Az Anthropolis Egyesület Alapszabálya

Közhasznúsági Jelentés 2002

Belépési Nyilatkozat

Projektek: CEAN

vizuális antropológia

Projetek - vizuál

In memoriam Ernő Kunt

Összeállította: Frida Balázs és Tóth Vilmos

.:: ANTHROPOLIS - Vizuális antropológia projekt:
kísérlet, értelmezés és (re)prezentáció ::.

A projekt további résztvevői: Bán Dávid, Blahó Györgyi, Bressel Dezső,
Csajbók Anita, Dobrik Rezső, Illés Péter, Mihalkó Viktória,
Szőke Orsolya és Tolvaly Orsolya.

A vizuális antropológia egyfelől egy diszciplínát, másfelől egy módszertant jelent: a vizuális kultúra tudományos kutatását, illetve valamely kultúra vizuális dokumentálását. A két meghatározást a "szemlélés" (egy adott kultúra vizuális megnyilvánulásainak és dokumentumainak elemzése, illetve ezek történeti, inter- és transzkulturális vizsgálata), illetve a "rögzítés" (szisztematikus adatrögzítés, megörökítés és elemzés, mint a terepmunka-technikák egyik legfontosabbika) fogalmával jelölhetjük meg. A kétféle kutatói tevékenység (megfigyelés és látványrögzítés) legfontosabb közös vonásaként pedig azt emelhetjük ki, hogy mindkettő az empirikus és a teoretikus/spekulatív vizsgálatok együttes alkalmazását, gyakorlat és elmélet kölcsönös együttműködését igényli. A fogalom kettősségét Kunt Ernő a következőképpen határozta meg: a vizuális antropológia a kultúra egészének "látható, látványi megnyilatkozásaival foglalkozik", ezen belül egyik irányzata vizuális médiumok révén rögzít valamely kultúrát, másik irányzata "az adott népcsoport vizuális médiumainak kulturálisan szabályozott használatával foglalkozik". Mindemellett a vizuális antropológia fogalma az angolszász antropológiában, illetve - ennek nyomán - a hazai társadalomtudományi diskurzusban, amennyiben szóba kerül, szinte mindig a második jelentésre, a terepen történő adatrögzítésre vonatkozik, tehát egy metodikát jelöl. Így a vizuális antropológia fogalma leszűkül, alárendelt szerephez jut, elsősorban amiatt, hogy az egyoldalú értelmezés azt sugallja: nem szuverén tudományról, csupán módszertanról van szó.

Az Anthropolis Egyesület keretében folyó kutató- és tudományszervező munka, amellett, hogy úttörő jelentőségű - maga az antropológia eleve kevés hazai tradícióval rendelkezik -, máig egyedülálló az egész országban, mivel a vizuális antropológia mindkét irányzatát, mindkét kutatói tevékenységet magában foglalja.
A vizuális antropológia tágabb értelemben tehát önálló diszciplína, elnevezésében a vizualitás elsősorban a kutatás témájára vonatkozik, az antropológia pedig az interpretítv és "parcipatórikus" (értsd: résztvevői) szemléletére. A vizuális antropológia legkarakteresebb kutatási köre valamely ábrázolás- vagy tárgy-együttes - a kultúra egészében elfoglalt helyének, szerepének, az adott kultúrában élő emberekkel való kapcsolatának - antropológiai módszerekkel történő vizsgálata (a hangsúlyt természetesen a vizsgálat tárgyának vizuális ismérveire helyezve). Az ortodox antropológia esetében mindez elsősorban az írás nélküli (premodern) kultúrákra koncentrálódott (egyes kultúrák vizsgálatára, illetve kultúraközi összehasonlításra). A modern antropológia szélesebb érdeklődési körére alapozva azonban ez kibővült a paraszti kultúrák, a városi kultúrák, a marginális/deviáns társadalmi csoportok (szubkultúrák) vagy az elit kultúra vizsgálatával, a recens kutatások pedig kiegészültek a múltbeli, historikus vetülettel. A diszciplína feladata a vizuális kultúra kutatása, megkötések nélkül, tehát részévé válhat bármely jelenkori vagy múltbeli tárgy- vagy ábrázolás-típus illetve -együttes vizsgálata, ahol a kutatást a szemlélet, a megközelítés, valamint a felhasznált módszerek specifikusan antropológiaivá teszik. Legfontosabb kérdésfeltevései a vizualitás kultúrában betöltött szerepére, illetve az emberi gondolkodásra és viselkedésre gyakorolt hatására, valamint a vizuális dokumentumok funkcióira, használatuk konvencióira irányulnak.

