása. A 2004-ben Société Réaliste néven alapított művészcsoport projektjei közül a graffiti sajátos határterületi művészet képez. A kiállításon ezek az új munkák lesznek bemutatva, így a XVIII. század végén alkotó Retifnek a feliratai kortárs kontextusba kerülnek.

Retif de la Bretonne
A Société Réaliste kiállítása afféle tisztelgés a művészettörténet első graffiti művésze, Nicolas-Edme Rétif (vagy Restif) de la Bretonne előtt. Rétif, aki 1734. október 23-án született a franciaországi Auxerre mellett, nyomdász-tipográfusként kezdte karrierjét.

Hogyan lehet egyáltalán kiállítani graffitit? A legáltalánosabb eljárás a fényképezés, de vésetek esetében gyakran készítenek gipsz- vagy plasztiköntvényeket is. Régebben - például a Pompeiben talált graffitik feltárásakor - grafikai úton készítettek róluk másolatokat. A berlini fal megmaradt falfirkás darabjai pedig önmagukban is kiállítási tárgyak.

"Budapesten tényleg riasztó a helyzet. A graffiti azonban egyfajta nemzetközi divatjelenség, amellyel együtt kell élni, csak a világ gazdagabb nagyvárosai többet tudnak áldozni a romboló, csúfító firkák eltüntetésére. Ugyanakkor ez egy fontos kifejezési forma is. Brassai a harmincas években kezdte fotózni a párizsi külvárosok falfirkáit, amelyek szociológiai, kultúrantropológiai dokumentumok is. A festészet és a graffiti egymást megtermékenyítő kapcsolatának is gyakran vagyunk tanúi." (Gróf Ferenc, Párizsban élő képzőművész)

A kiállítás római címe - "MDCCLXX IX" - utalás Retif de la Bretonne első feliratára, amely 1779-ben született Párizsban, a Szent Lajos-sziget rakpartján. A Karton Galéria, a kiállítás helyszíne a budapesti Alkotmány utcában található. A március 16-ig nyitva tartó bemutatkozás afféle bevezetője, előszobája a nemzetközi múzeum megalapításának.

A Nemzetközi Graffiti Múzeum honlapja: >>>
A Nemzetközi Graffiti Múzeum koncepciója letölthető: >>

Mitja Rietbrock fotókiállítása (2005. január 21-től, Francia Intézet, Budapest., I., Fő u. 17.)

Egy világkörüli útra invitálja az érdeklődőket a művész-újságíró, nehéz sorsú gyermekek fényképein keresztül. A fényképek megvásárolhatók, a kiállítás teljes bevételét a gyermekek megsegítésére ajánlják.

TaCePao a Gödörben
Gödör Klub (Budapest, Erzsébet tér 1.)

Január 31-én nyílik és február 24-ig látható a civilArt és az Est Média szervezésében létrejövő TaCePao – Társadalmi Célú Plakátok kiállítása a Gödör Klubban. A kiállításon az elmúlt hét év társadalmi célú hirdetéseit (TCR) mutatják be, köztük ingyenes képeslapokat (freecardokat), plakátokat. A szervezők a tárlat anyagát úgy állították össze, hogy az tükrözze, hogyan dolgozzák fel ezek a hirdetések a különféle társadalmi problémákat és bemutassák egy-egy téma megjelenítéseinek változásait. A civilArt és az Est Média szándékai szerint a kiállítás sajátos kortörténetet jelenít majd meg. A kiállítás célja, hogy a közönség újra láthassa ezeket az alkotásokat, hogy közelebb hozzák a civil szervezeteket és azok szándékait az emberekhez és hogy a non-profit szervezetek találkozhassanak azokkal a cégekkel, amelyek céljaikat támogatni tudnák. Bővebben >>>

A MODELL – Női akt a 19. századi magyar művészetben (Magyar Nemzeti Galária - Budavári Palota, C épület földszint 2004. október 14 – 2005. február 6.)

A kiállítás megnyitója: 2004. október 14, 16.00

A kiállítást megnyitja Prof. Dr. Werner Hofmann művészettörténész (Hamburg), a bécsi Museum des 20. Jahrhunderts alapító-igazgatója, a hamburgi Kunsthalle volt igazgatója

A Magyar Nemzeti Galéria A MODELL című, őszi időszaki kiállítása a női akt ábrázolásait vizsgálja a 19. századi magyar művészetben. A kiállítás nem csupán művészettörténeti, hanem általános tudománytörténeti szempontból is bemutatja a testről szóló diskurzusok legkülönbözőbb, a 18. század végétől napjainkig tartó és kiható – a gender studies-t és a posztkolonialista elméletet is megelőlegező, illetve kiváltó – változatait. A kiállítás egyik fő hangsúlyát a művészeti, művészettörténeti interpretáció adja. Ugyanakkor kiemelt helyet kap a női akt 19. századi problematikája okán a női test korabeli természettudományos, orvostörténeti megközelítése is.

Átutazók - Pillanatképek Európa nagyvárosaiból
2004. december 17. péntek, 18 h [Millenáris, C épület, Aula] Bp, II., Fény u. 20-22.
Megnyitja: Jokesz Antal.

Milyen rögzített pillanatképek mentén áll össze az utazó által látott kép, egy város hangulata, látványa? Mindenki őriz fotóalbumaiban egy-két elkapott pillanatot: átsuhanó alakok, véletlenszerű képkivágások, homlokzat- és kirakatrészletek.Az itt kiállított képeken is átutazók állnak a kamera mögött. Az alkotók a Mosoly Alapítvány és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok által szervezett fotótanfolyam legtehetségesebb résztvevői, akik egy programsorozat keretében Európa nagyvárosain átutazva készítenek pillanatképeket a városi életről. A kiállításon látható képeket a program első állomásán, Milánóban készítették. Díjtalanul megtekinthető mindennap 11-től 20 óráig január 16-ig.

LORENZO ARMENDÁRIZ : A mi fiaink fiainak Állandóan úton cimű fotóesszéi a mexikói cigányokról (Mai Manó Ház, Budapest, 2004. október 29. - december 9.)

Megnyitó: 2004. október 28. csütörtök 18 óra
A kiállítást megnyitja: José Luis Martínez Mexikó nagykövete, Torbágyi Péter szociológus, a mexikói cigányság történetének kutatója

A kiállítás egy különleges gyűjteményt mutat be. A mexikói fotóművész Lorenzo Armendáriz, aki maga is cigány származású, 1994-től kezdte el a mexikói roma és a ludar cigány etnikumok életéből vett mozzanatok fotódokumentálását, miután megnyerte a Fiatal Nemzeti Alkotóművészek (FONCA) ösztöndíját. Kutatásának célja az volt, hogy képriport formájában rögzítse történetüket, hogy ne fordulhasson elő, mint írja, "a mi fiaink fiai már nem fogják tudni, hogy kik is vagyunk..."
Fontos tudunk, hogy Mexikóban a cigányokat húngaros-nak, azaz magyarok-nak hívják. A mai jelentős mexikói roma etnikum nagy része Magyarországról érkezett az első nagy emigrációs hullámmal az 1890-es években. A későbbiek során Romániából, Görögországból, Spanyolországból és Lengyelországból is áttelepültek, hogy aztán az Amerikai Egyesült Államokba emigrálhassanak.
Amikor a mozgókép-vetítés megérkezett Mexikóba, mind a roma mind a ludar cigányságebben találta meg generációkon át legfőbb megélhetési forrását. Ez a találmány először öszvérháton majd kocsikon eljutott az ország legeldugottabb helyeire is. A nyolcvanas években kezdődött el ennek hanyatlása, a video és a parabola antennák elterjedésével. Ettől kezdve új megélhetési alternatívák felé kellett nézniük: a romák inkább a kis- és nagygépek javítására és autók adás-vételére hajlottak, míg a ludárok hagyományos művészi indíttatásukhoz hűen a vetítősátrakat vándorszínházzá alakították át. Ők ma is folytatják az ősi hagyományokat, utcai mutatványosok, medve- és majomtáncoltatók a városokban, kamatoztatják mágusi, látnoki, jós, bohóc és utánzó képességeiket.
Lorenzo Armendáriz fotóesszéit kiegészítik a helybéli, főleg az idősebb generáció tagjaival folytatott beszélgetései, megőrizve az ott élők emlékeit, anekdotáit. Kutatásához alapul vette a családi fotóalbumokat és a helybéli fotóarchívumok anyagát is. Érdeklődési körébe tartozik a cigány és a mexikói kultúra együttélésének vizsgálata a Guadalupei Szűz kultuszában, a vándorcirkuszosok valamint az utazó mozik. A kiállítás a jövőben folytatódó alkotóműhely első állomása lehet, amelynek célja, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki a cigányság problémái iránt érdeklődők között.

A kiállítás megtekinthető
2004. október 29. - 2004. december 9. között
minden hétköznap 14 és 19 óra
hétvégén és ünnepnap 11 és 19 óra

Eredeti másolat Magyar Képzőművészeti Főiskola, Barcsay Terem, Budapest 2004. november 30-ig.)

Balló Ede és 19. századi magyar kortársainak (Barabás Miklós, Balló Ede, Székely Bertalan, Gulácsy Lajos, Benczúr Gyula, Rippl-Rónai József) művészi másolatai a reneszánsz és barokk festészet remekművei után.

Kapcsolódó tudományos konferenia, "IMITÁCIÓ ÉS KREÁCIÓ" Másolat, replika, parafrázis a képzőművészetben a középkortól napjainkig címmel : >>

LUMEN - Dinamo III (2004. november 11 - 16. helyszín: DINAMO, Tűzoltó u. 22.)

www.photolumen.hu
www.dinamo.hu

Belső tér: Kerekes Gábor, képzőművész

A Lumen Fotóművészeti Alapítvány és az FFS - Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója közös szervezésében. Harmadik Lumen - Dinamo rendezvény súlypontja: nemzetközi kapcsolatok építése.

csütörtök, 11. 11.
17 - 22h Kontakt Fotóművészeti Kurzusok nyitott órája keretében: beszélgetés Kardos Sándorral a Horus Archívumról. www.fotokontakt.hu

péntek, 11. 12.
Galéria séta Budapesten. Útvonal: Trafó Galéria, Vintage Galéria, Maimanó, Lumen Galéria, Ludwig múzeum, végállomás: Iparművészeti Egyetem. Érdeklődni lehet az alábbi emailcímen: lumen@photolumen.hu.

szombat, 11. 13.
16 - 20h A meghívott vendégek bemutatkozó előadásai: Chris de Backer; YPU, Belgium (www.ypu.org): a YPU (young photographers united) vezetője. Szervezetük legfőbb célja, hogy hálózatot teremtsen a pályakezdő, művészi beállítottságú fotósok között. A YPU nagylétszámú tagsága a világ minden tájáról vonz fotósokat. Az összes tagnak látható egy sorozata a szervezet weboldalán. Harmadik éve működik a szervezet.

Krzysztof Candrowicz; Lodz fotofestiwal, Lengyelország (www.fotofestiwal.com): a Lodzi Nemzetközi Fotófesztivál szervezője, mely idén harmadszorra került megrendezésre. A fesztivál különlegessége, hogy lengyel és külföldi fiatal fotóművészek számára sokszor akár debütáló kiállítási lehetőséget nyújt. Krzysztof kiemelkedő szervezési képességei abban is mutatkoznak, hogy fesztiváljain számos önkéntes dolgozik lelkesen.
Paula Miklosevic és Goran Micevski; A SKC, CIRCUS - fotógaléria vezetőji Belgrádban. A szerbiai fotósélet frissítésére törekszenek. Paula Miklosevic 2003-ban Szerb Kortárs Fotó címmel rendezett kiállítást a Pozsonyi Fotóhónapon.

Lucia Lendelova; Imago, Szlovákia (www.fotofo.sk/imago/index.htm): az Imago (közép és kelet európai fotóművészeti lap) főszerkesztője, művészettörténész, kurátor. Az általa szerkesztett angol nyelvű lap párbeszédet teremt a régióban, céljának tekinti, hogy bemutassa az arra érdemes fotóművészeti törekvéseket. Az újság több országban megjelenik, többek között Magyarországon is.

László Gergely; a Lumen Fotóművészeti Alapítvány képviselője.

vasárnap, 11. 14.
14 - 21h Vizuális Művek Egyesület: LOUNGE c. rendezvénye
21h - Budapest Rebel : Reflex - Nagy Ágoston, Samu Bence Vj produkciója Prt scr: Inertia - Polonyi András, Pápai Marci, Ráday Dávid
+ vetítések az Iparművészeti Egyetem videómunkáiból

hétfő, 11. 15.
17 - 19h Beszámoló és vetítés a Révész Tamás által szervezett Choice Project című középeurópai fotóriporter kurzusról.
19 - 21h Beszámoló és vetítés a Moszkvai Interfoto fesztiválról.

kedd, 11. 16.
18 - 21 Digitális Képkorszak kerekasztalbeszélgetés moderálja: Csatlós Judit muzeológus és Mátyus Krisztina művészettörténész.

csütörtök, 11. 18.
19h - Arja Hyytiainen (finn) Journey c. kiállításának megnyitója a Lumen Galériában.
cím: Király utca 46.