A vizualitással való foglalkozás, a vizuális dokumentumok elemzése korábban szinte kizárólag a művészettudományok (esztétika, művészettörténet, művészetszociológia) privilégiuma volt. Ám így a kutatási körből kiesett mindaz, ami nem tartozott egy adott kultúra egy adott korszakának kitüntetett jelentőségű vizuális objektumai közé. A hagyományos művészettörténet-írás nem egy kultúra egészére koncentrál, csak az elit vizuális kultúrájára, illetve egy-egy korszak kimagasló teljesítményeire. Egy kultúra vizuális megnyilvánulásai összességének értelmezésekor ez a hagyományos módszertan irreleváns, éppen ezért a vizuális antropológia legalább akkora kihívást jelenthet a művészettudományoknak, mint a történeti antropológia a történettudományok számára (ennek eredményeként pedig szemléletbeli, fogalmi megújulást idézhet elő a nagyobb múlttal rendelkező diszciplínában, a tradicionális metodikában). A művészettudományok hagyományos kutatási területe mellett - amelyet azonban az antropológus más módszerekkel, más aspektusokból, más hangsúlyokkal vizsgál - a vizuális antropológia a társtudományok által marginális, vagy legalábbis másodlagos jelentőségűnek ítélt tárgy- és ábrázolás-típusokra, illetve ezek együttesére koncentrál, azaz a populáris vizuális kultúrára, az átmenetekre, a köztes helyzetben lévő tárgy-együttesekre, vagy akár a későmodern médiakultúrára, a digitálisan megjelenített képre. Rávilágít az egyes képtípusok közti határok átjárhatóságára, illetve a tömegesen keletkező ábrázolások és tárgyak, valamint a "nem művészet"-típusú kulturális megnyilvánulások jelentőségére.

A vizuális antropológia módszertana és a vizuális dokumentumok (fotó, film, videó, digitális képfelületek) szerepe a kortárs társadalomtudományokban

A kultúra vizuális megjelenése a komplex kultúrakutatás jelentős tartományát fedi le. A kulturális antropológián belül a vizuális dokumentációk készítésének komoly hagyományai vannak, hiszen a kutató a fényképezőgéppel, ill. a film- vagy videókamerával a kulturális jelenségek látható aspektusát, a különböző közösségek és személyek életének mindennapjait, privát szféráját, a kultúra tárgyi (természetes és épített) környezetét, emlékeit, az eszközrendszerét, a személyközi kapcsolatait, térhasználati stratégiáit, rítusait, szokásrendszerét, viselkedését, szimbólumait örökítheti meg. A kutató minél közelebb próbál kerülni a kutatás tárgyához, egy bizonyos idő elteltével pedig maga a közösség is nagyobb teret enged számára, hogy hiteles dokumentáció szülessen. Az így kialakult intimitásban készült fotók, illetve filmek tehát lehetővé teszik számunkra, hogy ne teljességgel kívülállóként, idegenként tekintsünk egy jelenségre, illetve kultúrára, szubkultúrára, hanem a kutató segítségével kvázi "belülről", a közvetlen élmény hatása által ismerjük meg azt. A módszeres, érzékeny és dokumentáló vizuális adatrögzítés önálló diszciplínaként és önálló antropológiai szakmódszertanként egyaránt sikeres kultúrakutatási stratégiát jelent.

A társadalomtudományos - különösen a kulturális antropológiai - jellegű kutatásoknak, értekezéseknek - meggyőződésünk szerint - ilyen és ehhez hasonló, azaz hosszantartó tereptapasztalatokon és a komplex, szenzibilis vizuális adatrögzítésen kell nyugodniuk, melyek segítségével nagyobb valószínűséggel jutunk olyan autentikus tények és tapasztalatok birtokába, amelyeket akár egy közösség tagjai is készíthetnének magukról.
Mindemellett a digitális-elektronikus technológia olyan komplex, multimédiás prezentációt (szövegek, ábrák, filmek, fotók stb. együttes közzétételét) tesz lehetővé, amely bizonyos kulturális jelenségek látványos, élvezetes, gyors és naprakész internetes adatbázisokban és akár látványeffektusokkal kiegészített kiállításokon történő bemutatását eredményezi.