World Press Photo 2004 (Néprajzi Múzeum Budapest, V., Kossuth Lajos tér 2. 2004. november 14-ig)

A világ fotóriportereinek évenként megrendezett megmérettetésén díjazott alkotásokból minden évben vándorkiállítás nyílik, melynek Budapesten rendszerint a Néprajzi Múzeum ad otthont. Számos kategóriában indulhatnak a fényképészek a riportfotótól a fotósorozaton át a sporteseményekről, kulturális eseményekről, színházi előadásokról készített képsorozatokig, s a tudomány és technika újdonságait bemutító képeig. Mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel a fotózás, s a világ 2004-es eseményeiről a díjnyertes felvételeken keresztül adott látlelet, érdemes megnéznie.

Oroszország képközelben, avagy a világ felnagyítása

A Centrális Galéria 2004. november 3-a és 28-a között látogatható fotókiállítása a felfedezés élményét kínálja a hazai közönségnek. Az 'Oroszország képközelben' című tárlat két kortárs művész, Lev Melihov és Alekszandr Szabitov munkáit állítja párhuzamba. A nagyméretű képek új perspektívából mutatják be az útikönyvekből ismert és az átlagember számára ismeretlen városok, tájak, emberek arcait.

Lev Melihov és Alekszandr Szabitov közös tárlata korábban nagy sikerrel járta be Európa több országát. Noha a külön-külön is elismert művészek habitusa eltér egymásétól, kiállított képeik ezúttal a szemléletbeli rokonságra hívják fel a figyelmet. Az éles szögek, a nagyítás és a kicsinyítés technikájának mesteri alkalmazása, valamint a sztereotípiák teljes elhagyása egyszerre eredményez nyers és költői, tárgyilagos és intim felvételeket.

A tematikusan elrendezett fotók tárgya az alkotók saját törvényei szerint kel új életre. Az eredeti méretekkel űzött játék, a közeli és a távoli beállítások váltakozása éppúgy szokatlan dimenzióban láttatja Moszkva és Szentpétervár jellegzetes középületeit, mint a Bajkál-tó, az egykori börtönsziget Szahalin és az Északi-sark elhagyatott vidékeit. A Melihov által megörökített toronyházakon és pravoszláv templomokon olyan rejtett részletek tűnnek elő, sőt válnak a kompozíció középpontjává, mint egy látszólag jelentéktelen kilincs vagy egy elkorhadt kapu. Kamerája nyomán Szibéria mocsaraiból végtelenbe vezető utak rajzolódnak ki. A Kreml meghökkentő perspektívából fotózott Szpasszkij-tornya Szabitov lencséjével nézve valóságos építészeti erődítmény, az állandóság jelképe a változásban..
Lev Melihov és Alekszandr Szabitov olyan művészek, akik nemcsak Oroszország, hanem a világ minden szegletében otthon érzik magukat.

Lev Melihov (1951) a kortárs orosz fotóművészet élő klasszikusa. Kidolgozott formanyelv, azonnal felismerhető stílus, intuitív beállítottság jellemzi. Nyolcévesen kezdett fényképezni. Első önálló tárlata 1979-ben volt, pályafutása során mintegy százezer felvételt készített. Belföldön és külföldön számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelt, 200 könyv és művészeti katalógus kiadásában működött közre. Műveit a múzeumok mellett olyan személyiségek gyűjtik, mint Alekszandr Szolzsenyicin és Mihail Gorbacsov. Látásmódjának középpontjában a lélek dialektikája, az objektív látvány átlényegítése áll. Fotóin az érzelmek egész skálája jelenik meg. Leginkább a kezdetek és a végek, az átmenetek és a kapcsolatok ábrázolása foglalkoztatja.

Alekszandr Szabitov (1959) elsősorban fotóriporter és forgatókönyvíró. Formanyelvére hatással vannak a filmezés és a rendezvényszervezés terén szerzett tapasztalatai (1994 óta dolgozik a Fesztiválprogramok Igazgatóságán). Előszeretettel örökítette meg a színházi és művészvilágot, az ünneplő Moszkvát és az Északi-sarkot, de rengeteg felvételt készített Mongóliában, Thaiföldön és Algériában is. Az orosz főváros egyik legjobb ismerője: számos, Moszkváról készült katalógus és album elkészítésében vett részt.

Fényképezőgépek – Fotórégiségek (Magyar Fotográfusok Háza, Budapest 2004. szeptember 17.- október 17.)

A kiállítás fotótechnika-történeti alapon bemutatja Bajtai Lajos fotográfus és gyujtő több évtizedes gyujtői tevékenységének eredményét.

E kiállításon mintegy 700 saját tulajdonú gyujtött tárgyával reprezentálja a fényképezogépek, tartozékok, laboreszközök fejlodését. E bemutatóval a hazai magángyujtok közül elsoként a fotográfia XIX-XX. század technikatörténetét vázolja.

Látható az első sorozatgyártású fényképezőgép - a Daguerre kamera - kicsinyített, de muködőképes mása, valamint a hozzá tartozó képkidolgozó eszközök is. Ezáltal 1839-tol a fényképezés feltalálása óta nyomon követhető a fényképezogépek fejlődéstörténete a közelmúlt modern kameráinak kialakulásáig.

A bemutatkozás domináns tárgyai a fából készült fényképezogépek, az ilyen és ehhez hasonló kamerákkal fotografált XIX. századi fényképek - a dagerrotípiák, abrotípiák, kromotípiák, ferrotípiák, fotóporcelánok, fényképpel díszített fotóékszerek, kituzok stb. Láthatók a harmonikás építésu üveglemezre, tekercsfilmre fényképező kamerák jellemző darabjai, de a XX. század világhíru gépeinek, mint a Leicának több típusa is. Bemutatásra kerülnek a gyujtok kedvencei az apró, avagy színes fényképezogépek, az egyedi barkácsolt kamerák, fotójátékok, fotóreklám anyagok és sok minden más, ami a fényképezéssel kapcsolatos.

Láthatók, a sorozatgyártású magyar fényképezogépek, többek közt a Duflex is, mely az XX. század közepén több technikai világújdonságot tartalmazott. A Dulovits Jenő tervezte gép Budapesten a Gamma gyárban készült. Napjainkban a világ gyujtoinek keresett, de csak ritkán elérhető gyujteményi tárgya.

A kiállítónak ez évben jelent meg: Fotórégiségek/Két gyujtő beszélget c. könyve. Színes fotóillusztrációit e kiállításon látható tárgyakról a szerzo fényképezte. A kiállító gyujto azoknak ajánlja e kiállítás megtekintését és a könyvet, akik a fotográfiát szeretik, technikatörténete iránt érdeklodnek, ezen túlmenoen kedvelik a régiségeket, gyujtoként érdeklodnek az antik és a klasszikus kamerák iránt.

Bajtai Lajos elozetes bejelentés esetén tárlatvezetést tart. Telefon: 06-30-913-5340

Szűcs Eszter: budapestokyo (Republik Galéria, 1051 Budapest, Vigyázó Ferenc u. 4. 2004. szeptember 6-ig)

A designer "jövőfriss" munkáiból és a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum eredeti japán textilnyomó formáiból válogat a tárlat.

(Nyitva: hétköznaponként 9-17 h)

"Egy túrára készülődve azért pakoljuk össze izgatottan a legszükségesebbeket,
hogy magunk mögött hagyjuk mindazt, amit kényelmünk kedvéért gondosan
összerakosgattunk. Valójában sokkal több mindent cipelünk a zsákban, mint
gondolnánk. A szemlélődés tárgya és maga a szemlélődés funkciója is azzal
szembesít, hogy szakadatlanul újjá kell építenünk a tájat, legyen az ipari táj
vagy érintetlen vadon. Más tudással lépegetünk a sziklás meredélyen, és más
eszméket használunk egy csendes patak partját figyelve.

Ezen a kiállításon agresszíven a kép közepére kerülnek azok a szűrők, amik
döntően befolyásolják, miként tekintünk a képre. Az egymáshoz nem illeszkedő
szegmensek kollázsszerű alkalmazása első ránézésre a szürrealizmust idézi.
A képek kézepén szereplő tárgyak azonban a nézői attitűdökből nyerik formájukat,
és válnak valóságos, a tájjal együtt fényképezhető objektekké. Túránk útvonala
elhagyja a múltban kikövezett utacskákat és a jövőből előtűnő csapásokon halad."

Gyenis Tibor

MoMA Berlinban (Das MoMA in Berlin - Neue Nationalgalerie, Potsdamer Strasse 50. 2004. szeptember 19-ig.)

A felújítása alatt álló New Yorkban székelő Museum of Modern Art, világhírű gyűjteményének legremekebb darbjait most Berlinben állítja ki vendégkiállításán. A húszadik század legnagyszerűbb klasszikus és kései modern munkái egyaránt megtalálhatók abban a mintegy 200 darabos kollekcióban, amely még sosem hagyta el az amerikai anyaintézményt. A század képzőművészetének áttekintéséhez nyújt szinte egyedülálló lehetőséget a kiállítás, Rousseau-tól Warholig, Picassotól Pollock-ig, Matisse-tól Oppenheimig, az inpresszionizmustól a minimalizmusig. A sokak által csak az "évszázad kiállításának" titulált kiállítás méltó környezetben, a Mies van der Rohe által épített tágas, modernista kiállítótérben kerül bemutatásra.

Info: www.das-moma-in-berlin.de

IRÁSVÁROS -fiktív emléktáblák Budapesten- (2004. szeptember 4. - október 1.)

Mandl Péter író városi terekről, épületekről írott rövid történetei adják a tartalmat a HINTS csoport köztéri művészeti projektjéhez. Mandl néhány soros novellákban személyesíti meg, emberi karakterekkel ruházza fel "főhőseit": szobrokat, bérházakat, utcákat, stb. E fiktív szereplők mind megfeleltethetők sajátos köztéri elemeknek: reálisat a meseszerűvel összekötve, szeretnénk személyessebbé tenni városunk elemeit a járókelők számára. Jelentéssel feltölteni azt, amit egyébként naponta öntudatlanul használunk, érintünk teendőink során. Az emléktábla összekötő kapocsként szolgál a valós építészeti elem, annak szépirodalmi párja, és azt a jelenben olvasó személy között.
A rövid írásokat gravírozott emléktáblákon, az adott történetben említett városi elemnek megfelelő valós budapesti helyszínen helyezzük el.
A projekttel szeretnénk ráirányítani a figyelmet megszokott városi tárgyaink különlegességére, egyediségére. Másrészt szeretnénk játékos alternatívát mutatni arra, hogy miként lehet a szépirodalmat elegyíteni a hétköznapjainkkal, miként lehet a költészetet belopni a városlakók életébe.
A táblák megvalósulása izgalmas kulturális nóvum, hiszen különböző művészeti területek ismert alkotói dolgoznak együtt egy olyan ötleten, amely teljesen újdonság, sehol sem létezett korábban.
A megnyítón az érdeklődők térképet kapnak, melyen feltüntetjük a fővárosban elhelyezett tábláinkat, hogy egy kellemes séta keretében a történetek olvasására biztassuk őket, így kalandozva városban és irodalomban egyaránt.

A táblák szeptember 4. és október 1. között tekinthetők meg az alábbi tíz helyszínen:
Szóda Udvarban, VII. ker. Dob u. 19.
Szimpla Kertben VII. ker. Kazinczy u. 14.
Hunyadi téri park közepén VI. ker. Hunyadi tér
Hunyadi téri Vásárcsarnok főbejáratánál VI. ker. Hunyadi tér, Szófia és Eötvös utca sarka
Pótkulcs bejáratánál, VI. ker. Csengery u. 65/B
lakóház bejárata, VI. ker. Csengery u. 61.
kerítés VI. ker. Andrássy út 98. előtt
a Vajdahunyad várához vezető hídnál XIV. ker. Városliget, Széchenyi-Sziget
Cirkogejzír mozi bejáratánál V. ker. Balassi Bálint utca 15.
lakóház sarkán VIII. ker. Krúdy Gyula u. 11.

Jean Dubuffet (1901-1985) (Ludwig Múzeum, Budapest 2004. augusztus 29-ig)
Litográfiák, szitanyomatok, festmények a párizsi Dubuffet Alapítvány gyűjteményéből

Jean Dubuffet 40 éven át, 1985-ben bekövetkezett haláláig szenvedélyesen készítette sokszorosított műveit, azok életművének elválaszthatatlan, fontos részeivé váltak. Állandóan kísérletezett a különböző technikákkal, azok között is elsőként a litográfiával. Alkotómunkáját ezek a feltalált technikák osztják intenzív, tevékeny periódusokra. Jean Dubuffet 1944-ben, 43 évesen készíti első litográfiáit. Szó szerint nekiesik a kőnek és néhány hét alatt létrehozza első nagy grafikai sorozatát. Zongorista, Kávédaráló, Harisnyafoltozó, "megszokott kis mindennapi tevékenységeink, amelyek, ha jobban megnézzük és elvonatkoztatunk a megszokottságtól, hirtelen oly egyedivé, oly meghatóvá válnak."