A fotó: művészet és tudomány határán - az alkalmazott társadalomtudomány és a kortárs fotóművészet lehetséges kapcsolata: a fotóantropológia és az antropológiai fotó

A fényképezés technikailag alapvetően objektív, realista, dokumentarista rögzítését teszi lehetővé a körülöttünk megjelenő világ tárgyi dolgainak. Ebből logikusan az következne, hogy a fotográfia elsődlegesen ne a művészet, hanem a tudományos világkép egyik legfontosabb eszköze, kelléke legyen. Azonban a fényképezés hamar a képzőművészet konkurenciájára tört, egész korán önálló művészeti ágként kezelték és a fotózás embertudományos felhasználása csak némileg később, éppen a kulturális antropológiai horizont megjelenésével került elő. Az antropológiában már a kezdetektől előtérben volt a kultúrák, közösségek, a tárgyuniverzum, a térhasználat, az emberközi viszonyhálózatok, a mindennapos és rituális tevékenység, a szimbolikus aktivitás, a viselkedésmódok és szokásrendszerek, valamint a komplex fizikális és emberi (szellemi) környezet vizuális dokumentációja. Az antropológus egyik legfontosabb kelléke - a diktafon mellett - éppen a fürkésző tekintet instrumentuma: a fényképezőgép.

A későújkor, kortárs fotóművészeti tendenciáiban felfedezhető egy dokumentarista-realista irányzat (pl. a sajtófotó, az ún. szociofotó, a fotóriportok, fotóesszék esetében, ld. a fényképezés zsurnalisztikai felhasználásának hatását a fotóművészetre) amelynek alkotásai csupán a vizuális formanyelv bizonyos letisztított metódusaiban különböztethetőek meg az antropológiai fotográfiáktól. A tudósítás, a hír, a nyelvi üzenet vizuális alátámasztásának igénye hasonlatos a tudományos "igazságok" hiteles képi kiegészítéséhez. Ezzel egyidőben a fotóantropológia is egyre inkább a művészi igényesség és a technikai-kompozíciós tudatosság, a kísérletezés irányába indult el, és ezáltal a két terület (művészet és tudomány) komoly közelségbe került egymáshoz. Az antropológiai fotográfiák nem egyszer művészi érzékenységgel, emotív többlettel, kompozíciós és formanyelvi kidolgozottsággal tálalják tárgyukat, így a "műtárgy" rangjára emelkedhetnek, ahogyan a kortárs művészfotók viszont nem egyszer megdöbbentő dokumentarizmussal, sokkolóan realisztikus pontossággal operálnak, ami által a társadalmi valóság kvázi-tudományos leleplezésében vállalnak szerepet.

Az Anthropolis Egyesület tevékenységének egyik lehetséges irányvonalát, ennek fényében, az alkalmazott társadalomtudományok, konkrétan a vizuális antropológia és azon belül a fotóantropológia, valamint a későmodern dokumentarista fotó- és képzőművészet lehetséges kapcsolatának kibontása képezi. A két terület közötti explicit átjárás, tapasztalatcsere kísérlete izgalmas perspektívát rejt magában. A fotóművészet az antropológus idegenségen "edzett" következetes dokumentarizmusát, a fotóantropológia viszont a formanyelvi tisztaságot, a művészi kompozíciót, a tudatos kísérletezést húzhatja ebből a partnerségből haszonként.

A kurrens, alkalmazott, kísérleti vagy kísérletező kulturális antropológia vizuális tudományterülete annál is inkább kapcsolatba és rokonságba hozható a kortárs, 21. századi képző- és fotóművészettel, mivel, egyfelől mára a tudomány egésze is a fikciós műfajok gyanújába keveredett (az antropológus, mint a reprezentációk alkotója, mint szerző, sőt mint művész jelenik meg), másfelől pedig a művészet egyre inkább a világ politikai és szociális realitásával kénytelen foglalkozni azért, hogy releváns üzeneteket bocsásson ki. A posztmodern tudományelmélet szerint a tudós hasonlóképpen kreálja kutatási egységét, ahogyan a művész teremt sajátos világot: a fikció (szubjektivitás) és a non-fikció (objektivitás) határai összemosódnak, amely határátlépés olyan inter- és transzdiszciplináris lehetőségek (tudományterületek, és művészeti-alkotói koncepciók, akár a performance, a tánc, a képző- és iparművészet közötti kooperáció) kiaknázását hozhatja magával, amelyek ma még nem is sejthetőek pontosan.

Társadalomtudományi kutatások vizuális dokumentációjának közzététele - az Anthropolis Egyesület kiállításszervezési programjának ismertetése, eddigi eredmények

Anthropolis Antropológiai Közhasznú Egyesület célul tűzte ki, hogy hosszú távon az egyesület tagjai és más antropológiai jellegű fotográfiák készítői által végzett antropológiai vagy társadalomtudományi kutatások vizuális dokumentációját (fotó, dia, film, videó), évről-évre kiállítás, filmvetítés és egyéb publikáció (pl. internetes képgalériák) keretében teszi közzé. A kutatások, terepmunkák során készült vizuális dokumentumok nem csupán kutatásmódszertani előnyökkel járnak, hanem gyakran teljesértékű képanyagot szolgáltatnak egy adott kulturális jelenség, közösség, társadalmi probléma természetéről. Meggyőződésünk, hogy ezek bemutatása a széles közvélemény számára is hasznos, túl a szaktudományos érdeklődésen. Az antropológiai horizont az emberek kulturális univerzumának számos rejtett aspektusát, más perspektívából képes megvilágítani, különös, szokatlan, eltitkolt, szégyenlősen elhallgatott vagy elfojtott humán jelenségek interpretációját, ezáltal reflektív önértelmezést, önkritikát képes stimulálni: gondolkodóba ejti a befogadóit. Célunk, hogy a fent említett elgondolás szerint időről-időre különböző publikációs formákban (film- és diavetítések, kiállítások, kiadványok, internetes galériák) az érdeklődők számára hozzáférést biztosítsunk.

Társadalomtudományi kutatások vizuális dokumentációinak prezentációja - program megfogalmazása után, saját erőből (számos önkéntes, támogató, partner és szponzor bevonásával) megvalósítottuk első rendezvényünket, mely 12 antropológiai kutatás során készült fotósorozat, fotóesszé prezentációja volt a Fonó Budai Zeneházban. A 2003. 03. 04-én megnyitott antropológiai fotókiállítás 2003. 03. 04-től 2003. 03. 20-ig volt látogatható. A Kiállítást Déri Miklós, fotográfus, képszerkesztő - Magyar Narancs - nyitotta meg. A kiállításon 12 alkotótól láthattunk 4-6 színes vagy fekete-fehér képet, mindegyik sorozatot, pedig egy egyoldalas szöveg értelmezte röviden. A kiállításról több sajtóorgánumban is hírt adtunk (Körhinta című kulturális háttérműsor - MTV1, Péntektől péntekig, kulturális ajánló - Petőfi Rádió, Rádió C, Magyar Narancs, PestiEst, Budapesti Nap). A később életbe lépő weboldalunkon (http://www.anthropolis.hu/galeria a kiállítás anyaga bővített és egyre bővülő formában megtekinthető.

Tervezzük, hogy csoportos kiállításunk a budapesti bemutatkozás után, az ország több városában is megrendezésre kerül (Győr, Pécs, Szeged, Miskolc, Nyíregyháza, Szolnok, Szombathely, Keszthely stb.). Mivel az egyesület tagsága és a vele kapcsolatban álló kutatók érdeklődési köre a társadalmi és kulturális jelenségek széles skáláját öleli föl, ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy egy sokszínű kiállítás által bepillantást engedjünk a mindennapi élet nehezen megközelíthető szféráiba (néhány kutatási téma és helyszín: Erdély, cigányság, etnikai kisebbségek, Afrika, Fülöp-szigetek, különböző magyarországi falvak, urbánus kutatások: transszexuálisok, hajléktalanok).