Az anyag, Dubuffet egyik legnagyobb kalandja, a litográfiával nyer teljes értelmet. A művész érdeklődése mindjárt a durva anyaggal való legelső szembesülésekor felébred: a kő par excellence ásványi anyag. Ez új utakat nyit meg előtte. Igaz, az Anyag és emlékezet c. sorozatban még csak épphogy megérinti, épphogy rajta hagyja
ujjlenyomatát. Következő sorozatában, a Falakban már az anyag valódi lényegét hozza elő, több évvel megelőzve a Texturologies és a Matériologies sorozatokat, illetve nagy ciklusát, a Jelenségeket. Dubuffet meglepően fontos szerepet hagy az improvizációnak is, mintha játszana az elemek egymásra helyezésével, a színek egymásra nyomásával, a művész ezzel megannyi, szemünk - és saját szeme - láttára születő figurát jelenít meg: mintha becserkészné azokat, a képek véletlenszerűen születnek, hiszen olyan nyomólemezeket használ, amelyek rajzolata nem határozza meg előre a születő ábrát.

Jean Dubuffet 1974-ben hozta létre a nevével jelzett alapítványt, azzal a szándékkal,
hogy munkáinak jelentős része rendszerezve maradjon fenn, és továbbra is elérhető
legyen a közönség számára. A művész tizenegy éven át, haláláig magángyűjteményéből folyamatosan adományozott műveket,valamint teljes archívumát is az alapítványnak. Az archívum kifogyhatatlan forrást jelent Dubuffet gondolatainak, irodalmi, zenei tevékenységének és képzőművészetének megismeréséhez. Az Alapítvány több, mint ezer művet őriz - festményeket, szobrokat, építészeti maketteket, gouache-okat, grafikákat és metszeteket - amelyek átölelik a művész teljes munkásságát. A gyűjtemény darabjait - amelyek között megtalálhatók a Coucou Bazar előadásainak egyedi, különleges díszletei és jelmezei is - az Alapítvány Périgny-sur-Yerres-ben (Val de Marne megyében) őrzi, azon a helyen áll, ahol a Closerie Falbala, a művészéletművének legfontosabb alkotása épült fel.

The Divide (Centrális Galéria, Budapest 2004. június 16 - augusztus 8.)
Megnyitó: 2004. június 15. megnyitja: Rajk László, építész

A második intifáda 2000 szeptemberi kirobbanása óta jelentősen megnőtt az izraeliek elleni palesztin támadások száma. A palesztinok Ciszjordániából Izraelbe való ellenőrizetlen átjárását és ezáltal további támadásokat elkerülendő, az izraeli kormány 2002 júniusában úgy határozott, hogy egy fizikai védőkerítést/falat épít a "zöld vonal" (az 1949-es tűzszünet vonala) mentén. A védőkerítés/fal tervezett útvonala azonban sok helyen behatol Ciszjordánia területére és gyakorta kisjátított magántbirtokokon halad át, jelentősen korlátozva a palesztin lakosság mozgásterét. Helyenként palesztin városokat és falvakat elszigetelt enklávékká alakít át,
és elválasztja a gazdákat saját földjeiktől és ivóvízforrásaiktól. Ráadásul, a fő védvonaltól keletre további, másodlagos védőkerítés/fal és egyéb akadályok telepítését is tervezik.

A védőkerítés/fal gyakolatilag egy 50-100 m széles, fizikai akadályokból álló komplex rendszer. Ennek jelentős részét egy három méter magas, elektromos kerítés alkotja, amely helyenként 8 m magas betonfalban folytatódik, és amelynek mindkét oldalán szervíz- és járőr utak, mély árkok és nyomrögzítő homoksávok, szögesdrótkerítések és biztonsági kamerák találhatók. A védőkerítésen/falon több ellenőrző kapun keresztül lehet majd átkelni. Egy kilométernyi védőkerítés/fal megépítésének becsült költsége 1,8 millió euróra.
A tervezett 660 km-ből mostanáig mintegy 200 km készült el.

"Egy fal kezd kialakulni előttünk, és alakja aszerint változik, hogy az általunk elmesélt történet a fal melyik oldalára helyez bennünket", írta egy teljesen más kontextusban Robert M. Cover jó húsz évvel ezelőtt. Valóban, a védőkerítéssel/fallal kapcsolatos közbeszéd is hasonlóan működik. Nem kétséges, hogy a védőkerítés/fal építése fontos fordulópontja az izraeli-palesztin konfliktusnak. Jelenleg nehéz megjósolni, hogy hosszú távon nyugalmat hoz vagy tovább szítja az ellenségeskedést. Amit most biztosan tudunk az az, a védőkerítés/fal épül és alapvetően
- bár remélhetőleg nem visszavonhatatlanul - megváltoztatja a fizikai és szellemi tájképet Izrael és Palesztína között, csakúgy mint e két területen belül is.

A Nyílt Társadalom Archívumnak (OSA) erről a komplex védelmi rendszerről - amelyet egyaránt neveznek védőkerítésnek és elválasztó falnak - szóló kiállítása a folyamatban lévő építkezés társadalmi, környezeti, építészeti, jogi / emberi jogi vonatkozásait vizsgálja. A kiállítás megpróbálja az építményt különféle kontextusaiban bemutatni, érzékeltetni, hogy milyen a válaszvonal különböző oldalain élni, és objektíven megjeleníteni a főbb szereplők álláspontját. Mindezt olyan eredeti dokumentumok, kiadványok, jelentések, térképek, fotók, műholdas felvételek és videók felhasználásával, amelyeket az OSA hivatalos kormányzati szervektől, különféle emberi jogi szervezetektől, fotósoktól, filmkészítőktől, az áldozatok családtagjainak egyesületeitől, békeaktivistáktól és művészektől kapott.

Wassily Kandinsky (Kunstforum, Bécs, Ausztria 2004. március 19. - július 18.)

A Kunstforum újabb nagyszabású, retrospektív kiállítással emlékezik meg a klasszikus modernista képzőművészertől. Az orosz származású Wassily Kandinsky 120 itt beumtatásra kerülő festménye, papír- és egyéb munkája főként az 1910 - 1912 közötti korszakot képviselik, így a Jugendstil irányzatva tartoznak. De számos expresszionista táj- és városkép, illetve úttörő absztrakt munka is bemutatásra kerül. A kései munkákból pedig az orosz kostruktivizmusra és a német bauhausra jellemző darabokat vonultat fel a tárlat.

Művészek Amerikából és Europából -festmények, szobrok, objektek, installációk és versek

Megnyitó: 2004. július 1-én, csütörtökön 18 órakor
Megnyitja: Karyn Posner Mullen
Kurátor: Széchy Beáta

Kiállitó művészek:
Daniel Atyim, New York, USA; Angela Baker, California, USA; Daniel Burns, Pennsylvania, USA; Georges Le Chevallier, North Carolina, USA; Margit Czak, Austria; Duc Ly, Oregon, USA; Melissa Furness, Iowa, USA; Jenine Gehl, New York, USA; Miwako Kato, New Mexico, USA; Carol LaFayette, Texas, USA; Langelo, Massachusetts, USA (2001); Raymond M. Bancroft, Virginia, USA; Laura Beamesderfer, Pennsylvania, USA; Pip Brant, Florida, USA; Phillip P. Chan, Ohio, USA; Judit Csotsits, California, USA; Bob Freimark, California, USA; Melissa Herrington, Georga, USA; Phillis Kaplan, New York, USA; Lynn S. Newcomb, Vermont, USA; Tomoko Ohara, Japan; Eugenia Pardue, Oregon, USA; John Rise, New Mexico, USA; Cheryl Safren, New York, USA; Kim-Liong Teo, Singapore; Austin Thomas, New York, USA; Kathleen Veronesi, New Jersey Sigrid Wonsil, Illinois, USA; (2002); J. Clayton Bright, Pennsylvania, USA; Laara Cassells, Canada; Candice Smith Corby, Massachusetts, USA; Geraldine S. Dobos, West Virginia, USA; Laura Duggan, New York, USA; Lyn Gardiner, Florida, USA; Sarah Hirneisen, California, USA; Callie Danae Hirsch, New York, USA; Cynthia M. Kukla, Illinois, USA; Diane Lane, Hawaii, USA; Ed Lane, Hawaii, USA; Lisa Mack, Nevada, USA; Cynthia Mosser, Oregon, USA; John Scott Murdoch, New Jersey, USA; Manfred Rapp, New Mexico, USA; Emese Rivera, Indiana, USA; Renee Rohr, Belgium; Lili Kaneem Smith, Texas, USA; Bela Torkos, California, USA; Gyorgyi Voros, Virginia, USA; (2003)

A Hungarian Multicultural Center, Inc. (HMC, 501c3) nonprofit szervezet. Célja, hogy művésztelepek és kiállitások szervezésén keresztül kulturális kapcsolatokat alakítson ki különbözö szervezetek és alkotó művészek között. A Ferencsik János Zeneiskola, Balatonfüreden a Paloczi Horváth Adám költö és földbirtokos egykori kastélya ad otthont a művészeknek minden nyáron. A Vizivárosi Galériában rendezett kiállitáson a müvésztelepen az elmult három évben készült festményeket, szobrokat, objekteket, installációkat és verseket mutatjuk be a Hungarian Multiculturalis Center-rel közös rendezésben.

Nyitvatartás: keddtől-péntekig 13-18 óráig; szombaton 10-14 óráig.
Telefon: 201-6925

Beavatkozás a képbe - hol van a digitális manipulációk lehetőségeinek határa?
Mennyit ismerünk és ismerünk fel ezek közül a trükkök és techikák közül mi magunk?

Nemzetközileg elismert művészek videói meglepő és játékos módon teszik
próbára érzékeinket, megfigyelőképességünket. A néhány perces művek egyúttal
bizonyítják, hogy a kifinomult beavatkozások nem pusztán a szemnek szólnak, a
képek értelmezési tartományát is tágítják.

Hogyan változik székké a nyolcujjas kéz, lehet-e a visszájára fordult gravitációval
dacolva kényelmesen vacsorázni, ha egyszer felfelé folyik a bor, milyen egy modern,
digitális kutyaketrec, élvezi-e a számítógép egere, ha a hasát simogatják? Akit mindez
érdekel, most a tizenkét művet külön monitoron, kárpitozott padokból álló labirintusban
kényelmesen megnézheti a Budapest Galériában.

Résztvevő művészek:
Eike, Elisabeth Grübl, Paul Horn /Harald Hund, Sabine Jelinek, Kispál Szabolcs,
Lendvai Ádám, Németh Hajnal, Joachim Smetschka, Barbara Sturm, Sugár János,
Várnai Gyula, Flora Watzal

A Videospace Budapest szervezésében a programot Barbara Sturm, Sabine Jelinek
és Eike állították össze. A kiállítást először 2003. decemberében a bécsi
Atelierraum Martin Vesely mutatta be.

Bővebb információk a www.mediamuzeum.hu/softmanipulation/sajto.html
oldalon érhetők el.

A kiállításhoz kapcsolódó programok:

Július 1. (csütörtök)
18h Megnyitó
19h Nyilvános beszélgetés a művészekkel

Július 2. (péntek)
17h Sofmanipulation life
Digitális képmanipulációs módszerek bemutatása a közönségnek.
18h Videóművészet Ausztriában
Előadás és videóvetítés
19h Médiaművészet - prezentáció és élmény
Kerekasztal-beszélgetés osztrák és magyar kiállításrendezőkkel

Infó: www.mediamuzeum.hu/softmanipulation
Joachim Smetschka: Limo 02/03

Fridrich János Fényírdája: Katonaképek (Szentes, 2004. július 31-ig)

Kedves Jóska! Édes Böbi!
Katonák - családjuk, bajtársaik körében. Katonák - bizakodó és aggódó arckifejezéssel. Katonák - akik életjelt kívántak adni magukról egy-egy fotográfia hazaküldésével; életjelt családjuknak, barátaiknak ... életjelt kedvesüknek. Ők tekintenek le ránk, a szentesi Fridrich János Fényírdája falairól, ránk, a Katonaképek c. kiállítás látogatóira. Az első és második világháború hadfiainak arcképei között találjuk Hajdú Józsefet, Vass Böbi Jóskáját is. A két fiatal egymás iránt érzett ragaszkodó szerelméről 27 éven át tartó levelezésük tanúskodik, mely nemrégiben került a szentesi muzeológusok kezébe, miután a Vass-Lakos család utolsó sarja utódok nélkül hunyt el.

Infó: http://www.museum.hu/batyu/katonakepek/index.asp

Az Artemisszió Alapítvány és a Terézvárosi Művelődési Közalapítvány (TERMA) által meghirdetett, “Az én Terézvárosom” című fotó- és elbeszélés pályázatának díjkiosztó ünnepsége.

Helyszín: Café Vista Kávézó és Étterem különterme (cím: 1016 Budapest, Paulay Ede u. 7.)

Időpont: 2004. 06. 04. 16:00 óra

A kiállítás megtekinthető : 2004. 06.01.- 06.04.