A tagok évek óta vesznek részt szakmai konferenciákon, és kiállításokon ("Sűrű képek" - Mai Manó Ház, Bp., Antropológiai fotókiállítás - Miskolci Galéria, Miskolc, "Körülírt képek" - Katowice, Budapest, Anthropolis antropológiai fotókiállítás - Fonó, Bp., valamint számos egyéni kiállítás), filmeket forgatnak és tudományos publikációkat tesznek közzé - mindezzel a kulturális antropológia mozgásterét igyekeznek bővíteni.

Anthropolis vizuális antropológia projekt - recens helyzet, jővőbeli tervek

Film-szekció: forgatások és vetítések

Már az egyesület megalakulásakor hangsúlyosan körvonalazódott a látványrögzítés iránti fogékonyság egyfajta primátusa, amely nem pusztán az állóképes, hanem a mozgóképi rögzítés felé tolja csapatunk egy karakteres részét. Tagjaink közül többen jelentős filmes tapasztalattal rendelkeznek, forgattak és forgatnak hagyományos etnográfiai filmeket, dokumentumfilmeket, illetve a mozgóképes alkotások tudománytörténeti elemzésében vesznek részt.

Városantropológiai filmvetítés (2003 - Mű-Hely Klub, Sark-kert): a Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvánnyal közösen szervezett kifejezetten városantropológiai filmeket bemutató vetítéseknek nagy visszhangja lett nem csupán a szűk szakmai körökben, hanem a szélesebb nyilvánosság terein is: laikus érdeklődőket tudtunk megnyerni a dokumentumfilmezés iránti érdeklődésnek. A filmszemle bevezetéseként zajlott kerekasztal-beszélgetés (A. Gergely András, Bán Dávid és Komlósi Orsolya között) szakmailag érdekfeszítő nyitánya volt az eseménynek.

Filmforgatások is folynak az Anthropolis Egyesület berkeiben, hiszen több tag aktívan részt vállal különböző filmkészítési folyamatokban. Bán Dávid a Kunt Ernő Képíró Műhely keretében forgatta első filmjeit, többek között a Duna TV-n és számos egyéb alkalommal bemutatott "Budapest Keleti - Paris Nord" c. dokumentumfilmjét, amely két pályaudvar történetileg konstituálódó szimbólumháztartását, tárgykultúráját és a pályaudvar terének és környezetének különböző használati perspektíváit hasonlítja össze egy jellegzetesen kelet- és nyugat-európai pályaudvar példáján keresztül. Tolvaly Orsolya: Gabi c. filmje szintén számos fesztiválon és filmszemlén vetítésre került: egy magányos transz-szexuális fiatal útkereséséről, identitásválságáról és -választásáról szóló érzékeny és kifejezetten antropológiai szemléletű alkotás. A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készíti új filmjeit, többek között Gabi életének további epizódjairól, a magyar dj-kultúráról, valamint a biciklis futárokról.

Az Anthropolis Antropológiai Közhasznú Egyesület a későbbiek folyamán, továbbra is olyan társadalmi problémákat feldolgozó hazai és nemzetközi (főleg európai) dokumentumfilmek, illetve egyéb, a társadalmi valóságot ábrázoló mozgóképes alkotások (kisjátékfilmek, kísérleti filmek, főiskolai vizsgafilmek, animációs filmek stb.) tematikus vetítését tervezi, amelyek alkalmasak arra, hogy nézőiket gondolkodóba ejtsék, azáltal, hogy a szociális és kulturális jelenségeket a köznapitól eltérő, érzékeny megközelítésben tálalják. A bemutatandó filmek mindegyike más-más módon tükrözi a filmkészítés értelmezésének lehetséges módjait, azt, hogy a filmesek miként értelmezik a filmkészítést magát, mint egy adott problémával való szembesülés bizonyos kifejezőeszközét. A társadalmi kérdések képi feldolgozásának különböző útjai lehetségesek (tudományos, ismeretterjesztő, dokumentarista, művészi vagy éppen kísérletező), azonban ezek sokszor ugyanannak a problémának más- más vetületét mutatva, mégis egy irányba hatnak. Közös bennük az, hogy a nézőt reflexióra késztetik. Célunk az, hogy a műfajok közötti átjárhatóság és networking-típusú kooperáció jegyében egy-egy problémakört komplex módon dolgozzunk föl.
A különböző témákban vetítendő filmek közös jellemvonása, hogy összefüggésbe hozhatók az ún. "antropológiai" szemlélettel. Ez alatt azt érthetjük, hogy a filmek "belülről" (az érintettek oldaláról) kísérlik meg feldolgozni az adott társadalmi vagy közösségi problémát, ezzel szakítva a kérdéskör köznapi megítélésével.