Információ : Artemisszió Alapítvány 413-65-17, artemisszio@axelero.hu

Boldog(?) Budapest - Budapest az 1950-es 60-as években (MEO-Kortárs Művészeti Gyűjtemény, Budapest 2004.május 30-ig)

Egyedülállóan nosztalgikus időutazásra invitál a MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény "Boldog(?) Budapest - Budapest az 1950-es 60-as években" című kiállítása, mely Magyarországon első ízben bemutatja a vasfüggöny mögötti világ ideológiai szempontokkal erőteljesen átitatott művészeti alkotásait, egyben megidézi a szocialista főváros (ál)boldogságban úszó hétköznapjait: az acélt kalapáló munkást, a büszke sztahanovistát, a derűs jövő elő néző, egészségtől pirospozsgás úttörőt, az öntudatos munkásnőt, a hétköznap éltét élő boldog(?) parasztembert. Mindezt többek között a raktárok mélyén porosodó, a szocialista realizmus, a nyilvánosság számára mindezidáig rejtett "remekművei", valamint a kor hétköznapi tárgyai segítségével. A hiánygazdaság tárgykultúrája az álboldogság, a bérmosoly, és hurráoptimizmus művészeti emlékei szembesítik a mai nézőt az ötvenes, hatvanas évek Budapestjének naiv/groteszk vidámságával, az ember léptékű szocializmus hivatalos valóságával, így kínálván mindenki lehetőséget - életkortól függően - a megismerésre és/vagy a nosztalgiázásra, a boldog vagy éppenséggel keserű emlékek felidézésére, az időutazásra.

Rekonstrukció Auschwitz 1945-1989 (Centrális Galéria, Budapest 2004. május 30-ig)

A Nyílt Társadalom Archívum kiállítása a Centrális Galériában elsősorban nem a magyar történelem, hanem a magyar történelmi tudat tragédiájának bemutatásához igyekszik hozzájárulni. A Nyílt Társadalom Archívum Auschwitz tragikus sorsú emlékezetét, nem az auschwitzi tragédiát idézi föl.

A kiállítás eredeti forgatókönyvek, dokumentumok és reprodukciók segítségével alkotja újra az 1965. és 1980. évi hivatalos magyar Auschwitz kiállításokat, és mutatja meg azt is: mit takart (el) a hivatalos történetírás. A két kiállítás - változó mértékben - mindenek előtt a kommunisták által vezetett antifasiszta ellenállás mítoszát tárta a látogatók elé. Az 1964. évi kiállítás 120 paneljéből mindössze 10 tablón szerepeltek a zsidó deportálás képei. A meggyilkolt zsidó és cigány származású magyar állampolgárokat kommunista mártírokkal helyettesítették a kiállítások rendezői, ideológusai és cenzorai.

A Centrális Galéria egymás mögé helyezett paneleken rekonstruálja az eredeti kiállításokat, az elhúzható panelek mögötti dokumentumokon sejlik föl a kimondhatatlan, kibeszéletlen titok, az 1945 és 1989 közötti Magyarország közös szégyene: a továbbélő antiszemitizmus, a kölcsönös gyanakvás, a megtagadott zsidó identitás, az anticionista koncepciós ügyek, a túlélők szerepvállalása az 1945 utáni politikai rendszerben, a közveszélyes öncsalás. A kiállítás a hamis felszín alatti, máig tartó szörnyű zavarra és zavarodottságra kíván rámutatni. Szándékunk megértése komoly feladatot ró a látogatóra; a Centrális Galéria az archívumok titkát tárja a felelősen gondolkozó érdeklődők elé.
"Az ember harca a hatalom ellen, az emlékezet harca a felejtés ellen" - írta Milan Kundera, A nevetés és felejtés könyvében. Kiállításunk Kundera tézisének cáfolata: az 1945 utáni tragikus felejtés hatalom és a magyar emberek - eltérő mértékű - közös szégyene.
A kiállítás kurátora Rév István, Nyílt Társadalom Archívum.

A kiállítás a Centrális Galériában (Budapest, V. Nádor u. 11.) 2004. május 30-ig látogatható, munkanapokon 14 és 18, hétvégéken 10 és 18 óra között.

Az elhallgatott Holocaust (Műcsarnok, Budapest 2004. május 30-ig)

A Műcsarnok új kiállítása Az Elhallgatott Holocaust címmel nyílik, március 18.-án, amikor is a tárlatban fellelhető korabeli dokumentumok és tárgyak, valamint kortárs képzőművészeti alkotások segítségével beszél a genocídium szörnyűségeiről a kiállítás főkurátora: dr. Fabényi Julia
Társkurátorok: Gelencsér Rothman Éva, Junghaus Tímea, Kerényi Szabina, Készman József, Nemes Attila, Sugár János, Wiegmann Alfréd
2004-ben a magyarországi Holokauszt 60. évfordulóján a Műcsarnok dokumentumokból és képzőművészeti alkotásokból felépülő kiállítást mutat be, amelynek középpontjában a zsidó holokauszt mellett végbement egyéb társadalmi csoportok (mint például a roma, homoszexuális, csökkent képességűek, illetve vallási, politikai vagy ideológiai okok miatt üldözöttek) ellen elkövetett népirtás témája áll. A faji-vallási hovatartozás miatt üldözött népcsoportok sorsközösségén belül ugyanis jelentős számban váltak üldözötté politikai álláspontjuk, nemzetiségük, szexuális beállítottságuk, testi és szellemi fogyatékosságuk vagy egyéb okok miatt megkülönböztetett embertársaink. A kiállítás célja a holokauszt összes áldozata iránt érzett társadalmi felelősségvállalás szellemében olyan dokumentumok és műalkotások összegyűjtése, amelyek képesek ábrázolni és eljuttatni a mai közönséghez a történtekkel való szembesülés szükségességének üzenetét.
A tervezett csoportos tárlat a tragédia általános, örök emberi vonatkozásait dolgozza fel több megközelítésben.

A bemutatásra szánt anyag alapvetően három egységre bontható: korabeli dokumentumok mellett az azóta született műalkotásokat, valamint kortárs képzőművészek műveit állítjuk ki. A felsorolt típusba tartozó munkák mindegyike más-más módon tematizálja a holokauszt egészén belül elhallgatott vonatkozásokat.
A kiállítás által meghatározott kisebbségi nézőpont a holokauszt emlékének kortárs képzőművészeti feldolgozását adja: a szerkezet sajátossága, hogy a tárgyak két útvonalon keresztül közelíthetők meg. A látogató dönthet, hogy a kisebbségi vagy a többségi útvonalat választja az anyag megtekintésekor. A két területet fal választja el egymástól, melyen több helyen átjárók vannak: ezek egyben a társadalmi megítéltetés, az azonosulás kapui is, melyek felett feliratok jelzik az átlépés tényét és jelentőségét a kisebbségi, illetve a többségi lét között.

A magyar kortárs képzőművészet innovativitásának, elevenségének megőrzése, homogenitásának oldása érdekében egyre többen ismerik fel a perifériák - s köztük a roma kultúra - művészetének, reflexióinak jelentőségét. A magyarországi romák alkotótevékenységének támogatását, és ellentmondásos módon, napjainkig tartó periférián rekedtségét is a kisebbségi intézmények, az "alternatív művészet" kategória, és a "naiv festészet" iránt rokonszenvet érző, a romák alkotásait elsősorban etnográfiai produktumként értelmező rajongótábor biztosította. A kiállítás keretében elsőként jelennek meg roma identitásukat felvállaló, s ezt műveikben reprezentáló alkotók hivatalos, kortárs művészeti intézményben. A munkák három meghatározó témakörbe csoportosíthatók: a cigány holokauszt áldozatairól való megemlékezés, tiszteletadás, provokatív, a jelenre vonatkozó művészi reflexiók, illetve a holokauszthoz kapcsolódó tárgyak rítusszerű transzformációja.

Infó: http://www.mucsarnok.hu

Színes néprajzi fotók - Autochrome felvételek a Néprajzi Múzeumban (Néprajzi Múzeum, Budapest 2004. május 30-ig)

"A Lumiere-fivérek felfedezésének (1904) köszönhetően terjedt el a 20. század első évtizedében Európában az autokróm eljárás, melynek segítségével - a korábbiakhoz képest nagy számban, kitűnő minőségben lehetett a valóság színeit is a fényképfelvételeken megörökíteni. Cégük 1907-től bocsátotta kereskedelmi forgalomba a színes felvételek készítésére alkalmas lemezeket, Magyarországon pedig már ugyanebben az évben hírt ad a sajtó tudományos célú használatáról.
A néprajztudomány képviselői közül Gönyey Sándor készített ilyen felvételeket: ő volt az, aki a Néprajzi Múzeum munkatársaként járta az ország falvait az 1930-as években, és sorra fényképezte a jellegzetesnek tartott tájegységek népviseleteit: a palóc, matyó, boldogi, sárközi, kapuvári, kalotaszegi, székely magyarok, és a Kárpát-medencében élő nemzetiségi csoportok: sokacok, horvátok színpompás ünnepi öltözeteit.
Mivel ezek a felvételek napjainkig nem voltak sokszorosíthatók, így publikációkban nem találkozhattak velük az érdeklődők, ezért bízunk benne, hogy fokozott figyelem kíséri a két világháború közötti időszak gazdag népművészetének bemutatását."

François Kollar retrospektív kiállítása (Magyar Fotográfusok Háza, Budapest 2004. május 12-ig)

François Kollar 1904-ben született Szlovákiában. Az 1920-as évek vége felé válik professzionális fotóssá: ekkorra válik valóban magabiztossá a Bernčs, a Marouteau et Cie, a Draeger, a Chevojon és a Lecram studióknak illetve ügynökségeknek dolgozó fotográfus technikája. Kollar karrierje kezdetétől fogva egyaránt foglalkozik kereskedelmi és művészi, kreatív fotográfiával. Az ipart, az ipari környezetet ábrázoló riportfotó mellett kö telezi el magát, de otthon van a reklámfotózásban is. Többek között az Omega, a Christofle, a Hermčs cégeknek dolgozik, a Worth és a Coty parfümöket fotózza. Hosszú évekig dolgozik magazinoknak, a Harper's Bazaar, a l'Illustration, a Vu, a Voilá majd a Plaisir de France munkatársa. Többek között Paul Iribe illusztrátorral együttműködve, André Vigneau művészeti igazgató irá nyítása alatt készíti képeit. 1931 és 1934 között, nagyszabású kutatómunka során készíti el munkásokat bemutató dokumentumsorozatát az Horizons de France kiadó részére. A fotókból készült válogatás adja a ma már legendássá vált album, a La France travaille (Franciaország munkában) anyagát. A képek egy higgadt, átgondolt fotográfus munkái, félúton helyezkednek el a Bauhaus letisztult modernizmusa és a humanista fotográfia között. Divat- és reklámfotói, amelyeket Schiaparelli, Chanel és Lelong részére készített, is bizonyítják, François Kollar a látás, a kép elkötelezett “munkása”. A manökenek testtartása, a finom tárgyakkal kiegészített és harmonikussá tett hátterek bizonyítják: a szerző soha nem túloz vagy csal. Mértéktartó hozzáállása tükröződik a kor ismert személyiségeiről készült portréin is. Kollar képei mégsem mozdulatlanul esztétizálók. Montázsai, nyomatai, szolarizációs eljárással készült művei igényes, valóban haladó művészi kutatómunka eredményei. 1951- ben nagyszabású riportsorozatot készít a nyugat-afrikai francia terü letekről, majd a 60-as években az ipari miliőről, a munkásokról készít további jelentős sorozatokat. 1979-ben hal meg.

F4 csoport: Erdély (fotókiállítás) (A Magyar Iparművészeti Egyetem galériája, 1015 Budapest, Batthyány utca 65. 2004. április 14-től április 27.)

Megnyitó: 2004. április 14. szerda 18 óra.
A kiállítást megnyitja: Zátonyit Tibor.
Meghívott vendég a Csombor zenekar.

Nyitva: hétfő - péntek 12.00 - 18.00
www.f4.dokufoto.hu

Ahol a fény kapja a főszerepet…

Egyéb helyszínek: Budapest - Debrecen - Kaposvár - Miskolc - Szeged - Csorna
Oradea/Nagyvárad (Románia)
Részletes program: www.mediawave.hu

A MEDIAWAVE fesztivál az elmúlt tizennégy évben nemzetközi rangot vívott ki magának, mint Nemzetközi Rövid- és Dokumentumfilm Fesztivál és Verseny, valamint Nemzetközi Improvizatív- és Ethnozenei Fesztivál. E művészeti területeken ma Kelet-Közép-Európa egyik legjelentősebb fesztiváljaként tartják számon a világban. Az utóbbi két év törekvései a fenti témák mellett a kortárs magyar fotográfia szerepének erősítését szolgálták.

A FOTÓHÓNAP 2002 részeként a 3LEG (a legelső/legismertebb/legkedvesebb kép), HŐSKOR A MÁBAN (kortárs archaikus technikák), FOTÓ A FILMBEN, AKTCIÓ, SZUBJEKTÍV HÁBORÚ (Péchy László /1897-1979/ fotói az I. Világháborúról), KOVÁCS MELINDA: TERRÁRIUM, EIFERT JÁNOS: 3T kiállítások megvalósítását segítettük. Évközben programjainkhoz tartozott AZ ÖT VILÁGRÉSZ FOTÓMŰVÉSZETE - Tóth István gyűjteményéből rendezett kiállítás, valamint a TÁNC, KÉP, KÉP, TÁNC és más programok bemutatása.

A MEDIAWAVE'2003 programjában a nagy téma a NŐ volt. A Győrben és különböző városokban megrendezett tíz kiállításunk címét felsorolásszerűen idézzük: MARIJA MAGAA MAGAZINOVIĆ /1882-1968/ ; GRUNWALSKY FERENC: TEST/TÉR; NAGY PÉTER: NŐK - AKTOK, TÁNCOSOK, PORTRÉK - ÉRZÉSEK; SZABÓ PÉTER: WERK; WALTER RIETIG (NORVÉGIA): FÉRFI A NŐRŐL ÉS MÁS TÖRTÉNETEK; NŐK TÜTÜBEN, VAGY A NÉLKÜL; NŐK A NŐRŐL - FÉRFIAK A NŐRŐL; KOVÁCS MELINDA: MESÉK; RÁBA MON AMOUR

2004-ben a kortárs fotográfia és diaporáma nemzetközi versenyét hirdettük meg, amely eredménye Győrött lesz kiállítva, továbbá egyéni és gyűjteményes kiállításokat szerveztünk, illetve mások által szervezett, de szellemiségük okán a MEDIAWAVE keretébe illő kiállításokat fogadtunk be régiós programunkba itthonról és a környező országokból, hogy közösen képviseljük és jelenítsük meg a kortárs fotográfia kelet-közép-európai erejét.

A fotográfiai programok kurátora:
EIFERT JÁNOS
fotóművész
művészeti vezető

asszisztens:
OLÁH ATTILA

A Brémai Egyetem Kutatóintézete, az Európai Kulturális Alapítvány és a Millenáris Kht. koprodukciója.

A szamizdat szó az oroszból származik és saját kiadást jelent. Vagyis azt, hogy költők úgy írtak verseket, művészek úgy állították ki műveiket és állampolgárok úgy küzdöttek jogaikért, hogy előtte nem kérték ki a cenzúrahatóság engedélyét.

"A másként gondolkodók zseniálisan egyszerű tettet hajtottak végre szabad emberként kezdtek viselkedni egy nem szabad országban." (Andrej Amalrik)

A Szamizdat kiállítás a hatvanas-nyolcvanas évek Közép- és Kelet-Európájának egyedülálló kulturális jelenségét, a kommunista diktatúrák szellemi illegalitásában létrejött alternatív kultúra világát mutatja be: gépelt vagy nyomtatott könyveket, plakátokat, röplapokat, fotókat, képzőművészeti albumokat, festményeket és szobrokat.

A brémai kollekció mintegy négyszáz kiállítási tárgya Magyarország, Lengyelország, a volt Csehszlovákia, az NDK és a Szovjetunió politikai, kulturális, irodalmi, képzőművészeti ellenállását ismerteti, most először nem országok, hanem témák szerint elrendezve.

Részletek a kiállításról és a kísérőrendezvényekről: www.millenaris.hu

Szamizdat Szerdák keretében: A 70-es, 80-as évek zenei undergroundja (Millenáris D kiállítócsarnok előadóterme, Bp, II., Fény u. 20-22. 17 h)
F. Zámbó Istvánnal, Grandpierre Attilával, Kisfaludy Andrással, Müller Péter Sziámival és Szőnyei Tamással beszélget Torma Tamás.

Body Display
VIENNA / Bécs  •  Secession  •  2004.  február 19 -  április 18-ig

The Body Display exhibition is the fourth station in a five-part series of exhibitions entitled Performative Installation. This series is an initiative of Siemens Arts Program in cooperation with Galerie im Taxispalais in Innsbruck, Museum Ludwig in Cologne, Museum of Contemporary Art Siegen, Secession, Vienna and the Gallery for Contemporary Art Leipzig. All of the stations deal with a common theme, but each examines it from a particular point of view: construction & situation, narrative, communication, body & economy, and architecture.

The theme of Body Display is the human body in the economic context. The concept of "display" alludes to the spatial mode of presentation, i.e. the stage-like frame within the confines of which the body acts and is exposed to view. At the same time, the notion of "display" also refers to the body per se, which functions as a display for various roles and identities. To correspond with the exhibition's thematic orientation, the main space of the Secession will be hung with a temporary lower ceiling which will serve as the plane of an imaginary stage. This intervention simultaneously transforms the room into a black box, i.e. a space for live actions and projected images.

In a video entitled Ode (2003), Victor Alimpiev (*1973, lives in Moscow) and Marian Zhunin (*1968, lives in Moscow) stage a choreography for apparently synchronized uniformed bodies. Without any recognizable narrative context, these persons move in a collective which seems to simultaneously imprison and protect them, thereby calling into question the relationship between the masses and the individual. (Culturekiosk)

Secession Web Site

Interurbán (Szeged, Olasz Kulturális Intézet - Dugonics tér 2. - 2004. március 26-tól)
A kiállítást megnyitja Kemenesi Zsuzsanna 2004. március 25-én 17 órakor.

Róma, Bécs, Brüsszel, Berlin, London, Párizs... Látszólag egymástól külön élo kultúrák. A városok lakosai a városi térbol különbözo szeleteket tesznek magukévá. A városnak azon szeletei, amelyeket használunk, kivonódnak az idegenség alól. Nem is annyira fizikai, mint inkább tapasztalati terekrol van itt szó. Ez a kiállítás azt hivatott bemutatni, hogy "helyiértékekkel" rendelkezünk, s vágyaink, álmaink is ezen határok között mozognak. Számos különálló életvilág mozaikszeru szervezodését láthatjuk a kortárs magyar fotómuvészet kiemelkedo alkotóinak megközelítésében. Ahogy benépesítik, lakják, használják a lakók a tereket, s ezzel megkonstruálják a várost magát. Történeteik, képeik, emlékképeik a városokhoz tapadnak, s az azt összeköto hálózatokhoz: vasútállomások, hidak, átjárók, repterek, útkeresztezodések, parkok, kávéházak -- mind mind a személyes életvilágunk és a nyilvános tér kapcsolódási pontjai számunkra.

Der Preis der Schönheit - 100 éves a Wiener Werkstätte (MAK – Österreichisches Museum für angewandte Kunst, Bécs, Ausztria 2004. áprlils 12-ig)

Az osztrák iparművészet legjelentősebb műhelyét 100 éve, 1903-ban alapította Josef Hoffmann és Kolo Moser. Az 1932-ig tartó fényes korszak emlékeit számos interieur, építészeti terv, nyomat, bútor és használati tárgy őrzi, amelyek legjobbajaiból most nagyszabású kiállítással emlékezik az Osztrák Iparművészeti Múzeum.

A 19. századi kelet felé fordulás legjellemzőbb képbeli momentumaira koncentrál a bécsi kiállítás. Az 1848-ban alakult kelet felé irányuló monarchia-beli hajózó társaságok Triesztből indulván indultak a közel-keleti és távoli világ meghódítására és utazásaikat számos jellemző pitoreszk őrzi.

A zömmel magánemberek anyagaiból kikerült eredeti negatívokat és papírképeket a kiállítás szervezői tíz év alatt gyűjtötték össze és dolgozták föl. A mintegy 500 fölvételből kiválasztott 100 fénykép a magánemberek és járműveik különös, romantikus kapcsolatát tárja a látogató elé. Láthatjuk a gépkocsi, vagy motorkerékpár után vágyakozó fiatalokat, akik filmvászonról ellesett pózokban állnak a vágyott járművek előtt és az újdonsült autótulajdonosokat a volán mögött, száguldozva, vagy kerékcsere közben. Színre lépnek a nyugati kocsikat irigykedve bámulók és az oldalkocsis motorok utasai, a távolsági busszal érkezők és a földutakon tekergő vidéki kiküldetésben lévők.

Az anyag egy kisebb része bepillantást ad a legfontosabb budapesti és vidéki új építésű autóbusz-pályaudvarok hétköznapjaiba, fölvillantva a nemritkán építészetileg is különleges helyszínek világát, illetve megemlékezik az első ÁFOR benzinkutak ma már megmosolyogtató hangulatáról.

A kiválasztott képek tehát egyfelől technika- és építészettörténeti, másfelől magánemberi, vagy családi érdekességek, melyek egy furcsa ívben rajzolják meg a szocialista Magyarország elfeledett, vagy ismeretlen portréját.

A fényképek mellé rendhagyó módon szépirodalmi szövegrészleteket társítunk, rövid, legföljebb két oldal hosszú idézetek formájában. Az írások kivétel nélkül az utazni vágyó, vagy utazó ember kalandjairól szólnak, profán, vagy emelkedett gondolatokkal a korszak járműveiről, útjairól és utasairól.

Kurátorok: Tamási Miklós és Szepessy Ákos

A kiállítás 2004. február 26-án nyílik 17 órakor és március 31-ig látogatható a
Budapest, XI. kerület, Bukarest téri távolsági buszpályaudvar főépületében.

A kiállítás átfogó képet ad azokról a városokról, amelyek 1949 után Kelet-Európa országaiban Sztálin nevét kapták: Katowice, Eisenhüttenstadt, Dunaújváros, Brassó, Várna és a már a húszas években a generalisszimuszról elnevezett Sztálingrád. Mind az újonnan épült, mind a történelmi városok átnevezésével létrejött Sztálinvárosokban jelentős munkálatok folytak az ötvenes években. A féynképeken, dokumentumokon és tervrajzokon az (át)alakuló települések legfontosabb épületei, külső és belső terei szerepelnek.

Gótika (Slovenská Národná Galéria, Pozsony, Szlovákia, 2004. március 21-ig)

A Szlovák Nemzeti Galéria fennállásának 55. évfordulójára rendezett nagyszabású, reprezentatív kiállítás a gótikus művészet felvidéki mestereinek rangos felvonultatása. A térségben igen rég volt ehhez fogható átfogó bemutatása a középkor vallási és világi művészetnek. A környező országok, így a Magyar Nemzeti Galéria is szép számmal kölcsönzött anyagot a tárlathoz, így valóban egy helyre koncentrálódott a korszak legjava, számos jól ismert művet is bemutatva. Pozsony számos intézménye, így a városháza és a Városi Múzeum is társult a rendezvényhez, amelyet konferenciasorozat is kísér.

Publikus Aluljárók kiállítás (FKSE, Budapest, VI., Paulay Ede u. 25-27., 2004. március 20-ig )

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) 2004. február 21-i kezdettel mutatja be a Publikus aluljárók című kiállítást. A kiállítás 2004. március 20-ig tekinthető meg minden hétköznap 10-18 óráig, szombaton 10-14 óráig.
A kiállítás egy megoldásra váró problémának kívánna elébe menni. Fiatal képző- és iparművészek néhány budapesti aluljáró összművészeti jellegű, environmentális átalakítására vállalkoztak, remélve, hogy a kiállított látványtervek közül néhány a jövőben meg is valósulhat.
Magyar Formatervezési Tanács fődíját Gróf Ferenc terve nyerte: International Graffiti Museum (IGM) (terv az Örs vezér terei aluljáróra). A Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. 2 díját Szövényi Anikó és Molnár Tamás tervei 5 aluljáróra, valamint Pallai Patrik és Mihálszky Roland tervei nyerték el. (Váci u. - Március 15. tér).
A kiállítást a Punctum vizuális és irodalmi folyóirat "Publikus aluljárók" száma kíséri, melyben Baróthy Zoltán író szövegét a kiállításon szereplő munkák illusztrációi egészítik ki.

A SPEKTÁKULUM TÁRSADALMA Erhardt Miklós kiállítása (Liget Galéria, 1146-Budapest, Ajtósi Dürer sor 5., 2004. márciuas 18-ig)

Záróesemény: 2004 március 18. 19.00 h - Guy Debord: La societé du spectacle c. filmjének magyar hangalámondásos vetítésével.

Guy Debord (1931 - 1994), forradalmár gondolkodó, író, filmkészítő, a Szituácionista Internacionálé nevű radikális művészcsoport illetve politikai mozgalom vezéralakjának könyve, mely a Marx-i elidegenedés-fogalom kiterjesztésén keresztül jórészt máig érvényes kritikai elemzését adja a látvány-elvű, spektakuláris kapitalizmusnak (melynek, felfogásában, integráns részét alkotta a bürokratikus kapitalizmus, leánykori nevén szocializmus is), 1967-ben jelent meg Párizsban, kevéssel tehát a 68-as májusi diáklázadás előtt. Ha nem volna szikrázóan intelligens, ha nem kapta volna föl a francia diáklázadás hulláma, ha 68 presztizse nem olyan volna még ma is, amilyen, ha nem kerülne úton-útfélen elő a nemzetközi kortárs művészeti diskurzusban, akkor könnyen tarthatnánk szédült röpiratnak, mely a proletariátus küszöbönálló forradalmát hirdeti. Ádáz, ugyanakkor szomorú könyv - az egyetlen mód, hogy ne így legyen, az lett volna, ha nem téved a jóslatában. Más reményt ugyanis nemigen hagyott a következtetései alól való felszabadulásra.