A heti rendszerességgel vetítendő filmek havonta váltakozva egy-egy téma köré csoportosulhatnak. A fölvetett témákat egy-egy tematikus blokk végén kapcsolódó rendezvényekkel (kerekasztal-beszélgetésekkel, meghívott szakértők segítségével, kiállításokkal és színházi vagy akár tánc-előadásokkal) kísérelhetjük meg tovább árnyalni. Ezzel is mintegy provokálni szeretnénk a befogadókat, hogy az olyan "szégyellősen" agyonhallgatott témákról, mint a velünk élő idegenség: a szexuális másság, az etnikai kisebbségek, a városi szubkultúrák, a hajléktalanság, a környezetszennyezés, a betegség, a halál, a kábítószerek témaköreiben beindulhasson egyfajta társadalmi diskurzus.

Tervezett témák:
1. Város, városi létformák - urbánus szubkultúrák
2. Migráció - külföldi munkavállalás, "fekete munka"
3. Utazás - turizmus a filmeken
4. Test és szexuális identitás - szexuális másság és azonosság
5. Kisebbségek - etnikai, szociális, nyelvi és egyéb szubkultúrák reprezentációi
6. Kibertér - virtuális valóság és a filmek
7. Drog és szórakozás - partykultúra
8. Erőszak - agresszió és a film
9. Média - film a filmben, a médiumok megjelenése
10. Ökológiai környezet - természet és szennyezés

Végül, a vizuális antropológia karakteres meghatározását nagyban segíti jellegzetes kutatási területeinek, témaköreinek vázlatos számbavétele. Az alább felsorolt tárgykörök jól jellemzik azokat a lehetséges spektrumokat, kutatási területeket, amelyek mentén a vizuális antropológiai kutatás (értelmezés és re-prezentáció) megvalósulhat.

1. A vizuális antropológia, mint metodika-metodológia. Vizuális kultúra-kutatás, illetve vizuális adatrögzítés (fotózás, filmezés, rajzolás) a terepmunka során. Vizuális dokumentálás és feldolgozás, antropológiai kutatás vizuális adatbázisának kiépítése. Az adatgyűjtés elvei, eszközei és módszerei.
2. Művészetantropológia, esztétikai antropológia. Ősművészet: az emberi szimbólumalkotás és a művészetek eredete, kezdetei (egyrészt biológiai, másrészt társadalmi aspektusból). Kultikus ábrázolások és tárgyak. Törzsi művészet: más kultúrák - törzsi, illetve magaskultúrák - tárgyainak értelmezése a nyugati világban. A vizuális rögzítés múltja az írás nélküli kultúrák felfedezése és kutatása során. Orientalizmus, egzotizmus, a szemlélet és az elemzés kultúrafüggése. A művészet definíciója, a nyugati művészetfogalom korlátai. Az esztétizáló szemlélet, valamint a múzeumok problematikája. A népművészet felfedezése és folklorizálása, a népművészet kapcsolata a nemzeti kultúrával és a nemzeti identitással, illetve az elit művészettel. A népi kultúra vizuális komponensei. A turistaművészet. A giccs. Az antropológiai gondolkodás visszahatása a kortárs vizuális kultúrára és a művészetekre.
3. A fotográfia elmélete. A fényképezés és a hagyományos látványrögzítési módszerek, a fotó, mint innováció. A fotográfia, mint antropológiai dokumentum: forrás- és dokumentumérték, hitelesség, objektivitás, tömegesség, műfaji bizonytalanság. Az antropológiai fotó és a szociofotó. A fotó interpretációja, a képelemzés lehetőségei, a verbális, illetve a vizuális úton nyert adatok összevetése.
4. A fotográfia családi és privát használata. A hivatásos, az amatőr (privát) és a családi fotográfiák ismérvei. A családi fotók - mint képek - ikonográfiája, illetve a családi fotók - mint képtárgyak - tradicionális kontextusa. Családi fotók és antropológiai terepmunka: az életút és a családi fotózás kapcsolata, a fotóalbum alapján készített életút-interjúk, a fotókészítési és fotóhasználati szokások kutatása.
5. Az etnográfiai-antropológiai dokumentumfilm: kezdetei, története, irányzatai, jelene. A hazai szociográfiai iskolák tradíciója. Filmelmélet és filmelemzés. A rögzítés és a szembesítés. A dokumentumfilm, mint forrás: objektivitás, hitelesség, forrásérték. A családi videó, mint forrás, illetve mint a kutatás tárgya. Populáris kultúra: reklámfilmek, klipek. A film interpretációjának, elemzésének lehetőségei.
6. Multimediális kommunikáció, cyberspace, digitális képfelületek és elektronikus látványrögzítés és -feldolgozás. Az Internet előnyei és hátrányai az empirikus vizuális antropológiai kutatásban.
7. Vizuális érzékelés. Érzékszervek, észlelés, emlékezés. A képalkotás és a látvány alapelemei: alak, forma, szín, mozgás, fény, dimenziók, képalkotó rend. A tér érzékelése. Kompozíció, ismétlés, szimmetria. A látvány interpretációja.
8. Nonverbális kommunikáció, vizuális kommunikáció. A kifejezés és az érzékelés - a kódolás és a dekódolás - kapcsolatrendszere. Testbeszéd, gesztusok, mimika. A képi kommunikáció összetevői: kép és jelentés, kép és szöveg, a kép tere és ideje, a vizuális kód, a reprezentáció. Szimbolizáció és vizualitás: jelek, jelrendszerek, belső képek, archetípusok.
9. A kép, mint ábrázolás. A kép fogalma és az ábrázolás problematikája a nyugati világban. Megfigyelés és leképezés. Arányok, mimézis, narrativitás, illúzió, perspektíva.
10. A kép, mint tárgy. A képhasználat. A művész szerepváltozásai. A műalkotás társadalmi és ideológiai funkciói. Vallás és ábrázolás, képtisztelet és képrombolás, a kép az egyházi és a világi (politikai-ideológiai) kultuszban. Egyediség, helyettesítés, sokszorosítás, hamisítás.
11. A kép, mint (történeti) forrás. Az ábrázolások és a történeti antropológia. A történeti ikonográfia és a vizuális antropológia kapcsolata. Ábrázolások egykori és mai olvasatai, kontextusa, lehetséges funkciói. A kultúra és a környezet szerepe, a társadalmi háttér befolyása az ábrázolásra (és viszont). A "korszak szemének" rekonstruálása. Ikonográfia, ikonológia, a kép interpretációjának lehetőségei. Építészet és ábrázolás, építészetikonográfia. Populáris képhasználat: nyomtatványok, sokszorosított grafikák, graffiti, tetoválás. Emlékmű-szobrászat és -rombolás. Halottkultusz, temetkezés, temetők, sírjelek.
12. A tárgyi rendszerek antropológiai kutatása. A tárgyi kultúra elemei. Az eszközhasználat eredete. Épített környezet és társadalom, lakáskultúra és társadalom: identitás, presztízs, funkció, innováció, rangjelző szerep.
13. A tér használata, jelentése, ábrázolása és értelmezése. Proxemika, topografikus hierarchia, topografikus szimbolizáció. Kognitív térkép, mentális térkép. Térhasználat, tértervezés, térteremtés. Településtípusok: városi tér, falusi tér. Közterek, privát terek (enteriőrök) és intim terek. Nyitott és zárt terek. Mozgás a térben. Virtuális tér.
14. Az emberi test történeti-kulturális, illetve társadalmi értelmezése. Test és identitás, test és nem, test és életkor, test és vallás. A test megmutatkozása: szokások, normák, tiltások. Egészséges, beteg és halott test. A test megjelenítése, ábrázolása, illetve szimbolizálása. A test díszítése, deformálása, átalakítása. Állati test és emberi test.
15. A kép hermeneutikája. A kép, mint fenomén. A kép és a nyelv (a szöveg) kapcsolata, egybevetése. Képiség a nyelvben (vizualizálás, trópusok), nyelviség a képben (körülhatároltság). A képleírás (ikonophrázia). A kép legfontosabb hermeneutikai jellemzője: a totalitás, a sűrítettség.