Jóllehet, egészen a legutóbbi időkig főként informális csatornákon keresztül terjedt, és lett kiadva számos európai nyelven - csak angolul három, olaszul két fordításban -, nem tűnt el a süllyesztőben, ugyanakkor nem vált szalonképes irodalommá sem. Különös maradt, mint a benne foglaltak. Örökségén vita folyik: igényt tartanak rá a mai radikális baloldali, illetve globalizáció-kritikai mozgalmak, és sajátjuknak érzik a kortárs képzőművészet egyes áramlatai. Ennek oka a Szituácionista Internacionálé kettős gyökerében keresendő. Mint képzőművész csoport, az Sz.I. meghirdette az individuális művészet halálát, és új technikákat dolgozott ki a "megszüntetve megőrzött" kreativitás gyakorlati bevetésére. A csoport nevét viselő lap adta a diáklázadás legtöbb szlogenjét ("Ne dolgozz soha!", "Képzeletet a hatalomra!" stb.), szubverzív intervenciós technikáik pedig az aranyalapot többek között a graffiti -ill. stickers művészetnek, vagy a public art új irányzatainak. Az Sz.I. fontos inspirációs forrása volt a brit punkmozgalomnak, illetve a társadalmi aktivizmus (valamint, sajnálatos, ám logikus módon a reklámipar) mai tendenciáinak. Mindezek a lázadó, de eredendően játékos technikák a csoporton belül idővel egyre inkább a közelgő forradalom hajóját voltak hivatva vontatni, és ezzel párhuzamosan Guy Debord maga is a gyakorlati harc elméletének kidolgozását tekintette már legfőbb feladatának. Politikai csoportként azonban a Szituácionista Internacionálé is csak annyiban kerülte el a többi ezredvégi radikális mozgalom sorsát, hogy önmagát számolta fel, nem várta ehhez a rendszer segítségét.

A spektákulum társadalma nem könnyű olvasmány, fordítani sem könnyű. Mivel jelenleg egy kiállításról, és nem könyvbemutatóról van szó, így a fordított szövegben semmi sem tekintendő szentírásnak - a Liget Galéria örömmel fogad minden hozzászólást, segítséget, kritikát. Ehhez a helyszínen olvashatók a könyv eredeti francia illetve angol nyelvű példányai.

"A spektákulum társadalma" most olvasható teljes egészében először magyarul (két fejezete megjelent az "Eszmélet" 37. ill. 50. számában, Konok Péter fordításában) - egy hónapon át, a Liget Galéria falain.

Erhardt Miklós

Roy Lichtenstein (Kunstforum, Bécs, Ausztria 2004. március 7-ig)

Lichtenstein az amerikai pop art egyik emblematikus alakja, számtalan gigantikus képregénykocskával ajándékozta meg a világot. 50-es, 60-as évekbeli munkáinak jelentős része az akkor csúcson járó képregénykultúra elé támasz görbe és lássuk be, igen szórakoztató tükröt. Hatalmas vásznai egytől egyik kinagyított és igen jellemző képregénykockát, hőseik buborékba öntött tipikus mondatival. Megtalálható bennük a hős, a vonzó díva és Donald kacsa egyaránt. De ugyanúgy egy-egy gigantikusra nagyított kólásüveggel és dollárbankjegygyel is találkozhatunk Lichtenstein retrospektív kiállításán.

X-Screen - Filminstallációk és akciók a 60-as, 70-es évekből (MUMOK, Bécs, Ausztria 2004. február 29-ig)

A bécsi modern múzeum nagyszabású vállalkozása egyedülálló betekintést nyújt az osztrák és nemzetközi médiaművészei, filmkísérleti irányokba. Számos filminstalláció, projekt, performance és dokumentum található a múzeum négy szintjén, amely a 35 művész különböző médiafelfogását tükrözi.

A kiállítás új, színes világot tár a látogató elé, hiszen olyan képeket láthat majd, amelyek tárgyát azelőtt nem, illetve kizárólag fekete-fehér változatban ismerhette. A fotográfiák elsősorban a 30-as évek végétől követik nyomon a magyar történelem színesben jól dokumentált eseményeit, ünnepeit, hétköznapjait az 1956-os forradalom leveréséig.

A kiállítás tematikája fotótörténeti szempontból is különleges, hiszen a magyarországi színes fényképezés története még feldolgozatlan. E történet szempontjából a kiállítás a korai színezési technikáktól kezdve a színes fotográfia széles körű elterjedéséig eltelt kb. száz évet öleli fel, 1956-tal bezárólag. Az anyag egy kisebb része tehát fekete-fehér alapú színezett kép, nagyobb része pedig színes nyersanyagra készült fotó egy olyan korszakból, amikor Magyarországon különböző okokból korlátozott volt a színes nyersanyaghoz való hozzáférés.

A válogatásban nem teszünk különbséget profi és amatőr felvételek között; egyaránt szerepelnek majd híres fotóművészek és ismeretlen szerzők felvételei is. Hasonló arányban kerülnek a falra a közgyűjteményekből és a magángyűjtőktől, családoktól származó, korábban még soha nem látott képek.

Rendezők: Varga J. János - Jerger Krisztina

FKokoro no Arika - Location of the Spirit, Kortárs japán művészet (Ludwig Múzeum, Budapest 2004. február 8-ig)

A Kokoro no Arika – Ahol a lélek lakozik című nagyszabású kortárs japán kiállítás tíz év után eloször ad áttekintő képet a japán társadalom és művészet jelenlegi állapotáról. A most bemutatkozó tizenegy művész között vannak frissen végzettek és „nagy öregek”, akik a legkülönfélébb műfajokban (festészet, fotográfia, építészet, divat, animáció) adnak hangot a társadalom, a hétköznapi élet és a szubkultúra kérdéseinek.
A Japán Alapítvány 1993-ban mutatta be – ugyancsak a Ludwig Múzeumban – a Láthatatlan természet című válogatást. Az azóta eltelt tíz év nagy változásokat hozott Japán életében: „Japán megfáradt. Japán elvesztette a hitét önmagában. A japánok céltalanul bolyonganak” – így kezdodik a 2001-ben életbe lépett japán kultúra- és művészettámogatási törvény. Az itt látható muvészek valamilyen módon mindannyian érintik a japán társadalom jelen problémáit: a gazdasági fejlodés megtorpanását, a közbiztonság megrendülését, az elveszettség érzését, a hagyományos erkölcsi és muvészi értékekben megrendült bizalmat. Mindeközben a kiállítás címéül választott kokoro no arika kifejezéssel a szervezok arra kívánnak utalni, hogy a kultúra és a muvészet lehet az az eszköz, melyen keresztül a japánok visszanyerhetik elvesztett lelkierejüket.

Rosszcsontok címen olyan kiállítást szeretnénk szervezni, melyben azokat a tendenciákat foglaljuk össze, amelyek még leginkább közel állnak a mindenkori avantgárd szemléletéhez és a művész életviteléhez. A 90-es évek elején, a sokadik meghirdetett manifesztum után, sokadszorra úgy tűnt, hogy az avantgárd végérvényesen intézményesítette magát, és nincs az a szemléletmód, amely visszamenthetné szűz állapotához, lévén az újkonceptualista, legkevésbé kommercializálható, és leginkább opportunista tendenciák intézményesültek. Mintha a Politikai Korrektség túlteljesítette volna valós szándékát, és adminisztratíve zárta volna maga köré azokat a korlátokat, amelyeket önmaga kívánt érvényteleníteni. A szociális érzékenységgel megfogalmazott magatartás-minőség doktrínák között vergődik, és egyre inkább elkötelezi magát önnön gerjesztett ellenfélképe iránt, azaz intézményesül. A kiállítás olyan művészeket mutat be, akik képesek fenntartani függetlenségüket, még akkor is, ha ennek egzisztenciális következményei lehetnek.)

A kiállításon szereplő művészek: Bodó Sándor, Goran Dimić, Ferenci Róbert, Fuchs Tamás, Horváth Tibor, Komoróczky Tamás, Korodi János, Péli Barna, Szántó Dániel, Szigeti András, Szilágyi László, Szilágyi Lenke, Uglár Csaba.
A kiállítás kurátora: Uglár Csaba

Fekete és fehér ötvenes évek - Jürgen Schadeberg Dél-Afrikája (Dorottya Galéria, Budapest 2004. január 31-ig)

A mára világhírű fotóssá, fotóriporterré lett Jürgen Schadeberg 19 éves korában, 1950-ben érkezett Dél-Afrikába. Az előbb szabadúszóként, majd a Drum magazin munkatársaként dolgozó fiatal fotós a kezdődő apartheid közepette furcsa helyzetben találta magát: az egymástól láthatatlan fallal elválasztott két világ, a fekete és fehér oldal egyaránt megnyílt számára. Megörökíthette a fehérek gondtalannak tűnő mindennapjait, néhol dekadens hangulatú mulatságait, szórakozásait, és ugyanígy közelről láthatta és kaphatta lencsevégre a feketék életét is. Nem csak a politikai, történelmi jelentőségű eseményeket és személyiségeket fotózta. Hallatlan finomsággal és érzékenységgel ábrázolta az emberi esendőség, szépség, meghittség vagy dráma pillanatait, a legegyszerűbb, akár banális szituációkban. A korai 50-es évek fekete táncosaiból, zenészeiből áradó életörömöt, vibráló hangulatot, az embereken keresztül a szépséget, a nyomornegyedek és megfélemlítettség ellenére létező és az életet fenntartó "naiv lelkesedést", ahogy maga a művész fogalmazott. Képein meglepő világ tárul elénk. Az apartheid kezdetének eddig kevéssé ismert oldala, a későbbi borzalmakat még éppen megelőző évek élete bontakozik ki, a fekete és fehér társadalom különbségei és hasonlóságaik, külön-létük. Az egyes fekete-fehér fotókon egymástól elkülönülten, a kiállításra mégis együtt jelenik meg a két oldal.

Mesterséges intelligencia vs. Természetes Hülyeség (Trafó, Kortárs Művészetek Háza, Budapest 2004. január 6-18.)

Nemzetközi képzőművészeti projekt az interneten és a galéria falai között a visegrádi országok képzőművészeinek részvételével.

A projekt megszületését előkészítő on-line műhelymunka elhúzódása okán az eredetileg meghirdetett decemberi időpont helyett január 6-tól mutatjuk be az Internet használatán alapuló csoportos kiállítást.
"A tudomány története folyamán mindvégig a természet utánzására törekedett. A Mesterséges Intelligencia ideálja az emberi gondolkodást és cselekvést tökéletesen modelláló gép. Mindez azonban feltételezi, hogy az emberi gondolkodás, annak minden összetevőjével (érzelmi töltet, tanult dolgok, tapasztalatok stb.), programmal leírható. Ez - jelenleg - merő utópia, mert ha a tudást és az információt nem különböztetjük meg egymástól, akkor lényegében azonosnak tekintjük a mai személyi számítógépek által történő adatfeldolgozást és az emberi gondolkodást, ezzel kizárjuk az emberi kultúra és szemilység számos vonatkozását gondolkodásunkból.
Arisztotelész például használja az okosság kifejezést, mely szerinte az egyik eszköz arra, hogy az igazságot felismerjük. Az okosság nem azonos sem a tudománnyal, sem a mesterséggel. Az okosság gondolkodással párosult cselekvő, igazi lelki alkat. Az erény választja ki számunkra az elérendő célokat, és az okosság segítségével tudjuk az ezeknek megfelelő eszközöket kiválasztani.
De ha a mesterséges intelligencián és Arisztotelészen is túl tekintünk, és őszinték maradunk, akkor láthatjuk, hogy az emberi gondolkodás gyakran nem racionális. Az emberi cselekvés gyakran nem az okosság mentén halad. A hülyeség gyakran természetes. A természetes gyakran hülyeség. A butaság azonban amellett, hogy üdítő, még a lényeg meglátásában is segítségünkre lehet. Tehát próbáljuk meg konfrontáltatni a Mesterséges Intelligenciát és a Természetes Hülyeséget! Lássuk, ki nyer a harcban! Győzzön a jobbik!"

Blaumann Edit

A 20. század angol képzőművészetének egyik leginkább ellentmondásos alakjának, Francis Bacon-nek (1909-1992) felkavaró képei először 1945-ben borzolták a kedélyeket a londoni Tate galériában. Mára már, akarva akaratlanul része lett az egyetemes művészettörténetnek a rémség művészének életműve. A klasszikus festmények újraalkotásával az emberi alkalmazkodóképesség hiányát és a rossz közérzetet adja vissza. Munkái nagy hatással voltak a nemzetközi új figurativitás irányzataira.

Bócsi Krisztián: A vizuális antropológia helyzete a Corvin utca 7. alatt (Budapest Galéria Kiállítóházába, Budapest III., Lajos utca 158. 2004. január 11-ig.)

Megnyitó: 2003. november 27-én csütörtökök 17 órakor.
A kiállítást megnyitja: Gera Mihály újságíró
A kiállítás kurátora: Bán András

A kiállítás megtekinthető 2004. január 11-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.

Egér a padon. A Verzatus Oktatási és Néprajzi Stúdió egérpad-gyűjteménye (2003. december 2. - 31. Helyszín: Budapest, BM Duna Palota és Kiadó Galériája, V. Zrínyi u. 5.)

Az egérpad szeretett számítógépünk egyik olyan perifériája, amit hajlamosak vagyunk észre sem venni. Vásárláskor azonban általában még ki-ki törekszik rá, hogy az egyéniségéhez, pénztárcájához és a kényelemérzetéhez leginkább passzoló egérpadot vegye. Felhozatalból pedig éppenséggel nincs hiány. Van már gélaktív csuklótámasszal ellátott, mikroszövettel bevont egérpadcsoda tizenkétezer forintért, Harry Potter - mintás ezerkettőért, állatokkal, szép tájjal, vagy kisbabákkal díszített csekély hatszáz forintért vagy a'la natúr egérpad háromszázért; sőt, a legtöbb nagyobb cég marketingajándékként is utánunk vághat egy cégemblémásat. Hanem amint az egérke két napot elfutkosott rajta, már nem is törődünk ezzel a fontos kiegészítővel.
A Verzatus Oktatási és Néprajzi Stúdió először 2002 nyarán fordult egy különös kéréssel a honi polgárokhoz (később külföldiekhez is): ha van régi, megunt egérpadjuk, ugyan küldjék már el nekik - a gyűjteményből kiállítást rendeznek majd. A több, mint egy éves gyűjtőmunka eredményeképpen december 2-án 16.00 órakor nyílik meg az Egér a padon című kiállítás a BM Duna Palota és Kiadó Galériájában.
A különös tárlatot Dr. Kovács Győző, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság tiszteletbeli főtitkára és Dr. Prof. Voigt Vilmos folklór-kutató, tanszékvezető (ELTE) nyitotta meg, majd a fővédnök Dr. Csepeli György szociálpszichológus, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára mondott köszöntőt.

Démonok és megmentők - Népi vallásosság a tibeti és mongol buddhizmusban A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum kiállítása az Iparművészeti Múzeumban, Budapest (2003. december 31-ig)

A kiállítás arra vállalkozik, hogy nem elsősorban a tibeti buddhizmus általánosan ismert művészetét mutassa be, hanem az eddig vizuális értelemben szinte ismeretlen területnek számító népi vallásosságot és kultuszokat. A termenkénti, tematikus csoportosításban a szerencséhez, sikerhez jóléthez kapcsolódó tárgyakat, imazászlókat, amuletteket, kultikus eszközöket, a népi vallásosság panteheonjának alakjait tekintheti meg a közönség. Külön érdekességek a múzeum mongol gyűjteményének egyedülálló és igen látványos sorozata, a pokolképeket bemutató könyv számos, díszesen illusztrált lapja, valamint az Akadémiai Könyvtár gyűjteményéből kölcsönzött fanyomatos könyvek, melyek a kiállítás utolsó termében láthatóak.

13. Mesiac Fotografie - Bratislava. 13. Fotóhónap (Pozsony, 2003. november - december)

Újra a fotográfia bűvöletébe került a szlovák főváros, ahol a már nálunk látott Doisneaux, Meyerowitz és a Trafóban bemutatott IN/OUT képei mellett a magyarokat Gulyás Miklós és Nagy Tamás képviseli. A Közép-Európa fotográfiai fővárosává avanzsáló Pozsonyban az év végéig több tucat galériában láthatunk különböző stílusú és minőségű kollekciókat, amelyek közül kiemelkedik az argentín Marcos López "Pop Latino" című anyaga, a litván-német Ramune Pagagaite "People of My Town" c. gyűjteménye, valamint Duane Michals (USA) képei és a kortárs szerb fotográfiát reprezentáló anyag. További kiállítók: Jevgenyíj Berezner (RU), Irina Csmirjeva (RU), Dita Pepe (CZ), Jean_Francios Bérubé (CA), Viktor Koen (GR), Eleni Mouzakati (GR), Nancy Goldring (USA), Tony Kristensson (S), Florence Chevalier (F). Pozsony nem egy szép város, de közel van, érdemes elruccanni.

DINAMO november-decemberben is tovább működik, lehetőséget teremtve a rendszeres találkozásokra, beszélgetésekre, a különböző művészeti ágak képviselőinek, munkamódszereinek, problémáinak, eredményeinek, érzékeny pontjainak, vesszőparipáinak stb. megismerésére.

A DINAMO jelenlegi használója a Lumen Fotóművészeti Alapítvány. A dinamika változatlan, az alaposan megváltozott, de most is elképesztően otthonos enteriőrért és a teákért Kerekes Gábor a felelős. White cube hangulatra tehát ne számítsatok, a szellemi gyarapodás és a szakmai programok utáni lelazulás lehetőségei azonban szinte határtalanok!

A programokra mindenkit szeretettel várunk, aki a táblát követve és szükség esetén a csengőt használva betalál a Tűzoltó u. 22. belső udvarába. (Trafó mellett)

Aki pedig 2004. februárjától használni szeretné a teret, a pályázati kiírást elolvashatja a http://www.intermedia.c3.hu/~ksevic/dinamo oldalon.

PROGRAMOK:

DINAMO:LUMEN
November 20. - december 7.
Enteriőr, teabár Kerekes Gábor
Program: Lumen Fotóművészeti Alapítvány
www.photolumen.hu

11. 27. Csütörtök:
17:00, A KONTAKT Fotómuvészeti kurzusok nyitott órái: Jokesz Antal www.fotokontakt.hu

11. 28. Péntek:
17h Somlói Kolos, Portfolio magazin c. munkájának bemutatása vetítések: Matthieu Belin, francia fotográfus Stepan Hon, cseh fotográfus

11. 29. Szombat:
18h László Gergely; Railway Cottages; és Eckermann portrék c. munkájának bemutatása 20h Tóth Szilvia és Benedek Gáspár: Sfeer és ami benne van

12. 03. Szerda:
A KONTAKT Fotóművészeti kurzusok nyitott órái: Petrányi Zsolt, beszélgetés Araki képeiről

12. 04. Csütörtök:
18h beszélgetés a Necc nők a nőiességről c. kiállítás tervéről Elek Judit és Erdei Krisztina szervezésében

12. 05. Péntek:
17h Akár egyetlen kép, Fotográfia és társadalomtudomány, Bán András vendégei: Frazon Zsófia, Ilyés Zoltán, Tuczai Rita

12. 06. Szombat:
10h, 18h Punktum, Arab telefon projekt 19h Punktum, felolvasás, vetítés, beszélgetés

Mai Manó fotográfiái (Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház, Budapest 2003. december 7-ig)

„Pár évvel ezelőtt, amikor először mondtam, írtam le ezt a nevet: Mai Manó, azt hitték jópofáskodom. Azóta sokan megtanulták, hogy „a Maimanó” az egy gyönyörű műteremépület a Terézvárosban. Ez nagyjából rendben van. Itt az ideje, hogy azt is megtudják és főleg meglássák, hogy e pazar atelier építtetője, Mai Manó, vagy ha úgy jobban tetszik May Emmanuel, a 19. század fordulójának különleges képességű fényképészeként megérdemelten válik ismét közgondolkodásunk részévé.” (Kincses Károly)

„A vadkörtének a termékenység a végzete. Nyári felhőszakadások után, mikor a növények több nedvességet nem képesek már befogadni, a gyümölcsök súlyától olykor megroppannak és leszakadnak a fák vezérágai. A lombkoronák e nyári balesetektől megbomlanak, sérülékennyé válnak, ám tépett, egyre viharvertebb állapotukban is több évszázadon át kitartanak. A mi hatalmas vadkörtefánk megőrizte szabályos koronáját. Arbores excelsae, ahogy az erdészeti szaknyelv mondaná, a fajta kivételes példánya.” (Nádas Péter)

AURA- médiaművészeti kiállítás a C3 és a Millenáris közös szervezésében. (Millenáris Park, D Csarnok, Budapest 2003. november 30-ig)

A C3 már régóta érdekes médiaművészeti kezdeményezéseket teremt. A mostani médiaművészeti kiállítás a XX. századi művészeti paradigmaváltás egyik kulcsmozzanata, Walter Benjamin aura-fogalma köré szerveződve ad helyzetképet arról, hogy ma Magyarországon, illetve távolabbi országokban hol tart az új, digitális technológiát használó művészet, milyen változást jelent a technikai reprodukció klasszikus korszakához képest a digitális információ, az 5. és 6. generációs informatikai eszközök alkalmazása és a telekommunikáció, ahol az eredeti és a másolat többé már nem választható külön. A kiállítás tervezésekor a művészeket arra kértük, hogy reflektáljanak a "mediatizált" műtárgy létmódjára, az "itt és mostra", vagy ellenkezőleg, kérdezzenek rá e fogalmak érvényességére műveikkel.

Meghívott magyar művészek: Bakos Gábor, Beöthy Balázs, Domián Gyula, El-Hassan Róza, Forgács Péter, Gróf Ferenc, Győrfi Gábor, (az Anthropolisnak is régóta dolgozó) Herczeg Fanni, KissPál Szabolcs, Komoróczky Tamás, Langh Róbert, Németh Hajnal, Ravasz András, Révész László, Schneemeier Andrea, Seres Szilvia, Sugár János, StAuby Tamás, Szabó Ádám, Szegedy-Maszák Zoltán/Fernezelyi Márton, Szövényi Anikó, Tóth Szilvia/Benedek Gáspár, Vécsei Júlia.
Interaktív médiainstallációk: George Legrady: Pocket full of Memories; Satoko Moroi, Ryoji Shibata: Floating Words; Luc Courchesne: Living by Numbers; Szakál Tamás: MAPAMP. Koncepció, válogatás, rendezés: Erőss Nikolett, Peternák Miklós. Jegyár: 800 Ft, dupla jegy (Gerhes Gábor kiállítására is érvényes): 900 Ft.

Részletek: http://www.aura.c3.hu/
Infó: aura@c3.hu

NDK - Élet és forma (Centrális Galéria, Budapest 2003. szeptember 13.- november 30.)

Ki ne emlékezne a hetvenes évek egyik közszájon forgó történetére a korszak emblematikus autójáról, a Trabantról? Egy felettébb vállalkozó szellemű házaspár Trabanttal utazott Hollandiába, ahol az autót rögtön bámészkodók serege vette körül, egyikük lelkendezve mondta a férjnek: "Milyen ügyes, és ezt maga egyedül rakta össze?"
A Centrális Galéria új kiállításán a keletnémet hétköznapi élet tárgyi kultúráját mutatjuk be. A kiállítás sajátos módon alulról szemléli a német társadalom közelmúltjának azt az időszakát, amelyben a pártpolitika meghatározó szerepet játszott az élet minden területének kialakításában és irányításában, beleértve az "Alltagskultur"-t, a hétköznapi élet kultúráját.
A korabeli keletnémet ipar milliószámra, nagy szériában ontotta a legjellegzetesebb használati tárgyakat, a műanyag háztartási termékeket, az elektronikai berendezéseket és az egyéb tömegcikkeket, melyek igen népszerűek voltak a szocialista tábor többi országaiban is. A kiállítás az 1950 és 1980 közötti időszak jellegzetes tárgyait mutatja be. A tárgyak nagy része a kiállítás partnerintézetéből, az eisenhüttenstadti "Dokumentationszentrum Alltagskultur der DDR" származik.
A kiállítás a keletnémet tárgykultúra lehető legszélesebb keresztmetszetét nyújtja a látogatóknak: írógépek, lámpák, varrógépek, rádiók, fényképezőgépek, sportfelszerelések, vázák, hamutartók, porszívók, kávédarálók, mixerek és étkészletek várják a látogatókat.
A Nyílt Társadalom Archívum saját fotó- és dokumentumgyűjteményének darabjai mellett klasszikus kempingtárgyakat is láthat a látogató, felidézve a korabeli balatoni nyaralásokat, ahol a szétszakított kelet- és nyugatnémet családok évente egyszer láthatták egymást.

Fény és forma (Műcsarnok, Budapest 2003. november 9.)

A két világháború között készült 140, nagyrészt eredeti nagyítás ráirányítja a figyelmet a magyarországi modern mozgalom legkiválóbb épületeire és bemutatja a korabeli építészeti fotó sokszínűségét, az úttörő, kísérletező szándékot.

A sokat kritizált és önmagát kompromittált modernizmus korai hazai példái világhírűekké váltak ugyan, de mára közülük jó néhányat lebontottak, vagy súlyosan átalakítottak, úgyhogy csak fénykép őrzi egykori alakjukat. Más részük még csaknem érintetlenül áll, de fennmaradásukat egyre jobban veszélyeztetik az ingatlanpiac törvényei. Sajnos sokszor a közelmúltban műemlékké nyilvánított modern épületeket is fenyegeti a tulajdonosok, kezelők meg nem értése, nemtörődömsége.
Az avantgárd mozgalom nagyjából egy időben alakította át az építészetről és az építészeti fényképezésről vallott korábbi nézeteket. A felvételek döntő többsége megjelent a Tér és Forma hasábjain 1928 és 1948 között, s mára a magyar modern mozgalom forrásértékű dokumentumaivá vált. A fényképek nemcsak hatásosan mutatják be az épületeket, hanem magára a képre - mint önálló alkotásra - is ráirányítják a figyelmet azt bizonyítva, hogy a korabeli építészeti fényképek jelentős része művészfotóként is megállja a helyét.

A kiállítás kurátorai: Cs. Plank Ibolya, Hajdú Virág, Ritoók Pál, Mayer Marianna, látványtervező: Ágh Márton

Közben - a magyar építészet 15 éve a rendszerváltástól Az EU-ba lépésig (Műcsarnok, Budapest 2003. november 10.)

Az OCTOGON architecture&design kezdeményezésére és főszervezésével megrendezendő idei Építészet Hónapja - 2003. című programsorozat ebben a formában, első ízben, de a hagyományteremtés szándékával az építészeti világnaphoz igazodva, 2003. október 3. és november 9. között kerül megrendezésre. A több mint ötven kiállítást, szakmai napot, konferenciát, kerekasztalbeszélgetést, filmvetítést magába foglaló programsorozat középpontjában szintén október 3. - november 10. között, egy a Műcsarnokban rendezendő nagyszabású kortárs építészeti kiállítás áll: KÖZBEN - a magyar építészet tizenöt éve a rendszerváltástól az EU-ba lépésig címmel, melynek kurátora az OCTOGON architecture&design főszerkesztője; Bojár Iván András. A munkáját segítő szakmai bizottság tagjai pedig: Mónus János, Pazár Béla és Turányi Gábor.

A tárlat a Műcsarnok kilenc termében, több mint kétezer négyzetméteren sorakoztatja fel a mai magyar architektúra kiemelkedő alkotóit, legkiválóbb házainak terveit, s mutatja be irányzatait, iskoláit, reprezentatív áttekintést nyújtva a korszak építészetéről. Nyitva tartásának bő hónapja alatt naponta más és más építészeti iroda, önálló alkotó, építőipari konferencia mutatkozik be. A megnyitó esemény helyszínül szolgál az építés ügyét felügyelő miniszter, Dr. Lampert Mónika által aznap kiosztásra kerülő Pro Architectura Díjak átadásához. A hatvanas évek eleje óta Magyarországon nem rendeztek a KÖZBEN-hez hasonlítható léptékű, a kortárs hazai építészetet átfogóan feldolgozó építészeti kiállítást, melynek dokumentációjaként készül egy katalógus Anthony Gall, Pazár Béla, Barkóczy István, és Bojár Iván András írásaival.

A Hősök terén álló Műcsarnok köré számos kiállítás szerveződik, melyek sorába bekapcsolódik több budapesti kulturális intézmény, galéria, könyvesbolt, illetve design üzlet.
A kiállítás kurátora: Bojár Iván A.

A kortárs, progresszív japán fotográfiáról keveset tudunk itthon, ezért kiemelkedő Araki kiállítása, aki az A's Lovers, a Yugawara, az Araki Flowers és a Bandage c. sorozataiból válogat. Az 1940-ben született művész merész és művészi aktokat, erotikusan felfűtött kompozíciókat tár elénk.

A játékos / 4.: Andreas Fogarasi (A): ABCity Az Építészet hónapja - 2003 keretében (Trafó Galéria, Budapest 2003. november 3 - 9.)

November első két hetében a galériában folytatódik az októberben indult programsorozat. A téma továbbra is a képzőművészet, a képzőművészek helye és lehetőségei a kortárs kulturális "ipar" és élménydömping keretein belül, kapcsolódási, "terjeszkedési" lehetőségeik más műfajok ill. művészetként általánosan nem értelmezett tevékenységek felé, illetve az így létrejött mediális sokszínűség.

Andreas Fogarasi (1977, Bécs) építészeti és képzőművészeti tanulmányokat folytatott. A Budapesten is rendszeresen bemutatkozó művész az elmúlt években egyre rangosabb nemzetközi kiállítások szereplője (Manifesta 4, Frankfurter Kunstverein, 2002, GNS, Palais de Tokyo, 2003). Munkái a városi teret vizsgálják egyrészt építészeti szempontból, másrészt társadalmi és gazdasági jelenségek, a hivatalos önreprezentáció megnyilvánulási felületeként. A játékos című projektben Fogarasi kurátorként pozicionálja önmagát, hiszen egy videoválogatást mutat be olyan művésztársaitól, akik osztják érdeklődését. Így a válogatás témája mi más lehetne, mint a nagyváros, egyrészt a fogyasztás és a szórakoztatás kontrollált, másrészről pedig különböző társadalmi csoportok kevéssé kontrollálható energiáinak hatalmas kondenzátora és kisugárzója. A válogatás installálása, mint általában, most is meghatározó eleme a művész kiállításának.

résztvevő művészek: Moira Zoitl, Hito Steyerl, Pia Rönicke, Christian Mayer, Daniela Kostova, Halt + Boring, Margit Czenki, Dorit Margreiter, Andreas Fogarasi és mások

kurátor: Andreas Fogarasi

A játékos - 5 program 5 hét alatt (október 16 - november 16) című programsorozatban résztvevő művészek: Olof Olsson (DK/S), Cezary Bodzianowski (PL), Gyenis Tibor, Azorro (PL): november 11 - 17.

A Trafó Galéria nyitva tartása:
Mindennap 16h -19h és előadások előtt és után 1 órán keresztül

Lóránt Attila: Serena (fotó) Karton Galéria, Budapest (V. Alkotmány utca 18., 2003. október 24-ig)

A kArton Galéria Lóránt Attila kiállítását mutatja be, akinek a képei nem tartoznak a divatos áramlatok sodrába, a hivatalos trendek közé. Egyszerűen "csak" valami fontosat vett észre a világban, az eltűnő, vagy letűnőfélben lévő kultúrák köréből, amit fontosnak érez bemutatni számunkra.
Lóránt Attila sokféle dolgot csinál: fest, rajzol, reklámfilmeket rendez, könyvet ír, fényképez, alapítványt vezet és tulajdonosa egy filmes cégnek. Ez a sokirányú és sokoldalú tevékenység nem a bizonytalan, a saját magát és helyét kereső ember tétova kapkodásából, hanem a gondolkodó, a világ megismerésében és megismertetésében céltudatos ember következetességéből adódik. Az ecset, a ceruza, a film, a fotó, az írás csupán eszköz számára - érzéseinek és gondolatainak kifejezéséhez választott forma. Festőként indul - 7 éves kora óta rajzol. 1991-ben festészeti ösztöndíjjal Párizsba utazik, ott fedezi fel magának a fényképezést. Bizonyára észrevették, képein nem jelent gondot a kompozíció. Tudja, érzi, mikor milyen perspektívából kell fényképeznie, milyen képkivágást, képépítkezést kell választania.

Négy éve filmrendezőként dolgozik, reklámfilmjeivel díjakat nyert Franciaországban, Szlovéniában, Észtországban, Bulgáriában, az Egyesült Államokban és természetesen Magyarországon is. Mi a jó reklámfilm titka? Többek között a jól megvalósított ötlet, a gondolatok tömör képi megfogalmazása, virtuóz eszközhasználat, amelyekkel rögtön el lehet kápráztatni a nézőt. Ezek az eszközök a nagyszerű gondolatok elfogadtatására is alkalmasak lehetnek. Lóránt Attila képeivel azonban nem elkápráztatni akar - már amennyire a szót az olcsó elfogadtatás kifejezéseként értelmezzük - hanem az eltűnőben lévő kultúrák megőrzésére kívánja a figyelmet ráirányítani. Fényképein nem a kellemes dolgokat kívánja bemutatni - az antropológia legalább annyira fontos, mint az esztétikai értelemben vett szépség láttatása. A fényképezőgép, a fényképezés folyamata nem végső célja, hanem eszköze tevékenységének. A téma mozgatja, ez ad lendületet szellemi mozgásának, művészi tevékenységének. Megalapította és vezeti az "Eltűnőfélben Lévő Kultúrák" nonprofit egyesületet. Könyve jelenik meg erről a témáról, anyagot készít a National Geographic magazin részére. Ez a kiállítás is része mindennek, közben fest, filmet rendez, ír - sokoldalúan és sokféleképpen - hogy kincsosztó mesealakként bennünket gazdagítson.

Eifert János

Egy száz éve született vasi nótárius feljegyzései - Csaba József tudósi és képi hagyatéka Savaria Múzeum, Szombathely (2003. szeptember 30-ig)

Egy rendkívül szorgalmasságban telt kutatói pályának állít emléket a kiállítás. A csákánydoroszlói körjegyző hivatala mellett hódolt néprajzi, biológiai, madártani és művelődéstörténeti szenvedélyének. Kapcsolatban állt kora jeles tudóstársaival. Munkássága, képi- és tárggyűjteménye igen fontos szerepet játszanak a vasi vidék megismerése mellett a szomszédos szlovén és burgenlandi falvak egykoron volt eltűnő világából közvetítenek a mának. A kiállításon számos koraberi tárgyi és fényképészeti kuriózum is látható.

Párizs és Budapest a divat tükrében 1750-2003 Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma (2003. szeptember 28-ig)

Minden hibája ellenére egy rendkívül izgalmas kiállításra számíthat mindenki, aki még a hónap végéig megtekinti a FranciArt, Francia Kulturális Évad tán eme utolsó darabját. A kiállítás alapkoncepciója a két nagyváros divatdiktátumának bemutatása, sok kiállított ruha, metszet, festmény segítségével. A helyenként igencsak elnagyolt és arányait el-elvesztő tárlat számos olyan meglepetést tartogat, amelyekért mindenképpen érdemes végigsétálni rajta. A színes forgatag minden darabja lebilincselő lehet, de legkiválóbb talán a XX. század első felét bemutató fotó- és grafikagyűjtemény. Ezek nagy része itthon még sosem látott francia darabok, számos párizsi múzeum és archívum lelete. Figyelemre méltó a Hanák Gábor féle mozgókép-összeállítás is, amely a magyar némafimkorszak egyes darabjaiból számos "divatos" jelenetet fűzött össze: nagy szerelmek, mámoros csókok, komoly erotika! A magyar divat bemutatása azonban némi hiányt szenved és a beharangozott 2003-ig tartó periódus az utolsó pár évtizedre is csak felületesen tér ki. A legfőbb tanulság mindazonáltal, hogy nagyon kellene egy állandó divatkiállítás, de leginkább a terület egy különálló múzeuma hazánkban.
-bán-

Bővebben: >>>

A nyári szezon nagy szenzációjának ígérkező kiállítása, korábban a duisburgi Küppersmühlében, és a római MACRO Museo d’Arte Contemporanea-ban volt látható. A nemzetközi művészeti életben nagy sikerrel bemutatkozó kínai kiállítások művészeitől eltérően a CHINaRT művészei a Kínai Népköztársaságban folytatták képzőművészeti tanulmányaikat, és a mai napig is Kínában élnek. Munkáikkal a Velencei Biennálékon, és a Sao Paulo-i Biennálékon is rendszeresen találkozhatott a közönség, de Magyarországon átfogó kínai kortárs képzőművészeti anyag eddig még soha nem volt látható.
A kiállításon bemutatott több mint száz festmény, szobor, fotó, videómunka és installáció nagyrészt a kínai művészek fiatal generációja által érzékelt aktuális társadalmi, gazdasági és politikai helyzetre keres választ, ugyanakkor az idosebb generáció munkáival való összevetésre is lehetőséget ad.
A válogatás részben monumentális muveket tartalmaz, amelyek méretük mellett hangsúlyos figurativitásukkal, eros szimbólumtartalmukkal hívják fel magukra a figyelmet. A művészek egy része hagyományos műfajokban dolgozik, amelyeket tartalmilag újítanak meg.
A művekben erősen érezheto a kínai tematikát a nyugati kultúra képi megfogalmazásaiba való átültetésére tett erőfeszítések hatása. Annak a kínai civilizációnak és kultúrának, melynek eredményeit Európában valójában csak sejteni tudjuk, a kínai kortárs művészeten belül a CHINaRT kiállításon bemutatott részletét a nagyon erős nyugati hatás ellenére is áthatja formai függetlenségük és szellemi örökségük megtartásának igénye.

Kiszel Tünde bemutatja bugyigyűjteményét
Fehérneműkiállítás a belvárosban (2003. május 25-ig)

Anettka méltó ellenfele, akit a Big Brother kettőbe való bevonulásakor "fehérneműgyűjtőként" definiáltak a képernyőn, a váci utcai galériában nagyközönség elé tárta identitását. A kiállításmegnyitóra vetődő gyanútlan látogató azt hihette, hogy Kiszel Tünde is a kiállítás része, hiszen lila fűzőjében mindvégig mozdulatlan testtartással szemlélte a körülötte zajló felhajtást. A kiállítást a Kossuth-díjas Gyurkovits Tibor nyitotta meg, mondván, ha Adynak szabad volt a szexualitásról írnia, neki is szabad megnyitni egy bugyikiállítást. Gyurkovits saját verseiből idézgetett, felidézte a '81-es keszthelyi fehérneműkínálatot, majd ezek után dalra is fakadt. A fehérneműkiállítás vonzerejét tovább fokozzák D. Farkas István szobrászművész erotikus alkotásai, amelyeket, Gyurkovits Tibort idézve "88 évesen sem lankadó vésővel" faragott. A vidám megnyitó után Sebeők János próbálta filozófiai gondolkodásra inteni a felhevült közönséget, és Földfelkelte című könyvéből olvasott fel. Miután mindenki számára világossá vált, hogy a fehérneműkiállításra nem éppen stílszerűen kötött kardigánban megjelenő Sebeők soha nem fogja saját magától abbahagyni a felolvasást, Orbán Győző operaénekes "inkább daloljunk" felkiálltással kipenderült, és elénekelte amit már úgy is mindenki tud, hogy "Londonban sej, van számos utca…" Nos, aki elmulasztotta a megnyitót, az erről a buliról már lemaradt, de a kiállítás május 25-ig megtekinthető! Akinek mindez nem keltette volna fel az érdeklődését, annak elárulom hogy a helyszínen megvásárolható a Kiszel Tünde, és kislánya, Donatella fényképeivel illusztrált falinaptár.

- kalas -